Kozmográfiai adattár

Egy korábbi cikkünkben (hivatkozás megtekkintése) többek között utalunk arra, hogy minden humanoid civilizációnak ( meg minden lélekkel rendelkező nem-humanoid civilizációnak is ) fejlődésében törvényszerűen el kell jutnia arra pontra, ahol választania kell :

1. továbbra is az ego- vagyis testtudatú létezéshez ragaszkodik, melynek a következménye az ész teljes kifejődése esetén az adott bolygó és népessége teljes pusztulása lesz, vagy

2. átvált egy magasabb lélek-csoporttudatra, melynek következményeként az adott életterülete, azaz bolygója is átvált az új tudatának megfelelő magasabb, harmonikusabb dimenzióra.

 

A Földünk és az emberisége pedig pont e kritikus döntés történelmi pillanata előtt áll - ez már legelemibb belátással rendelkező ember számára is nyilvánvaló.

E döntést viszont nagyon megkönnyítheti, ha legalább a szellemi keresők/ csillagmagok egy részének itt és most tudatosul, hogy amin jelenleg a Földünk és emberisége keresztül megy, az már végtelenül változatos formában más bolygókon is lejátszódott vagy éppen le fog játszódni!

A kozmikus fejődési minták ugyanis - melyek a kauzálsík eszmei fényvilágaiból áradnak le - mindenütt ugyanazok, az multiverzum minden szegletében, minden dimenziójában, mind mikrokozmikusan, mind makrokozmikusan.

Pl. maga humanoid forma is ezért egyetemes olyan élethullámok számára, akik az állati létet már meghaladták és most már készülődnek az istenemberi halhatatlan létállapot felé. Ezek először formailag veszik fel a humanoid formát, melyet persze mindig egy magasabb fénycivilizáció bocsát nekik rendelkezésükre valamilyen specifikus 12/24/36-szoros DNS-spirál képében, majd az ilyen magas szintű genetikai kód már önmagában biztosítani fogja azt az adott fejlődő humanoid közösségnek, hogy könnyen, gyorsan, akár néhány ezer év alatt is spirituálisan olyan magas szintre jusson, hogy a következő asztrológiai, azaz kozmikus tudatidő-ciklus végén átváltson egy magasabb isteni létezésre.

Az isteni terv ilyen egyszerű és nagyszerű - a földi emberiségre vonatkozóan is, amely leginkább csak a Lemúr-korszak idején tudta ezt a magasztos elvárást teljesíteni!

Tudjuk azonban, hogy a földi élet fejlődésnek első igazi megakadása Atlantisz utolsó korszakában történt meg, mikor is az ego-tudat teljes energiájával olyan mágikus teremtő képességek felé nyúlt, melyek csak a lélek-tudatú civilizációkat illettek meg.

Egyébként a világegyetem minden bolygóján, ahol az eredeti, tiszta és egyszerű isteni terv megvalósulása valamilyen torzulást szenved, mindig ez a válságos ego-fejlődési szakasz idején történik, a lélek kamaszkora idején, akkor, amikor külsőleg már az ember egy humanoid lény, de a belsőjében még ragadozó állat.

A jelenlegi cikkünkben pedig éppen ezért arra törvényszerűszerűségre mutatunk rá, melyen a világegyetem minden civilizációja valamilyen fokon keresztül megy: az értelmes lények közösségének egy bizonyos téridő-pillanatban kötelezően választaniuk kell, vagy alapvetően megváltoztatják pozitív irányban önmagukról és a világukról alkotott képet, vagy pedig folytatják a régi, korrupt, igaztalan életüket a régi paradigmák szerint, melynek következménye a biztos pusztulás.

És ha mindezek még mindig túl elméleti kérdésnek tűnnének az Önök számára, akkor gondoljanak arra, hogy mi lenne, ha pl. a szokásos mindennapi problémáik megoldásában olyan segítséget is kapnának, amely rálátást biztosítana az előző életeikre vagy akár más fejlett személyiségek életeire? Mert ezzel a segítséggel azt a speciális problémát is, amellyel esetleg a jelen pillanatban küszködnek, nyilvánvalóan hatékonyabban tudnák megoldani!

Ugyanakkor az időtlen bölcsesség mindig hangsúlyozta ezeket az alapigazságokat :

- Minden szenvedés alapja a tudatlanság

- Ott, ahol teljes tudatosság van, nincs szenvedés és boldogtalanság

Vagyis egy olyan személyiségnek, akinek a tudata már nem függ a testi szemlélettől, vagyis nem geocentrikus, hanem már egyetemes, galaktikus tudattal rendelkezik, az minden soron következő feladatánál ( problémák már ilyen szinten nem léteznek ) automatikusan figyelembe tudja venni az előző galaktikus nemzedékek végtelen sora által kitaposott ösvényeket és a milliárd évek alatt bevált módszereket, úgy, hogy közben mégis egyéni színezetet tud adni neki.

Éppen ezért már sokszor hangsúlyoztuk, hogy az emberiség alternatív gondolkodóinak, akik a földi társadalom sorsa iránt aggódnak, valójában semmi újat nem kell kitalálniuk, hogy az emberiséget megmentsék, hanem egyszerűen figyelembe kellene venniük azokat a megoldásokat, amelyek a Naprendszerünk, a galaxisunk és a világegyetemünk más bolygóin szinte végtelen variációban már végbementek!

( Mert el ne feledjük: aki egyedül érzi magát a problémáiban, annak nagy az esélye, hogy rossz döntéseket fog hozni - ha nem másért, az eluralkodó félelme miatt -, viszont ha az ember mindig egy bölcs és szerető közösségben érzi magát, amely sohasem hagyja magára, akkor valószínűleg a probléma-megoldása is sokkal könnyebb lesz, sőt, nem is lehet ekkor már problémának hívni, csak kihívásnak vagy kalandnak stb. )

Következőkben ezért néhány testvér-civilizáció történetének azon döntő pillanatait szeretnénk bemutatni, amely többé-kevésbé összehasonlítható a mi jelenlegi válságos helyzetünkkel:

 

 

Vénusz

( részlet Omnec Onec 'Vénuszról jöttem' c. könyvéből )

 

A 3D-s Vénusz felszíne

( Megj: a fenti képen a 3D-s Vénusz félsivatagos felszíne látható, amely most is gyéren lakott, mivel ez az első akklimatizációs szintje magasabb dimenziós vénuszi társadalomnak a 3D-s Naprendszerünk bolygói felé! )

 

"...Végül odajutottak, hogy Vénuszt a gazdag emberek egy kis csoportja kormányozta. Pontosan ugyanez a helyzet manapság a Földön is! E kis elit csoport számára az élet egy játék volt, az volt nyertes, aki a leghosszabb időn keresztül tudta ellenőrzése alatt tartani a legtöbb pénzt és a legtöbb embert. A sakkfigurák természetesen azok voltak, akik az óriási többséget alkotó alacsonyabb társadalmi osztályokhoz tartoztak.

Egy múltbeli vénuszi városba történő bepillantás jobb képet ad nekünk ezekről a szomorú időkről. ( Megj : itt még természetesen a Vénusz korábbi 3D-s szintű társadalmáról van szó ) Összességében a városok gyönyörűen fejlettek voltak, de az utcák, az épületek, a parkok és minden más egy sor különböző szinten volt elhelyezve. A szegény, képzetlen munkásság élt a legalacsonyabb szinten, amit a Föld legrosszabb mocsaraihoz lehetne hasonlítani, mert olyan sötét és barátságtalan volt. Csak ritkán tudott a napsugárzás lehatolni a legalsóbb szintekig. Az idők folyamán minden tekintetben elromlott az élet a szerencsétlen tömegek számára. Kis forradalmakat évek óta próbáltak kirobbantani, de egyik sem lett sikeres, mert az emberek szándékuktól függetlenül újra és újra tovább játszották azt a játékot, amit az uralkodó osztályok űztek velük.

Végül felismerték, hogy a munkásosztálynak a bolygó minden városára egy időben kiterjedő csendes forradalma jelentheti az egyetlen kiutat. Az embereknek végképp elegük lett sorsukból és azt hirdették, hogy nekik se lenne joguk mások fölött uralkodni, ha titkos tervük sikerülne. Tervük azonban sok év kemény munkájába és az ügyük sok áldozatába került. Hisz egy egész bolygót átfogó mozgalom nem fejlődhet ki egy éjszaka alatt. A munkásosztály buzgón kezdett olyan embereket beküldeni a kormányokba, akik támogatóan viszonyultak az ő ügyükhöz és akikben bízni lehetett. A reménység abban állt, hogy az általuk kiválasztott politikai vezetőket megválasztják a legmagasabb tisztségekbe, olyan egyéneket, akik lemondanak a hatalomról és szabadságra vezetik a népet. Nagyon sokáig tartott, míg ki tudtak állítani megfelelő jelölteket és támogatták őket különböző kampányokban a legmagasabb hivatalokig.

Végül eljött a nap, amíg már elegendő kulcsfontosságú személyt választottak meg, az a nap, amelyre mindenki türelmetlenül várt, és amelyet a vénuszi történelemben egyszerűen "A kezdet"-nek neveznek. Ezen a felejthetetlen napon a Vénusz legelismertebb vezetői megszüntették a kormányokat és a hadseregeket, miközben az emberek a városokban kiszórták összes pénzüket az utcára és bedobták azt a szemetes kukákba vagy örömmel elégették azt. Ezen az első dicsőséges napon az emberek mindenütt özönlöttek ki a városokból, csak a személyes dolgaikat vitték magukkal, élelmiszert és a vetőanyagot. Egyszer s mindenkorra elhagyták elzüllött városaikat, vagyonukat, házaikat, járműveiket és mindazt, ami a régi életmóddal szorosan összefüggött.

Szándékaik egyszerűek voltak - ugyanis az, hogy kiköltöznek vidékre, ahol mindenki saját magának dolgozik és gondoskodik magáról és családjáról. Ezeknek az embereknek az elszántsága, bátorsága és bizakodása, amellyel felcserélték házaik biztonságát egy bizonytalan új életre, figyelemre méltó volt. Azért természetesen sokan vonakodtak, hogy menjenek, mert ragaszkodtak napi szokásaikhoz. Egyidejűleg azonban világossá vált számukra, hogy aligha maradhattak az elnéptelenedett városokban.

A gazdagok és hatalmasok rossz helyzetben voltak. Ahelyett, hogy fenntartson valamilyen szociális struktúrát és fáradozzon a gazdagság és hatalom átcsoportosításán, az alsó társadalmi réteg komplett elfordult a régi életstílustól anélkül a szándék nélkül, hogy visszatérjen. Megalkotta saját új játékát, amit a hatalmasok nem tudtak játszani és nem is akartak. A vénuszi társadalom felső rétege egyik napról a másikra elveszített mindent.

Az egész vénuszi történelem folyamán egyetlen más nap sem változtatta meg olyan kompletten és drámaian a bolygó arculatát, mint ez. "A kezdet" arra az útra állította a Vénuszt, hogy egy asztrális civilizációvá váljék és a Ti fizikai világegyetemetek egyik fontos központjává. Addig a háborúk, a forradalmak és az államcsínyek csak elodázták a hatalmat. A hatalmat keresők egyik csoportja helyettesítette a másikat és változatlanul hagyta az általános életstílust és a politikai és gazdasági rendszert. De most minden megváltozott.

Most viszont maga az emberek tudata változott meg, majd fejlődött hosszú időn keresztül. Azzal, hogy a Vénusz népe hátat fordított az anyagi kényelemnek és a biztos, meghonosodott útnak, bebizonyította alapvető magatartásának és felfogásának átalakulását (transzformációját). Az anyagiak utáni sóvárgás és az azokhoz való kötődés lecsökkent.

A felsőbb osztályokat magukra hagyták. Beletörődő tömegek és kormányzati szervek nélkül kiestek az üzletből. Gyárak és szolgáltatások nélkül a hatalmasok olyan szegények lettek, mint mindenki más. Alkalmazottak és nagy piacok nélkül csődöt mondott a biznisz. Minden drasztikusan megváltozott, amikor a legtöbb ember egyszerűbb önfenntartásra állt át és magával vitte összegyűlt technológiai tudását és a termelőeszközöket.

A városok majdnem teljesen elhagyottak voltak. Ugyan néhány elvetemült megpróbált saját gyarmatokat alapítani, de ők túl kevesen voltak, és hamar újra feladták ezeket az un. kolóniákat.

A maradék felsőosztálybeliek, beleértve a legyőzött vezetőket is, tudták, mit kell tenniük : elhatározták, hogy elhagyják a bolygót.

A terv abban állt, hogy gyarmatosítanak egy alkalmasabb bolygót, és természetesen örültek, hogy a Föld egy olyan buja zöld hely volt, ami ráadásul még nem is volt túl messzire. Így a Föld lett a legközelebb eső jelölt arra, hogy felvegye az elutazó zsarnok vénusziakat..."

 

Korendor

 

 

Korendor bolygó elhelyezkedése

( A Korendor bolygó 411 fényévre a Bootes, az Ökörhajcsár csillagképben található )

 

( részlet James Harris Exopédia c. könyvéből )

( Megj : magyarul még csak egy rövid leírás található a korendori történelemről, amely mégis nagyon tanulságos, mivel felhívja a figyelmet a kontakták kulcs-szerepére ezen válságos időszak alatt; másrészt még röviden közöljük az Exopédia könyvben lévő fordítás alapján, hogy mi lett a Korendorral, miután a bolygó lakossága ezen egoisztikus korszakon túljutott. )

 

A korendoriak történelme

"...Elbeszélésük szerint hasonlóan alakult történelmük a Földéhez. Csakúgy mint itt is, kezdetben náluk is léteztek kontakták, akik földönkívüliekkel tartották a kapcsolatot. Ők azonban hamar nevetség tárgyává váltak, csalónak és hazugnak nevezték őket. Aztán az igazság pillanata akkor jött el, amikor a földönkívüli testvérek űrhajói megjelentek az égen, majd mindenki megbocsátásért könyörögve imádkozott. A fővárosban, Krystalinában 3 milliárd ember gyűlt össze, majd az ijedtség és pánik miatt akkora háború tört ki, hogy az ( majdnem ) megsemmisítette a korendoriak bolygóját. Csak ezt követően döbbentek rá az ottani vezetők és a földönkívüliek, hogy mekkora hiba volt eltitkolni a korendori kormányoknak a földönkívüliek létét és korlátozni a beléjük vetett hitet. Ekkor látták be, hogy az egyoldalú fejlődés nem vezet sehova, spirituálisan megújították magukat, hogy szembenézzenek az igazi valósággal, hogy nincsenek egyedül. A következő évek azzal teltek el számukra, hogy emelték tudatosságukat és csatlakoztak a Galaktikus Szövetséghez. Azóta csak a szeretet élteti őket, az erőszakot kerülik.

 

Korendor-kapcsolat

 

A korendoriak tudománya

A Bob Renauddal kapcsolatot felvevő korendori lány szakterülete a pszichológia volt, de tudományuk ugyanolyan tematikus módon fel van osztva szakterületekre mint a miénk. Ezek a következők: pszichológia, terratológia (Földünkkel foglalkozó tudomány), antropodinamika, szociológia, kémia, fizika, parapszichológia, genetika, biológia és matematika. Ők is ugyanúgy rakétákat használtak először űrrepülőgépeinek kifejlesztéséhez, de rá kellett jönniük, hogy más módszerekre van  szükség. Éppen ezért a gravitációt kezdték el kutatni, mely meghozta az eredményt. A fénysebesség elérése többé már nem volt probléma. De rájöttek arra is, hogy a mágneses meghajtás jelenti a kulcsot ahhoz, hogy túllépjék a fénysebességet. Ez már azonban négydimenziós technológiának számított. Ezzel hihetetlen mértékű távolságot tudtak megtenni, de évekbe tellett, amíg megtanulták jól kezelni ezt a technológiát. Az űrhajóik működése teljesen automatikus, de szükség van pilótákra is, hogy meghatározzák, hova akarnak menni vagy csak egyszerűen lenyomni a gombot. Értenek az antigravitációs technológiákhoz, és tetszőlegesen létre tudnak hozni gravitációs erőket két test között is. Tárgyak térbeli mozgatását véghez tudják vinni gravitációval oly módon, hogy ehhez a hullámok által létrehozott frekvenciák energiáját használják fel. A fényből is képesek energiát nyerni. Állításuk szerint nagyon egyszerű lenne örökké világító fényforrásokat létrehoznunk, ehhez csupán valamilyen radioaktív elemet (pl. rádium) sugárzását kellene felhasználnunk úgy, hogy az kölcsönhatásba lépjen fluoreszkáló anyaggal, így megoldódna például a világítás a Földön. Űrbéli közlekedés során űrhajóik a 4-dik dimenziót használják, különben háromdimenziós utazás során a tömeg-energia ekvivalencia értelmében örökkévalóság lenne a fénysebességgel való utazás. Űrhajóik antennák és számítógép-vezérelt kommunikációs eszközökkel vannak ellátva. A berendezések más dimenziókkal is tudnak kommunikálni, a folyamat során a küldött és fogadott jeleket átkonvertálják. Hajóikat antigravitációs mezővel védik.

 

Korendori anyahajó

 

A korendori társadalom

Az Univerzális Gazdasági Rendszernek köszönhetően nincsen boldolgtalan vagy szegény ember. Már a születéstől kezdve mindenki jogosult élelemre, fedélre a feje felé, melyet ingyen megkap. Mégis a közlekedés, a kommunikáció és az energiaszolgáltatás a ( planetáris ) kormány kezében maradt. A bolygó lakossága már régen tudja, hogy a vitális értékek sokkal többet érnek mint a luxus. A közlekedés nyilvános szolgáltatás, melyet bárki ingyen igénybe vehet. Ez vonatkozik a városközi valamint bolygóközi közlekedésre is. A személyi járművek már luxusnak számítanak és ezek már a megvásárolható kategóriába tartoznak. Az energiaszolgáltatásba az elektromos hálózat tartozik, amely minden otthonban a világítást, fűtést és a szórakoztatást biztosítja. Az állami energiaipar szolgáltatását azonban nem kötelező igénybe venni, mert sok otthon rendelkezik független energiaforrással. Az élelmiszerekhez és ruhákhoz szintén ingyen juthatnak hozzá a korendoriak. Az alapvető élelmiszerek közé tartozik a tej, kenyér, zöldségek és a szintetikus húsok. Erre a célra sohasem ölnek állatokat, ezért a hús mesterségesen van előállítva, amely ráadásul hűtést sem igényel. Használnak továbbá lisztet, cukrot és fűszereket is.

A korendori ipar űrhajógyártása és szórakoztató termékek gyártásában a negyedik legnagyobb a galaxisunkban. A gyárak egyáltalán nem szennyezik a környezetet. A gyárakban nagyfokú automatizálás van, szinte mindent számítógépek végeznek. A számítógépek minden munkafázist ellenőriznek, hogy megfelelően lettek-e befejezve.  Az iparban technikusok és mérnökök végzik a munkát. Az automatikus munkát végző robotokat is ők építik fel. A gyárakat azonban maguk a robotok építik fel, melyek különböző programok alapján végzik feladataikat. A nyersanyag-feldolgozást szintén automatizált robotok végzik. Mivel a bolygón túl kevés a szilícium és a szén, azon dolgoznak, hogy más anyagokból konvertálni tudják ezeket az elemeket. A termékek eladása a kommunikációs hálózaton keresztül történik, valamint a boltokban. A vásárlás inkább az utóbbi módon történik, mert jobb személyesen látni a vásárlandó terméket. A szárazföldi járművek autókhoz hasonlítanak, a talaj felett lebegnek meghatározott útvonalakon, mágneses meghajtás alapján működnek. A házakból két fajta van: az egyik a bolygó szabad használatú házai valamint a luxusházak, melyek megvásárolhatók. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a szabad használatú lakások nagyjából olyanok, mint egy amerikai 100 ezer dolláros lakás. Tehát már az ingyen használható házak önmagukban luxusházak lehetnek számunkra. Képzeljük csak el, milyenek lehetnek a valódi luxusházak. A korendoriak egy nap 6 órát dolgoznak a 20-ból. Három napig dolgoznak, majd két nap szabad. Minden évben (amit cendrolnak neveznek) 10 szabadnapot vehetnek ki, amely maximum 60 napig halmozható fel. Ez némileg eltérhet pár nappal különböző munkahelyeken, a munka nehézségétől függően. A lakók olyan munkát választanak, amit akarnak, ám ha erre nincs lehetőség, mivel az adott munkakör betelt, akkor a munkaügyi központok megpróbálnak a választott munkához hasonlót találni. Láthatjuk, hogy a munkába kerülés teljes mértékben igazodik a munkavállaló igényeihez.

Ugyanakkor tudni kell: nincs olyan bolygó, amelynek független oktatási rendszere lenne. Az egész Univerzumban ugyanazokat a tantárgyakat tanítják. ( Megj : a bölcsességen és igaz tudáson alapuló magasabb természet- és társadalomtudományokat tanítják mindenütt, melyeknek csak neve hasonló sokszor a miénkhez - pl. kémia, biológia, történelem, matematika stb. -, de a tanítás még ilyen magas szinten is inkább a léleknek szól, és nem a biológiai agytudatnak, épp azért, hogy egy hamis materialista rögeszmével egy személyiség tudatilag nehogy még jobban az adott bolygójához láncolja magát! ) -  Ilyen például a matematika, a nyelv, a természet- és társadalomtudomány, stb…A tananyagokat többnyire virtuálisan kapják meg a tanulók. A tanítás az Alitra bolygóról jön *, mely a tudás bolygójának számít a Galaktikus Szövetségen belül. Az iskoláskorú gyermekek a tanítási programokat öt naponta öt órán át figyelik. A hét további részében a tanulók vizsgákat teljesítenek. Ezeket a vizsgákat a tanulóknak egyedül kell megcsinálniuk, de ennek megoldásához használhatnak információs forrásokat, a kérdésekre választ adhatnak a tanulók által megkérdezett szakértők is, akik általában rögtön tudják a választ. A tanulmányok teljesítéséhez 15 szinten kell átmenniük a tanulóknak, majd ezután kezdhetik meg produktív életüket a Szövetségen belül. Hogy hogyan érik el ezt a 15 szintet a tanulók, az tőlük függ. Nem muszáj az adott sorrendben haladniuk, átugorhatnak egy szintet, vagy fel is cserélhetnek kettőt, de teljesíteni az összeset kell. Ugyanakkor vannak kiemelkedően magas intelligenciával rendelkező tanulók is. Előfordul, hogy valaki ugyanabban a korban már a 15-dik szinten jár, míg társai a 4 vagy 5-ös szinten vannak. Ez gyakran ösztönzi a többi tanulót a siker érdekében. Ha valamelyik tanuló túl hamar elvégzi a 15 szintet és még túl fiatal a munkavégzéshez, speciális képzéseket kap. A képzések szabadon választhatóak, ez attól függ, milyen munkát szeretne majd végezni a tanuló. Ellenkező esetben, ha a tanuló a normál tempóban éri el a 15 szintet, bekerül a Szakképzési Programba (OTP - Occupational Training Program), ahol jövőbeli munkájának szakmáját tanulja meg. Ez elengedhetetlen minden leendő munkavállalónak, mert itt tanulja meg azokat a tananyagokat, melyek szükségesek a munkavégzéséhez. ( Megj : ám azt is figyelembe kell venni, hogy egy "átlagos" magasan fejlett társadalomban az emberi élet legalább 4szer-5ször - ha nem 8szor-10szer - hosszabb, mint a földi élet, éppen ezért ilyen szinten sehol sincs rohanás, hogy egy fiatal gyorsan megszerezzen valamilyen értékesebb végzettséget + még a családalapítás gondjai stb., hanem mindenre megfelelő idő biztosított, éppen ezért a viszonylagos lemaradóknak is van bőven idejük felzárkózni - mivel senki sem fut versenyt a halállal! )

Fontos tudni, hogy nagyon gyakran a tanulási program a munka mellett is továbbfolytatódik, tehát a munkavállaló dolgozik és tanul egyszerre. Amennyiben a tanulói program miatt a munkavállalónak nincs ideje a munkát elvégezni, ebben az esetben a munkaadó akkor is fizet neki, hiába nem vesz részt aktívan a munkában. Létezik egy másik tanulási forma is. Könyvtáraikban találhatók amolyan információs szalagok, melyek bárki számára elérhetők. Ezek bármilyen elképzelhető információt tartalmaznak. Használata során a személy meditatív állapotba kerül és a szalagokon lévő információk közvetlenül az agysejtjeibe tárolódnak elektromágneses indukcióval. Egy átlagos szalag nagyjából 300 oldalas könyvnek felel meg, a memóriába pedig 1 perc alatt átmegy az információ. - Visszatérve a 15 szintes tanuláshoz: a vizsga során minden tanuló megkapja a Szövetségi Vizsgát. A megfelelési határ 85%-tól kezdődik, de egy átlagos tanuló 95% körüli eredményt ér el. Ha a tanulók megbuknak, a vizsga a következő évben megismételhető. Ha a vizsga sikeres, de a tanuló nem elégedett az eredménnyel, a vizsga szintén megismételhető a következő évben. Minden szint 5 tanórából áll.  Egyes tantárgyak több szintre épülnek, ilyen a matematika vagy a fizika. Vannak azonban egyszintes tantárgyak is, mint például az etika vagy a pszichológia. Alapértelmezetten egy tanuló egy évben egy szintet kell, hogy teljesítsen, de ennek tempóját a tanuló határozza meg. Oktatási intézményeik nincsenek. A képzési anyagot a tanulók televíziószerű készüléken kapják. Mivel a tudás iránti éhség folyamatos, nincsenek iskolakerülők, vagy olyanok akik nem akarnak tanulni. A taníttatást az Oktatási Igazgatóság végzi és felügyeli..."

 

 

*( A Bob Renaud által közölt csillag-lista szerint http://www.spiritufo.ditro.hu/kozmografia/15-kozmografiai-adattar/51-75-legfenyesebb-csillag-listaja-bolygorendszereik-roevid-leirasaval- az Alitra bolygó a Procyon-rendszerben van :

A - ALPHA CANIS MINORIS
B - PROCYON
C - Kraderor Artimel
D - 37-G-21909
E – 10,6 fényév

F - Alitra
G- ŐSH
H- 2,438 CsE
I - 2,861 év
J - 12035 km

F - Vadnak
G - BET
H - 3,289 CsE
I - 4,281 év
J - 21625 km

Az Alitra bolygót a „tudás megszerzésének a helyének” is hívják. Az Alitrán levő intézményeket a Szövetség ( E V Sz ) müködteti hivatalosan. A Vadnak a Szövetség minden tagja számára hozzáférhető „könyvtárként” üzemel. Sokan jönnek ide a Szövetség különböző világaiból, hogy tanuljanak, kutassanak és belemerüljenek abba az óriási tudástárba, ami itt található. Vannak olyan kolóniák más bolygókon is, melyek ezt „tudástárházat” hamarosan támogatni fogják.


http://www.solstation.com/stars/procyon2.htm vagy http://hu.wikipedia.org/wiki/Procyon_%28csillag%29 )