Tartalomjegyzék

Ivánka utazása a városba

Erre nem sokkal egy olyan különös jármű szállt le az égből melléjük, hogy Ivánka szabályszerűen megijedt. Úgy nézett ki, mintha két óriási tányér lett volna peremével összeborítva, amelyek közül az alsó nagy sebességgel forgott és fényt sugárzott szét a szivárvány minden színében, ami Ivánka szemei számára nem volt kellemetlen. Aztán a jármű aljából három vastag, kb. 3 m hosszú spirális alakú láb nyúlt ki. Ezek felfújt gömbökben végződtek, melyek mintha léggömbök lettek volna, és ezekre támaszkodott a különös jármű.

Ivánka hallott egy szélre hasonlító hangot és egy heves sűrített levegő fuvallat megingatta a lábán. Alif megragadta a karját és megtartotta, hogy ne essen el. Amikor megszűnt a hang, a jármű alsó felén megnyílt egy ajtó. Ezzel majdnem egy időben egy keskeny lépcső siklott le zajtalanul a földig.

„Gyere!”, mondta Alif Ivánkának és kézen fogta.

„Hova megyünk?”, kérdezte a lány ijedten.

„Kyoodo városába, hogy bejelentsünk téged. Aztán meg nyugalomra lesz szükséged. Attól eltekintve, hogy alultáplált vagy és szinte semmid sincs, amit felvegyél. A tüdőd annyira beteg, hogy alig bír már ki többet, mint egy hét. Ki kell cserélni. Ezenkívül tudnod kell, hogy itt egy hét nagyon sokáig tart. Az Apu bolygó egymilliószor nagyobb, mint a Nap, és sok milliószor nagyobb, mint a Föld. Ennek következtében itt a természetes napszakok hosszabbak, mint a földiek. A mi bolygónk emellett sokkal lassabban forog, mint a tiétek, miáltal itt az évek és a hónapok is sokszorosan hosszabbak, mint a földi időszámítás. Ugyanakkor a lassabb forgás néhány előnyt is jelent a mi bolygónk számára.”  ( Megjegyzés : gondoljuk a klasszikus magyar népmesékre, ahol a főhős rendszerint olyan világba is megy, ahol 3 nap egy esztendő! )

„Úgy mondtad, hogy ’ természetes napszakok’. Mire gondolsz ezzel? Vannak ’nem természetes napszakok’ is?”

„Igen, pontosan úgy van”, felelte Alif. „A mi bolygónk nem a ti naprendszeretekben van. Sok millió éven át Apu és más bolygók is, mint Na, Pi és Mi két csillagból kapták a fényt, ’Ki’-ből és ’Zed’-ből, amelyek a mi bolygó-rendszerünk központjában forogtak. De egy trillió ( 1.000.000.000.000.000.000 ) évvel ezelőtt a ’Ki’ csillag szétrobbant, a darabjai szétrepültek az űrbe és a tőle függő bolygók hosszú időre majdnem teljes sötétségbe borultak. A ’Zed’ nevű csillag kisebb, mint a ti Napotok, és a fénye is gyengébb. Ezért a természetes napszakok csak közepes erősségű fényt kaptak. Az apui éjszakák normál esetben 30 földi napnyi hosszúak. Ezek a feltételek arra kényszerítettek minket, hogy megváltoztassuk a nappalok és éjszakák fényviszonyait és a szükségleteinkhez igazítsuk azokat.

„És ezt hogyan értétek el?”

„Miután a ’Ki’ szétrobbant, az apuiak gigantikus méretű ion-erőműveket szerkesztettek, amelyeket az űrből jövő mágneses hullámok táplálnak. Ezeket Apu és más bolygók holdjaivá tették. Irányításuk elektronikus bázisainkról történik, és nagyon hasznosak, mert megsokasítják a pozitív ionok számát és akkora fényt gerjesztenek, ami erősebb a ti napsugárzásotoknál. Ily módon minden egyes bolygót el tudunk látni fénnyel. Sőt, még egyes, a ti naprendszereteken kívül eső bolygók is innen kapják a nappali fényüket. Így ezen naprendszeren kívüli bolygók lakóinak pozitívabb életvitelük van, mint azoknak, akik a ti Napotokból kapják a fényt, mert a mi generátorainkból jövő fény kedvező hatással van az emberekre. Az ionoknak köszönhetjük azt a nagy sebességet is, amellyel a mi űrhajóink a világűrben közlekednek, sokkalta gyorsabban a fénynél.”

Ezekkel a szavakkal Alif befejezte a mondandóját és beszállt a járműbe.

Ivánka kicsit szétszórtan hallgatta kísérőjének a gondolatait, mert alulról nézve a légi járműnek a kinézete annyira figyelemre méltó volt, hogy alig bírta eltitkolni izgatottságát. Az alsó rész egy akkora tányérra hasonlított, amelynek átmérője úgy 10 m körüli volt. A középső konvex részen több kerek ablak helyezkedett el kékes üveggel, valamint néhány kisebb, amelyek úgy néztek ki, mint egy teleszkóp prizmái. A széleken olyan készülékek voltak rögzítve, amelyek beépített propellerekre hasonlítottak és amelyekből enyhe szél áramlott ki. Ivánka ekkor megértette, hogy ezek az üreges formák okozták azt a hangot, amit a jármű leszállásakor hallott.

„Menjünk beljebb”, szólt Alif Ivánkához.

A lány megfogta a kis lépcső korlátját és vonakodva fellépett az első lépcsőfokra. Alif arra biztatta, hogy kapaszkodva lépjen feljebb a lépcsőn. Aztán megnyomott egy gombot a mellényén, és a lépcső elkezdett felfelé mozogni mint egy szállítószalag. Ivánka ismét megijedt, de aztán megnyugodott, amikor megpillantotta a kísérőjét maga mellett. A folyamat teljesen zajtalanul ment végbe, és nem lehetett következtetni semmilyen üzemben lévő gépre sem. Egy cső alakú alagút vezetett fel a jármű belsejébe. És minél jobban benne volt Ivánka a járműben, annál könnyebbnek és vidámabbnak érezte magát. Olyan volt, mintha a testén átáramló energia pehely könnyűvé tette volna, mintha szállni tudott volna. Aztán egy ovális, kupola alakú helyiségben találták magukat. A tapéta egy világító anyagból volt, melynek színe alkalmazkodott a kötőhártya igényeihez. Alacsony ülőbútorok és kerek fotelek helyezkedtek el sorban egymás mellett, akár csak egy színházban. A mennyezet közepén volt egy nyílás, amiből Ivánka arra következtetett, hogy még egy emeletnek kellett ott lennie. Ahonnan jöttek, alattuk voltak a meghajtó motorok. Minden fotel karjába be volt építve egy kis kapcsolótábla színes gombokkal. Kényelmesen lehetett kezelni őket az ujjakkal, anélkül, hogy meg kellett volna emelni az ember karját. Az őket körbe vevő falakba számos képernyő volt beépítve, amelyek színezete óriás szemekre emlékeztetett. Ezek aranyszínű drótokból font csillogó hálókkal voltak betakarva.

Alif intett neki, hogy foglaljon helyet az első sorban. Mikor leült, a fotel perfektül körbeölelte a testét és egyidejűleg azt az érzést is nyújtotta, mintha a levegőben lebegett volna, anélkül, hogy bármihez is hozzáért volna. Alif egy mellette lévő fotelba ült, majd megint megnyomott egy gombot a mellényén, mire az űrhajó hihetetlen sebességgel felemelkedett a levegőbe. Ivánkának mégis úgy tűnt, mintha nem mozdult volna a helyéről.

„Nyugtalanít téged a nagy sebesség?”

„Egy kicsit igen, de hozzá fogok szokni. Hogyan lehetséges, hogy ekkora sebességre váltunk?”

„Nagyon egyszerűen, Ivánka. Tudósaink évmilliókkal ezelőtt megszerezték az uralmat az anyag fölött. Képesek vagyunk arra, hogy ha szükséges,  bármely élőlény vagy tárgy környezetében megszüntessük a nehézségi erőt. Ezáltal azok elvesztik a súlyukat és így tudnak ilyen nagy sebességekre gyorsulni.

„Mit jelent az, hogy ’ megszüntetni a nehézségi erőt’?”

„A súly megszűnik”, felelte Alif.

„Azt jelenti hát, hogy az ember nem érzi a súlyát és egészen könnyű lesz?”

„Igen, így van.”

„Akkor bizonyára ez az oka annak, hogy olyan jól érzem magam?”

„Teljesen igaz. Ebben a pillanatban nekünk és az űrhajónak nincs súlya. Ezért tudják a mi űrjárműveink még a fénysebességet is túlszárnyalni. Ezenkívül arra is képesek, hogy úgy szálljanak le, hogy bármiféle látható nyomot hagynának maguk mögött. Minden bolygó számára kialakítottunk egy saját űrhajó-típust, amely az adott bolygólakók pszichológiájához (  hitrendszeréhez ) igazodik.

Azok, amelyek a Földre repülnek, fel vannak szerelve lengéscsillapítókkal, rugózással és lépcsőkkel, hogy ne legyenek olyan szokatlanok a földi emberek számára. A Nu bolygó számára készült járművek sok fényben fürödnek, mert azon a bolygón nagyon világos van, és azok nem ülnek fel a talajra, mert az ottani lakosok meglehetősen agresszívek. A Re számára készült űrhajók palack alakúak, és nagyon hangosak, mert az ottani lakosok így szeretik. A Ku-ra repülők meg gömb alakúak, mert az ottani élőlények egyszeműek és számukra egy kerek alak kellemesebb.”

„Ez nagyon idegenül hangzik számomra, még sosem hallottam ilyen dolgokat.”

„Így van ezzel minden földlakó, aki először jön Apura. Ők mind meg vannak lepődve és félénkek. Az első napokban még nagyon izgatottak, de ez hamar elmúlik. A földi emberek és a Pi-ről jövők hamarabb megszokják az apui életmódot, mint más bolygók lakói. Már néhány földi hónap után el tudják hagyni egyik vagy másik terhes szokásukat. A Sin-ről származó embereknek meg majdnem egy évre van szükségük ahhoz, hogy feladják az egoizmusukat. Nálunk az életmódunk tulajdonképpen nagyon egyszerű. Csak annyi az egész, hogy szabadnak kell éreznünk magunkat, semmi más. Majd meg fogod látni, hogy néhány nap múlva te is olyan jól érzed magad, mint mi.

Most körberepülünk egy kicsit, hogy a levegőből figyelhesd meg bolygónk felszínét.A leszállás után pedig meg fogsz ismerni más apuiakat is. És mint már említettem, van itt egy pár földi ember is, aki nálunk él, és közülük egyre biztosan fogsz emlékezni. Később el fognak kísérni téged különböző helyekre és megmutatnak neked mindent. És amíg még úton vagyunk, eldöntheted magadnak, hogy mit szeretnél közelebbről megnézni.  A jobb oldaladon lévő kapcsolótábla gombjai szolgálnak az apui felszín és az űrhajó közvetlen környezetének megfigyelésére, míg a bal oldalon lévő gombjaival nézheted a világűrt és a többi bolygót, de azokkal be lehet tekinteni a múltba és a jövőbe is. Ebben az űrhajóban a múltból csak egy millió évre visszamenően lehet képeket vagy folyamatokat felidézni, és tízezer évre előre a jövőből. Apu időgépeivel azonban, amelyek hatótávolsága nagyobb, a bolygók keletkezéséig lehet visszatekinteni. A jövő beállítása lényegesen nehezebb.”

„És miért?”

„Megpróbálom ezt röviden összefoglalni”, válaszolta Alif és folytatta.

„A földi időszámítás szerint évmilliókkal ezelőtt a bolygókon, és köztük a Földön is a legkülönfélébb balesetek fordultak elő. Erre a közelebbi környezetben és a légkörben feldúsítottuk a pozitív ionokat, hogy jó hatással legyünk a lakosokra. Ez ahhoz kellett hozzájárulnia, hogy megőrizzük az emberiségeket az önpusztítástól, mint ahogy az néhányszor már megtörtént a Földön is.

A sugarakat a terhesség alatt abszorbáljuk ( a magzat magába tudja építeni ). Egyesek jobban teszik ezt, mások kevésbé. Azok, akik nagyobb dózist vettek fel, megfontolt, fogékony emberekké fejlődnek humán érzülettel. Az ilyenek jobban törődnek a felebarátaikkal, mint saját magukkal. Ezáltal olyan életmódjuk alakul ki, mint amilyen Apun van, egoizmus és monetáris rendszer nélkül. Az ilyen emberek állandó ’feldobott’ kedélyállapotot terjesztenek maguk körül, mint nemsokára látni is fogod.

Azok viszont, akik csak kis mértékben abszorbálták ezeket a sugarakat, ellenkeznek ezzel az életmóddal, és egymás között összetűzésekre kerül sor. Például az évszázad első felének kezdetekor sok pusztítás fog végbe menni a Földön ( megj  : ez a párbeszéd a földi időszámítás szerint 1912 végén történik ) ami az évszázad első felének vége felé még szörnyűbb méreteket fog ölteni. Ha az emberek nem próbálják meg megszüntetni a pénzgazdálkodást, vagy legalábbis korlátozni a pénz iránti túlzott érdeklődést, akkor a 20. század vége felé vagy a 21.század elején be fog következni egy utolsó pusztítási hullám, aminek egy 3. katasztrófa lehet a következménye. Ez azzal a veszéllyel is járna, hogy a Föld néhány ezer évre lakhatatlanná válik. Ez aztán végképp elhozná nemcsak a monetáris rendszer, de egyben a földi lakosság végét is.”

Akkor tehát a pénz lenne a Föld elpusztításának okozója?”

 

„Igen, Ivánka. A pénz ki fog oltani minden életet a Földön, ha az emberek nem változtatják meg ezzel kapcsolatban az értékítéletüket és nem szállnak önmagukba.

 

Na de most eleget beszéltünk erről. Később még beszélgethetsz erről a témáról azokkal a te bolygódról származó emberekkel, akik itt élnek nálunk. Ők jobban meg tudják talán majd értetni veled, hogy mit tanultak itt Apun. Ne felejtsd el, hogy ha az itteni környezetet, a városokat és erdőket szeretnéd látni, akkor nyomd meg egyszerűen az egyik jobboldali gombot melletted”, mondta Alif és feltett egy fejhallgatót a fejére.

Ivánka megnyomta a legfelső sor második gombját, mire a képernyőn egy apui város elragadó képe jelent meg. A város egy óriási piros rózsa alakjában volt megépítve. Ivánka legszívesebben kérte volna kísérőjét, hogy szálljanak le ott. Alif kitalálta a gondolatát, ránézett és így szólt:

„A visszaúton fogunk megállni ott. Most előbb be kell, hogy jelentselek téged mint vendéget Apun. Aztán beutazhatod az egész bolygót, amikor csak akarod. Apun a munka nem szakad meg sem nappal, sem éjjel. Egyes vidékeken gyakorta világítják meg az éjszakákat nappali fénnyel, különösen ha a szabadban dolgoznak. A generátorok szolgáltatják akkor a szükséges fényt és addig marad nappal, amíg az összes munka el nincs végezve. Néha vidéki területeknek, valamint erdőknek és mezőknek szünet kell, azaz a növényeknek sötétségre van szükségük. Akkor mesterséges éjszakát kapcsolunk be a szükséges időre.”

„Mesterséges éjszakát?”

„Igen, úgy van. A mesterséges éjszakát könnyű előidézni. A kérdéses vidék fölött ártalmatlan ködöt hozunk létre sűrű felhőképződés formájában, amin a fény nem tud áthatolni. Az így előállított sötétség sötétebb a ti naprendszeretek bolygóin lévőnél.”

„És ha már nincs szükségetek éjszakára, hogy állítjátok azt át újra nappalra?”

„Nagyon egyszerűen. Ismerünk kémiai gázösszetételeket, amelyek feloldják a felhőket és eloszlatják azokat a térben úgy, mint előbb a ködöt. A ti naprendszeretek bolygóinak még korrekciókra van szüksége ezen a téren, de a nem oda tartozók már megoldottak minden ezzel kapcsolatos problémát. Ez az egész összefügg a Nap kicsi vagy túlzott befolyásával, mivel ez az égitest káros és hasznos hatásokat is kifejt. A hatósugarában lévő bolygók közül néhány kárt szenved, amíg süt a Nap”, magyarázta Alif, miközben Ivánka a városok, parkok és zöld területek különös építési módját figyelte. Ennek a bolygónak a felülete azt a benyomást keltette, mintha számtalan fantasztikus és színpompás rajzzal lett volna lefedve.

Nem sokkal később a képernyőn egy gigantikus méretű fenyő alakú város jelent meg, és Ivánka visszaemlékezett, hogy látott hasonló, bár sokkal kisebb fákat a dubrovniki temetőben. És bár a különös űrhajó nagy sebességgel szállt el a város felett, a város alakja néhány percig látható volt. Észre vette, hogy ezen a képernyőn meg lehetett állítani a képeket, mivel a szem különben a roppant nagy tempó miatt nem tudta volna követni az alul elsuhanó tájat.

Azokhoz a meglepő benyomásokhoz, amit a látottak keltettek Ivánkában, hozzájött még az izgalom, amit a hallottak okoztam benne. Nem láthatta, hogy Alif mit csinált, de az űrhajó egyszer csak egy tarka pillangóra hasonlító város fölött járt. Alif mosolyogva szólt Ivánkához:

„Itt most leszállunk.”

„Ebben a városban?”

„Igen, a bal szárnyában várnak ránk.”

„Ez az a város, ahol be kell jelentkeznem?”

„Igen, így van.”

„Hogy hívják?”

„Kyoodo.”

„Van ennek a városnak valami különleges jelentősége?”

„Ez ennek a régiónak a legnagyobb városa és az egyetlen, ahol minden ide érkező idegennek regisztráltatnia kell magát.”