Tartalomjegyzék

Bevezetés

Kedves Olvasó!

Már előre tudom, hogy meg fog lepni téged ennek a könyvnek a tartalma. Talán az ókori görög bölcsek ugyanúgy elcsodálkoztak volna, ha az elektromos áramot akartuk volna nekik elmagyarázni sok alkalmazási lehetőségével vagy egy embernek a Holdon való leszállását. Vagy ha egy olyan embert mutattunk volna be nekik, aki egy idegen szívvel él, egy lombikbébit, vagy sok más mai vívmányt, amelyeket 2000 évvel ezelőtt hihetetlennek és utópikusnak minősítettek volna.

Szemeid előtt egy olyan könyv van, melynek tartalma túlmegy annak határain, amit az ember a Földről és a világmindenségről tud. Leleplezései rendkívüliek és a mi emberi értelmünk számára teljesen szokatlanok. Ugyanúgy meg leszel lepődve, mint egykor Szókrátesz lett volna, ha a kertjében egyszer csak egy helikopter szállt volna le, hogy ajándékozzon neki egy televíziót, egy rádiót, egy távírót, vagy hogy elmagyarázza neki egy számítógép működését.

Én semmiképpen sem arra törekszem, hogy meggyőzzelek Téged az olvasottakról, mert ez azt jelentené, hogy bekorlátoznám a szabad akaratodat. Talán a Te véleményed szerint is valamelyest bolondosabb lennék, mint egykor Galilei az inkvizíció képviselői előtt, amikor azt állította, hogy a Föld kering a Nap körül.

Hát emiatt írtam meg az „Apu, egy pénz nélküli világ” c. könyvet, amelyben szerepelnek részek a „170 óra földönkívüliekkel”-ből is. Ez egyfajta novella, és harmadik személyben íródott, bár én beszélgettem a könyvek két szereplőjével, Zayval és Ivánkával a történtekről. Két okból döntöttem a harmadik személy mellett: Egyrészt azért, hogy lehetőséget adjak az olvasónak arra, hogy saját logikus következtetései által kényszer nélkül sorolhassa be a könyvet ismeretei közé. Másrészt pedig azért, mert az Apu bolygón az egoizmusnak semmilyen formája nem létezik, és az általános nyelvhasználatban ezért nincs szó az első személyt kifejezésére.

Én nem tudós vagyok. Sosem gondolkoztam el létünk miértjén, vagy azon, hogy hogyan kezdődött egy sejt élete, hogyan és mikor keletkeztek a galaxisok, amelyek előidézték a bolygók mozgását; mekkora az átmérője a végtelen űrnek, vajon hány civilizáció létezik az univerzumban, vagy hogy mi a nyitja a minket körülvevő misztériumoknak. Az én egyetlen gondolatom az, hogy hogyan fognak az emberek testvérként egyesülni, és mi a záloga az ember nevű család közeli boldog jövőjének. Csak beváltom azt az ígéretemet, hogy egy kicsit közvetítek az emberek felé abból, amit magam láttam egy űrhajóban a hihetetlen „Idő képernyőjén”, amikor 1960-ban az Andokban rátaláltam a földönkívüliekre (lásd a „170 óra földönkívüliekkel” c. könyvet).

Csak azt tudom, hogy ez a könyv egyfajta őrültséget képvisel, azaz az emberi tudáson belül csak nagyon nehezen elképzelhető dolgokat, amíg csak egy napon sikerül a földi embereknek is hasonló időképernyőket létrehozniuk, hogy még több titoknak járjanak utána, mint én.

Bármi is legyen a véleményed erről a könyvről, az méltó lesz arra, hogy elismerjük, mert az a Te gondolataidnak egy terméke és a Te lényednek a kifejeződése. A Te élethez, gondolkodáshoz és döntéshez való jogod szent és nem árt senkinek. Amíg léteznek atomok és mozgás, az univerzum végtelen kiterjedésében továbbra is fog életet teremteni és formálni, és lakosai utazni fognak a Mindenségen keresztül legmélyebb titokzatos mélységeibe.

Aggódom az emberek szolidaritása miatt, mert az emberiség egy puskaporos hordón ül és háború és pusztítás fenyegeti. A fegyvergyártás továbbra is az első helyen szerepel az emberi célok között. A fegyverraktárak meg még mindig csak tovább telnek és az ágyúk nem hagyják abba felebarátaink elpusztítását.

Atom-, hidrogén- és neutronbombák lebegnek a fejünk fölött és fenyegetik földi létünket. Ugyanakkor „legyőzhetetlen” kórok és még más ismeretlen betegségek gyilkolják le ellenőrizhetetlen módon számtalan ember életét szövetkezve az éhséggel és a nyomorral.

Legfőbb ideje, hogy az emberek becsületes szándékkal a kutatásnak és a munkának szenteljék az életüket, mert ezek az egyetlen dolgok, amelyek hosszú távon biztosíthatják az emberiség túlélését.

És ez a mélyebb oka is annak, hogy elbeszélem ezt a történetet, amelyik az apuiak tudományos és technikai fejlettségéről tudósít, de a földi élet tegnapjáról és jelenéről is. Én láttam ezt az életet az űrhajókban az idő képernyőjén ott a perui Andokban.

Könyörgök minden tudóshoz, munkáshoz, tanárhoz és diákhoz, katonához és kormányhoz, minden hívőhöz és ateistához, férfihoz és nőhöz, hogy változtassa meg az emberiség történelmét, tegye szebbé azt azáltal, hogy egyszer s mindenkorra megtiltja fegyverek előállítását és megakadályozza az agressziókat és háborúkat. Járuljanak hozzá nyíltsággal és jóakarattal egy baráti társadalom létrejöttéhez, amelyben mindenki egyenrangú, és egyesült szándékkal békében él. Tanítsák az önzetlenséget és sugározzák azt szét a világmindenségbe, hogy korrigálják az univerzumban a negatív földi konzekvenciákat. Fáradozzunk végre azon, hogy felváltsuk a harci sikereket egy hősies békére.

Gondolj arra: Az egoizmus az oly hatalmas értelmed találmányait olyan fegyverré alakítja, amely emberi életet semmisít meg. Tégy meg mindent az emberi élet megmentéséért!

Nem fogom elfelejteni.

Vitko Novi