6D-s Krisztus-Naprendszer egysége:
"Ha az egész Földet felajánlanád nekem, de a baráti kezedet nem, akkor az semmit sem érne!"
- Mondta egy ganümédészi csészealj-parancsnok egy földlakónak 70 évvel ezelőtt.
Magyar fordítás Dino Kraspedon könyvéből, amit először 1957-ben portugálul, majd 1959-ben angolul adtak ki.
Részlet az 1. és 2. fejezetéből:
"Háromszor szólalt meg az ajtócsengőnk. Majd jött a feleségem, és közölte, hogy az ajtóban egy prédikátor áll, aki velem akar beszélni.
- Mit akar? – kérdeztem félve.
– Nem tudom, de úgy tűnik, hogy neked akar prédikálni – válaszolta a feleségem.
Szinte minden vasárnap protestáns papok vagy közönséges prédikátorok jöttek hozzánk, hogy prédikáljanak nekünk, vagy megpróbáljanak megtéríteni minket a hitükre.
Mivel azonban ateista voltam akkoriban a szó legtágabb értelmében, gyűlöltem a hosszú bibliai idézeteket, sőt, idegenkedtem mindentől, ami vallásos volt.
- Így most nem fogunk tudni kimenni a gyerekekkel – jegyeztem meg.
– Igen, azt hiszem, nem fogunk – mondta a feleségem –, de sebaj, ha nem megyünk ma, akkor megyünk máskor.
- Nem jó, ha a gyerekek nem tudnak kimenni a sétálni. Ebéd után ki kell menniük velünk.
Először azt tűnt jó ötletnek, hogy azt mondom a prédikátornak, hogy most nem tudom fogadni, de végül úgy döntöttem, hogy beengedem, mert ő teljesen ártalmatlan.
Végül is csak azért jött, hogy megnézze, be tud-e juttatni a mennybe.
Lementem a földszintre, bár nem voltam igazán boldog, de megőriztem az udvariasság légkörét, és sikerült rá mosolyodnom.
Lent ülve azonban egy jól öltözött férfivel találkoztam, egy divatos kasmíröltöny volt rajta, ami tökéletesen passzolt sportos termetéhez.
A papok általában nem öltözködnek feltűnően, de ennél a férfinél jól állt a divatos öltözet.
Fehér inget viselt, merev gallérral, kék nyakkendőjét fehér geometrikus minták díszítették.
A cipője újnak nézett ki, mintha egy-két hónapja vásárolta volna.
Felkeltette figyelmemet kesztyűjének finom szövése - és ekkor eszembe jutott, hol láttam már korábban ilyen típusú kesztyűt!
Ahogy találkoztam vele, majdnem elveszítettem a hangomat a meglepetéstől: felismertem, hogy ő egy repülő csészealj kapitánya!
***
1952 novemberében egy barátommal túráztam Sao Paulo államban.
Amikor elértük az Angatuba hegylánc tetejét Paranából felfelé, öt csészealjjal találkoztunk a levegőben.
Esős nap volt, de jó volt a láthatóság.
Később visszamentem ugyanoda, és ott töltöttem három napot és éjszakát abban a reményben, hogy újra látok egy csészealjat.
Az utolsó este azonban, események bizonyos sorozata után, melyek részleteire most nem térek ki, félve attól, hogy elvisz a lényegtől, egy csészealj landolt ott, és lehetőséget kaptam tőlük, hogy bemenjek az űrhajóba és találkozzak a legénységével.
Körülbelül egy órát maradtam a fedélzetén, és megvizsgálhattam a gép különféle berendezéseit.
A kapitány kedves volt, és elmagyarázta, hogy hogyan dolgoznak az űrhajóban.
Látogatásom végén ez a lenyűgöző férfi megígérte, hogy amint teheti, eljön hozzánk.
És most, négy-öt hónappal később, itt volt, ahogy ígérte!
– Teljesen érthető a meglepetésed – mondta a kapitány, aki felállt a fotelből és kinyújtotta a kezét:
- Azért jöttem, hogy viszonozzam az űrhajómban tett látogatásodat. Nem csak azért jöttem, mert megígértem, hanem mert nagyon szerettelek volna újra látni.
– Úgy érzem, aligha érdemlek meg egy ilyen kegyes gesztust részedről – mondtam - főleg, hogy nem tudok mást nyújtani neked, mint baráti kezemet.
- Ha az egész Földet felajánlanád nekem, de a baráti kezedet nem, akkor az semmit sem érne!
Csak a barátságnak van igazi értéke. Hálával fogadom a tiédet, mivel ugyanazt jöttem felajánlani neked: a baráti kezemet!
Kérlek, bocsáss meg, hogy prédikátornak mutatkoztam be, de be kell látnod, hogy a feleségedet nagyon megzavarná, ha tudná az igazságot.
- Csak ártalmatlan trükk volt – nyugtattam meg őt –, és hálás vagyok neked ezért. Igen, a feleségemnek biztosan nem okozna örömet, ha egy napon azt hinné, hogy férje belekeveredett valamilyen felforgató tevékenységbe egy külföldi ügynökkel együttműködve, aki úriembernek látszik, de aki az űrben bolyong.
Valójában eddig soha nem hittem igazán, hogy a repülő csészealjak földönkívüliek.
Az egész dolog bizonyos földi emberek megtévesztésének tűnt számomra eddig, akik egy másik világból származó lényeknek adják ki magukat, hogy így kihasználják az emberiségnek azt a homályos vágyát, hogy megtudják, van-e emberi élet a Naprendszerünkben, ezért ilyen megtévesztésben jobban tudják folytatni az aljas tevékenységüket.
Látogatóm csak mosolygott.
– Biztosíthatlak – mondta –, hogy gyanúd alaptalan, de kétségtelen, hogy kötelességed résen lenni az esetleges megtévesztések ellen.
Az viszont biztos: ha egy külföldi ügynök lennék, akinél kiderülne, hogy meghódította a Földet, akkor drágán megfizettél volna a kíváncsiságodért, amely eljuttatott az űrhajómig!
Ekkor a feleségem jött be a gyerekekkel és közölte, hogy kész az ebéd, melyhez a „prédikátort” is szívesen meghívja.
Majd szólt, hogy elmegy, és csak este jön vissza.
Ebéd közben szerettem volna kipróbálni vendégem nyelvi képességeit, hátha az akcentusával elárulja a származását.
A keresztény vallás megvitatásával kezdtem, és megkérdeztem tőle, hogy elmondaná-e nekem az Ószövetség első szavait héberül, mire azonnal a legkisebb habozás nélkül el kezdte mondani:
- Bereshith bara Elohim… – „Kezdetben teremté Isten…”
majd utána fejből elmondott egy hosszú szakaszt.
Ugyanebben a szellemben folytattam a vitát anélkül, hogy tudattam volna vele, hogy meg fogom zavarni.
Egy ponton úgy tettem, mintha álmodoznék, aztán elkezdtem szavalni a "hodie si audieritis vocem meam.."-t, „Ma, ha az ő szavát halljátok...”, majd megkértem, hogy folytassa.
És ő már mondta is a folytatást:
- Nollite obdurare corda vestra – „Ne keményítsétek meg szíveteket…” (Zsidókhoz írt levél 3. fejezet 7.-8. vers)
Majd ugyanazon módon folytatva azt mondtam:
- Nollite putare quoniarn veni solvere lege aut prophet..."Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére…”
amit ő fejezett be:
- Non veni solvere sed adimplere. „...nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” (Máté ev. 5. fej. 17.-18. vers)
Később beszéltem vele angolul és görögül, de mindegyik nyelven tökéletesen válaszolt.
Ráadásul nem csak a nyelvekhez értett, hanem a válaszaiból az is kitűnt, hogy rendkívül művelt volt, pontosan megadta a történelmi események dátumait és helyszíneit, valamint a főbb szereplők neveit is.
Csak időnként fordult elő, hogy az események értelmezése kissé eltért a mi ortodox nézőpontunktól.
Mégis, mintha az angol lett volna az az egyetlen nyelv, amivel a jelek szerint nehézségei voltak, ennek ellenére lenyűgözött az a képessége, hogy ezen a nyelven is a legkülönfélébb témákat meg tudja vitatni.
Amikor visszatértünk a nappaliba, úgy döntöttem, megpróbálom kideríteni, milyenek a tudományos ismeretei; egy dolog a történelemről és a vallásról beszélni, valamint a nyelvek tehetségével rendelkezni, de egészen más dolog tudományos témákról értekezni.
Nyilvánvalóan, amikor a tudományról beszél, nemcsak azt kell megmutatnia, hogy rendelkezik minden ismeretünkkel, hanem képesnek kell lennie valami fejlettebb szint bemutatására is. Ha nem tudná ezt megtenni, akkor ez azt bizonyítaná, hogy ő sem más, mint ennek a bolygónak a lakója.
Senki sem alkot csak úgy tudományos elméletet, hacsak nem zseni, vagy valami hihetővel elő nem tud állni.
- Mi az neved? - kérdeztem tőle.
- Nincs nevem olyan értelemben, ahogy az ti használjátok.
Bolygómon a nevek az egyén jellemének a képe.
Így felismerjük egy személy érdemeit és hiányosságait, még akkor is, ha ismeretlen számunkra.
Neveink olyan hangok kombinációjából állnak, amik érthetetlenek lennének számodra, akinek az egyik név épp olyan értelmet hordoz, mint a másik.
Ma egy névvel rendelkezem, de holnap, ha bölcsebb vagy jobb leszek, akkor egy másik nevem lesz, és ez így folytatódik tovább.
– Értem. Nos, akkor mondd meg, honnan jöttél?
– A Jupiter egyik holdjáról érkeztem.
– Melyik holdjáról?
– Azt konkrétan nem lehet meghatározni, mert néha Ganümédeszen élek, néha pedig Io-n, mint amikor ti is az egyik városból a másikba költöztök.
– De azt hallottam, hogy más bolygókról származó emberek kicsik, de te több mint hat láb (183 cm) magas vagy. Hogyan magyarázod ezt?
– kérdeztem tőle azzal a céllal, hogy zavarba hozzam.
- Nem vagyunk mindannyian kicsinyek.
Ugyanazon a Jupiter-holdon vannak kicsik és nagyok is, fehérek, feketék vagy sötét bőrű emberek.
A földi emberek általában magasak, de vannak itt pigmeus törpék és közepes termetű emberek is, valamint fehér, vörös, sötétek és fekete bőrűek.
A természet felfedi egységét a sokféleségben. -
- Az ember a leopárdot a foltjairól ismeri – mondtam.
Biztosan tisztában kell lennie bizonyos felfedezések megtételére tett hatalmas erőfeszítéseinkről.
Rendkívüli nagy összegeket költünk kutatásra, gyakran anélkül, hogy biztató eredmények születnének.
Jómagam, mint a jegyzetekkel teli könyveimből is látszik, sokat tanulok, de a mai napig nem mondhatom, hogy tanultam volna igazán valamit.
Úgy tűnik, elvesztem az egyenletek káoszában, és egy paraméter puszta megjelenése is egy számításban majdnem megőrjít.
Van például egy probléma, ami legjobb fizikusainknak és matematikusainknak is igencsak sok gondot okozott; és azt hiszem, ezt könnyen meg tudja megválaszolnia, mert a tudományuk már meghódította világűrt önök számára.
A probléma az, hogy mi az igaz? Az energia vagy anyag létezik a természetben?
De szeretném leszögezni, hogy nem fogok megelégedni néhány egyszerű tudományos meghatározással, részletesebb magyarázatot kérek Öntől, amelyet nyilvánvalóan meg tud adni nekem.
Felvilágosítana ezzel kapcsolatban?
- A repülő csészealj kapitánya ekkor egy távoli pontra szegezte a tekintetét, mintha valami módot keresne arra, hogy egyszerűen tudjon beszélni erről a témához, mintha valakire hallgatna, aki hozzá beszél a lelkéből.
Aztán lassan beszélni kezdett, minden szót alaposan megfontolva…"
"... Válasz: Rosszul volt megfogalmazva a kérdésed! (A fenti kérdésre válaszolva: Mi az igaz? Az energia vagy anyag létezik a természetben?)
Először meg kell vizsgálnod az anyag és az energia eredetét, mivel mindkettő valami másnak a kifejeződése, amit látsz és érzel, de nem vagy tudatában.
Kérdés: Az éterre gondolsz?
V: Nem, természetesen nem az éterre gondolok. Az éter csak egy bizonyos távolságig létezik a bolygók körül, és nem más, mint egyfajta anyag.
Az éteri rétegek hatások, nem okok.
Az alapvető szókincs hiányában nehéz egyértelműen fogalmaznom.
Ezzel azt akarom mondani, hogy hiányzik az alapvető hivatkozási kifejezésem, mert te másképpen érvelsz.
Nem ismerem a megfelelő szakkifejezéseket a saját nyelveden.
K: Milyen konkrét kifejezésekre gondolsz? Matematikaiakra?
V: Nem, inkább teológiaiakra, mint matematikaiakra.
K: Mi köze az anyagnak és az energiának a teológiához?
V: Az ember csak akkor tudja igazán megérteni a természet jelenségeit, ha megérti Isten természetét.
K: Nos, soha nem tudtam hinni Isten létezésében, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem látom, milyen szerepet játszik az Univerzumban.
Ha létezne, és így örökké uralkodna, akkor neki kellene a vezető szerepet játszania.
De számomra soha nem tűnt olyan mindenfeletti elvnek, amely képes volna befolyásolni a dolgok általános menetét, és amelyet minden létező felett állónak tekinthetnénk; mert az anyag, az energia és a testek mozgása, valójában minden, úgy tűnik, hogy sajátos, többnyire mechanikai rendű törvényekké oldódik fel.
Rajtad múlik tehát, hogy megmondd, hogy mi Ő, mi a természete, miből áll, mik a tulajdonságai, hogyan cselekszik, és milyen befolyást gyakorol a teremtett dolgokra; és azt is, hogy bebizonyítsd nekem, hogy Ő nem pusztán dekoratív figura.
Nem egy mechanikus törvényeknek alávetett Istent akarok látni, akiben soha nem tudnék hinni, hanem egy legfelsőbb Istent, aki minden törvény felett áll.
Ha alá van rendelve a törvénynek, akkor az, ami alárendeli, magasabb rendű nála, és ha törvények hatnak rá, akkor az isteni tulajdonságok a törvényekhez tartoznak, így Isten puszta alattvalóvá válik.
Én is alá vagyok vetve a törvénynek, de nem vagyok Isten.
V: Van egy bizonyos igazság a szkepticizmusodban.
Én sem tudnék hinni egy olyan Istenben, aki alá van vetve a természetes törvényeknek vagy bárminek.
A jog nem más, mint egy egyezmény, ami törvényhozót feltételez.
A Teremtő fölötte áll a teremtett dolognak, tehát Ő a törvényhozó, aki meghozza törvényeket.
Ő a törvényhozói princípium, valahányszor a törvényalkotás szükségessé válik a teremtés javára és a rend fenntartása érdekében.
De maga a teremtés törvény felett áll, mert a törvényes rendelkezések csak védelmére születnek.
Hasznos a teremtett lények védelmében, de nyomasztóvá is válhat, ha a jogalkotónak lehetősége van azt önkéntesen módosítani.
Isten törvényt hoz, de nem ítél el semmilyen kérdésben sem.
Szeretném tehát elmagyarázni neked az Istenről alkotott nézeteimet, megadva ezzel a lehető legegyszerűbb meghatározást hozzá.
Isten egy önmagával párhuzamos izotróp vonal, amely derékszögben vibrál önmagával.
Olyan, mint egy tengelyrendszer, amelyben az egyenesek metszéspontja van mindenhol egyszerre.
(izotróp: olyan tulajdonság, amely minden irányban azonos fizikai hatást fejt ki. Pl. a fény erre példa.)
Akkor Ő a sokaság, mert a dimenziók benne vannak, és amikor ezek permutálnak (különböző variációk szerint sorba rendeződnek), hogy földi definíciót használjak, „n” egyenlő a végtelennel.
Kérlek, ne feledd, hogy csak ez egy kísérlet arra, hogy emberi nyelven elmagyarázzam az elmagyarázhatatlant.
Ezen feltevés alapján most továbbmehetünk, és megnézhetjük, hogyan teremtődött az anyag és az energia
. K: Azt mondtad teremtődött?
V: Úgy értem, Isten azért hozta létre őket, mert volt idő, amikor nem léteztek.
Ha örökké léteztek volna, akkor együtt éltek volna Istennel, és az Atya nem lehetett volna valaminek a Teremtője, mert azok ugyanolyan örökkévalóak, mint Ő maga.
De Isten létrehozóként viselkedett és így megteremtette őket.
A „hogyant” kell nekünk most ezzel kapcsolatban tanulmányozni!
Biztosan felkeltette a figyelmedet az elektromosság egy érdekes sajátossága:
ha egy rotort mágnes által alkotott mágneses térben forgatunk, azonnal elektronáramot kapunk, amely a vezető felületén mozog.
Magam is el szoktam csodálkozni, honnan származnak ezek az elektronok.
Biztosan jönnek valahonnan, de honnan?
Nem származhatnak sehonnan, mert a mágneses mezőn belül keletkeztek. Hogyan?
Ezek az elektronok a mágneses térben a forgórész mozgása által előidézett deformáció eredményei.
Tegyük fel, hogy ezt a generátort egy légmentesen záródó edénybe zárjuk, ekkor még mindig kapunk elektronáramlást, amint elkezdjük forgatni a rotort, és ha lenne nyomásmérőnk az edényben, azt látnánk, hogy a két vezető között folyó nagy áram ellenére a légköri nyomás változatlan maradna.
Ebben az esetben az elektront deformált mágneses térként határozhatjuk meg, amely hullám formában terjed.
Ez beszédes bizonyítéka annak, hogy az elektron hullámforma és nem részecske, amit úgy kapunk meg, hogy egy spektrumon keresztül megtörjük.
Van egy kísérlet, amelyet a Föld tudósai végeztek el ennek a bizonyítására:
a gamma-sugár (a gamma-sugár elektromágneses eredetű), amikor közel halad egy atommaghoz, egy elektront vesz fel magához.
Igaz, hogy a gamma-sugár tehetetlenségi nyomatéka megváltozik.
(Ford. megjegyzése: a tehetetlenségi nyomaték ugyanaz forgó testeknél, mint a tömeg egyenes vonalú mozgásoknál.)
Ennek a jelenségnek a magyarázatára dolgozták ki azt a meglehetősen gyenge lábakon álló hipotézist, hogy a sugár gyorsulása energiává alakult át, ám abszurd azt hinni, hogy egy vektor tehetetlenségi nyomatéka a térben energiává alakulhat át.
Van ugyan kapcsolat az energia és az erő között, amely gyorsulást ad a testnek, de csak egy bizonyos kapcsolat.
A víz pl. aktivál egy turbinát, de a vizet mozgató gravitációs erőt soha nem lehetett elektromos energiává alakítani.
Ekkor mindössze annyi történt, hogy a rotor elmozdult a generátor belsejében, és deformációt okozott a mágneses térben.
Az a deformáció, amelyet a forgórész M tömegének M' pontjai a mágneses térben idéztek elő, megfelel a turbinában lévő víz gravitációs erejének.
Ha abszurd azt állítani, hogy egy vektormomentum energiát hoz létre, akkor még rosszabb lenne azt mondani, hogy ez a pillanat anyagot generál, más szóval, hogy az elektron egy részecske.
Az egyetlen racionális magyarázat az, hogy egy elektromágneses eredetű gammasugár az atommag közelében egy pillanatra deformálódott, és ebből a deformációból egy elektron keletkezett, aminek tehát hullámformájú töltésnek kell lennie.
K: De ha a gamma-sugár deformálódáskor elektromos energiát hoz létre, akkor valamiből származhatott, aminek a tömege viszont ekkor csökkent.
V: A gammasugár a gyorsuláson kívül semmit sem vesztett.
Ez azt jelenti, hogy elvesztette a frekvenciájának vagy a hullámtömörítésének egy bizonyos részét.
Így elmondható, hogy ha atommagokból álló akadályokat állítunk az útjába, akkor annyi elektront tudunk létrehozni, amennyit a frekvenciája megenged.
Előfordul, hogy ezt a rendszert nagymértékben használjuk ahhoz, hogy később energiát nyerjünk ebből. Mindenesetre az átalakítás az általa abban a pillanatban elfoglalt térben történt.
K: Nagyon érdekes az érvelésed.
Ha valaki elismeri, hogy az elektron hullámforma, hogyan lehet ezt összeegyeztetni az atom szerkezetével?
Hogyan foroghatnak a hullámok az atommag körül?
V: Ha a hullámok nem tudnának forogni az atommag körül, akkor a részecskék még inkább nem! (1.)
(A szerző 1. lábjegyzete: Antonio J. B. de Miranda tudós A fotonok elmélete című munkájában (208. oldal) kijelenti, hogy ha egy elektron homogén részecske lenne, akkor az atommag körüli keringési sebessége 268-szor gyorsabb lenne, mint a fényé, amit a tudomány lehetetlennek tart. És ha az elektront hengeres részecskének tekintenénk, akkor a fény sebességének a százszorosára jutnánk. Ugyanennek a műnek a 15. oldalán a szerző azt írja: „A kvantum méretével kapcsolatos problémák zavarba ejtették a fizikusokat. A párhuzamos résekből interferenciasávok létrehozásával végzett transzverzális mérések azt mutatják, hogy egy kvantum szélessége körülbelül 6 méter; ami a longitudinálisakat illeti, a kétmillió hullámhosszig terjedő fokozat-különbségek zavarása azt mutatja, hogy egy kvantum hossza egy méter nagyságrendű.)
A fizika törvényei megváltoztathatatlanok.
A termodinamika első főtételét a hő mechanikai egyenértékének nevezik.(2.)
(A szerző 2. lábjegyzete: A hő mechanikai egyenértéke az a kilogramm/méter, amely egy kalória előállításához szükséges. Így egy a kalória az az energiamennyiség, amelyet egy kilogramm súlyú testből nyerünk, ha 427 méteren át esik.)
Adott mennyiségű energiára van szükség ahhoz, hogy egy szervezet adott mennyiségű munkát végezzen.
Ha ez kimerül, akkor a test mechanikus mozgása megszűnik.
Bármennyi energiája is van egy elektronnak, annak korlátozott mennyiségű energiának kell lennie.
Ebben az esetben egy atommag körül keringő elektron rövid időn belül elhasználná ezt az energiát.
Ez azonban nem történik meg, mivel egy elektron mozgása és stabilitása a pályáján nem függ sem az időtől, sem a termodinamikától.
De menjünk tovább.
Ha az elektron részecske lenne, akkor a nagy sebessége miatt a centrifugális erő az atomról egy érintő mentén kirepítené.
Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy egy test, bármennyire is rendelkezik saját energiájával, csak akkor mozdul el, ha egy külső erő mozgásba hozza.
Ha valaki jelentős mennyiségű energiával tölt fel egy gömböt, attól még mozdul el.
Ennek ellenére, ha egy grammnyi erőhatással is hatnak rá, a megfelelő mozgatóimpulzus átkerül a gömbre.
Az elektron teljes belső energiájának, feltételezve, hogy az elektron részecske, semmi haszna nem lenne, hacsak nincs egy külső erő, amely gyorsulást kölcsönöz a tömegének.
Hullámformaként (3.) azonban…
(A szerző 3. lábjegyzete: Ha a fényképezőlemezeket párhuzamos elektronáramokkal bombázzák, ezek defrakciós képeket hoznak létre. Koncentrikus gyűrűként jelennek meg, ami azt mutatja, hogy az elektron hullámforma.)
…az elektron állandósítja rezgését egy mezőn belül anélkül, hogy elveszítené jellegzetes hullámszerkezetét.
Ezeknek a hullámszerkezeteknek megvan az a tulajdonságuk, hogy áthaladnak egy mezőn, vagy mozdulatlanok maradnak abban.
Az elektron egy álló hullámforma egy atomon belül.(4.)
(A szerző 4. lábjegyzete: Ha az elektron egy hullámforma, amelynek eredete a térből származik, akkor a modern tudomány egész koncepciója helytelen lenne. Ellentmondana Planck elmélete fő elvének, amely azt állítja, hogy az elektron olyan részecske, amelynek energiája "kvantumugrásokkal" növekszik. Ez a fényről alkotott elképzelésünk és a relativitáselmélet összes mechanikájának összeomlásához is vezetne.)
Még Heisenberg is úgy érezte, hogy nem tudja megmagyarázni az atom összes elektronmozgását.
Látta, hogy ez a parányi elektron mindenütt jelen van, és a pályája minden pontján ugyanabban a pillanatban jelenik meg.
Ám mivel nem tudta megtalálni a térben azt a helyet, ahol az adott időpontban az elektron megtalálható volt, mert minden pontban ott volt, így Heisenberg kidolgozta a „határozatlansági elvet" (5).
(A szerző 5. lábjegyzete: A „határozatlansági elv” robbantotta ki a determinizmus tudományos elméletét. Ez azt mutatta, hogy a természet egyes esetekben teljesen önkényesen járt el, és nem felelt meg a matematikai törvényeknek, és a jelek szerint nem is ismeri azokat. Később Dirac kimutatta, hogy az Univerzumnak, mint állandó és határozott formájú mérhető jelenségek összességének, a felfogása valószínűleg helyes. Ezt az elméletét arra a tényre alapozta, hogy ezek a tetszőleges jelenségek az Univerzumban végül egy határozott mintát eredményeznek. Ez egyben az ok-okozati törvények halála is volt, mert nem lehetett elképzelni a különböző okokból eredő azonos hatásokat. A fizikusok úgy érveltek, hogy ha az alapjelenségek önkényesek, akkor az ezeket kiváltó erőnek is önkényesnek kell lennie. Ennek az erőnek ezért a szó legtágabb értelmében cselekvési szabadsággal kell rendelkeznie, és úgy kell cselekednie, ahogy akarja, látszólag szándékosan anélkül, hogy tudatában lenne a tudomány által megkövetelt pontosságnak, annak ellenére, hogy megmutatta ezt a kívánt pontosságot, amikor a látható Világegyetemet alkotó másodlagos hatások az elsődleges jelenségekből jöttek létre. Valójában a fizikusok számára úgy tűnt, hogy a fizikai jelenségek törvényei mögött egy jól meghatározott célokkal rendelkező Intelligencia áll, amely minden alkalommal más és más eszközökkel tévedhetetlenül ugyanarra az eredményre jut. Így eljutottunk arra a pontra, ahol kijelenthetjük, hogy a jelenségek fő oka az intelligencia, és ezek a jelenségek, amelyeket okoknak vélünk, nem mások, mint hatások, vagy más szóval balesetek, amelyek egy anyaghoz kapcsolódnak, amely a maga teljességében emelkedik a látható Univerzumba.)
Így az úgynevezett K-L-M (6.) pályák nem mások, mint álló elektronhullámok az atom területén, mindegyiknek megvan a maga sajátos hullámszerkezete és frekvenciája. (A szerző 6. lábjegyzete: a K-L-M pályák azok, amelyeken elektronok keringenek az atommag körül.)
Ismeretes, hogy a változó hosszúságú hullámok nem zavarják egymást, mint ahogy azt a rádióhullámok is mutatják: ugyanazt a területet foglalják el.
Az elektronnak ebben a sajátos tulajdonságában hatalmas lehetőség vár arra, hogy megnyíljon az emberiség javára a tudás szinte minden ágában.
Mivel az elektronnak számtalan hullámformája van, jellemzői ennek következtében gyakorlatilag kimeríthetetlenek.
Ha például csatlakoztatod a televíziódat a rövid rádióhullámokhoz, és velük interferenciát állítasz be, látni fogod, hogy ez hogyan változtatja meg az adás képét.
Ha még rövidebb hullámokat használunk, még érdekesebb jelenségek lépnek fel.
Így ha lehetséges deformálni az elektronsugár áramlását, ami a televíziós képet létrehozza, annak érdekében, hogy teljesen megfordítsa a tulajdonságát, ezért a fehér feketének, a fekete pedig fehérnek tűnjön, akkor nyilvánvaló, hogy ilyen hatást egy részecske sohasem tudna előidézni! (7.)
(A szerző 7. lábjegyzete: valóságban a rövid rádióhullámok befolyása a televízióban különféle hatásokat vált ki, pl. a pozitív átalakítása negatívvá; idegen képek egymásra helyezése; többszínű hatás sávok formájában; külső interferencia; távoli külföldi állomások vétele; és ismeretlen emberi formák megjelenése. Ezek a jelenségek csak ultrarövid hullámok és antimágneses áramkörrel ellátott televíziókészülékek használatakor fordulnak elő.)
Ha viszont az elektront nem tekintjük hullámformának, akkor nincs magyarázat a molekuláris kohézióra sem.
K: Van azonban valami, ami nem világos számomra. Azt mondod, egy test vagy részecske nem mozoghat a végtelenségig a térben anélkül, hogy elveszítené az energiáját.
Másrészt azt mondod, hogy minden testnek erőre van szüksége ahhoz, hogy gyorsulást adjon neki.
Newton fizikai törvényeit felhasználva, miszerint minden test a térben pontnak tekinthető, és a Földet pillanatnyilag egyszerű részecskeként vesszük, akkor két mozgást kapunk, amelyek ellentétesek az elméleteddel: az első a Föld tengely körüli forgása, a második bolygónk keringése a Nap körül.
V: Természetesen ellentétesek!
A Föld esetében egészen másról van szó és egészen egyszerűen magyarázható.
Az a hasonlat, amelyet a földi fizikusok a csillagok és bolygók mozgása és az atomon belüli mozgás között látni szeretnének, hamis.
Az atomban állandó rezgésű állóhullámok vannak.
A Föld viszont egy test, amelyet egy állandó erő mozgat.
Még ha a Földnek nem is lenne saját energiája, akkor is mozogna az űrben.
Ez a jelenség ugyanaz, mint a radiométernél.
Ebben a berendezésben a kis fémlemezek potenciálkülönbségnek vannak kitéve, a fekete oldalúak elnyelik a napfényt, és forogni kezdenek a tengelyük körül..."
