1. fejezet (3. rész)
Az évek során, ahogy az X-12 meglátogatott, Frances különleges képességének segítségével többször is képes voltam belépni a mozgó gondolatképeibe, és kapcsolatba lépni a vénusziakkal, akiket hihetetlenül megszerettem a kedvességükért, udvariasságukért, ragyogó boldogságukért, szellemi és testi szépségükért.
Mindig Frank és Frances voltak a vendéglátóim, és sok boldog órát töltöttem ennél a kedves párnál a Vénuszon, néha kellemes sétákat téve a fahéj- és szerecsendió fák ligeteiben, mélyen belélegezve a lágy, illatos levegőt. Máskor a repülőgépükön tettem mesés felfedezőutakat, míg megint máskor a bámulatos kristályházukban pihenve beszélgettünk mindenféle dolgokról, a bolygójukról, s közben rengeteget tanultam a boldog vénusziak kiegyensúlyozott életmódjáról.
Frank nyíltan beszélt népe életének minden aspektusáról, csupán egyetlen dolgot került: az Igazság természetének és jelentésének a magyarázatát, amiből arra következtettem, még nem jött el a kinyilatkoztatás ideje.
Rácsodálkoztam a vénuszi kormányzás tökéletességére: egyetlen, az egész bolygót uraló, bölcs tanácstagokból összeállt kis tanács vezette őket. Társadalmi viszonyaik is egyszerűek voltak, az egész népet családias megértés és szeretet fűzte össze.
Egy alkalommal megkérdeztem Franket, hogy Frances a felesége-e?
„Nem, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy Ön használná ezt a szót. Kölcsönösen úgy döntöttünk, hogy egymás társai leszünk az életben.”
„De bizonyára lezajlott valamilyen ceremónia, amivel összekötötték önöket?”
„Nem, ez a szívünkből jövő vonzalom volt, nem volt szükségünk mellé értelmetlen szavakra.”
„Tehát bármikor különválhatnak egymástól, semmi sem akadályozza meg?”
„Semmi a világon.”
„Akkor feltételezem, a Vénuszon elég gyakori lehet az, amit mi válásnak nevezünk” – kockáztattam meg.
Erre a pár azonnal felnevetett: "Annyira gyakori, ahány rózsaszál lemetszi magát a bokorról!” – kuncogott Frances.
Hadd magyarázzam el! – mondta Frank. – Amikor egy vénuszi pár összeáll, az Igazság ismeretében nem tévedhetnek: felismerik egymásban a lelki társat, s szövetségük örökké tart!
Sajnálatos, hogy az Ön világa nincs ennek tudatában, ezért az emberek egymás iránti bizalmatlansága és bizonytalansága miatt ilyen jogi ceremóniákra van szükség.”
Egyik, levegőben tett kiruccanásunk alkalmával, amikor az alattunk elterülő erdőségeket figyeltem, feltűnt, hogy sehol sem látok temetőt, és a „halál” szót sem hallottam egyetlen beszélgetésükben sem. Erre vonatkozó kérdésemre Frank visszakérdezett:
"Hány éves ön, Arthur?”
„48.”
„És milyen hosszú a Földön egy átlagos élet?”
„70-től 100-ig”
„Akkor bizonyára döbbenettel fogja hallani, hogy én már több, mint 800, Frances pedig 650 nyarat élt meg.”
„Most csak tréfál velem! – kiáltottam. – Az öregség és a betegségek mindenkinek megcsapolják az életerejét, így a test száz éven belül meghal.”
Frank a fejét csóválta. „Az Igazság ismeretében mi nem tapasztaljuk meg a betegségeket vagy az öregséget. Való igaz, végül mi is elhagyjuk a testünket, de nem azért, mert az elhasználódna, hanem mert elérkezik az ideje, hogy egy másik létsíkra lépjünk. Viszont akadnak olyanok is, akiknek itt valamilyen különleges küldetésük van, például a bölcsességükkel kormányozzák a bolygót – ők tökéletes egészségben akár sok ezer évig is élhetnek.”
Földi agyammal szinte képtelen voltam felfogni a hallottakat, teljesen megdöbbentem.
És így folytatódtak tovább a kapcsolatfelvételeim a vénusziakkal: megosztottuk egymással az ismereteinket; beszámoltam nekik arról, miként haladok a Tesla-készülék fejlesztésével, mígnem eljött a nap, mikor Frank közölte velem: a Vénuszi Tanács úgy döntött, hogy megosztja velem és rajtam keresztül a Föld lakóival az Igazság ajándékát.
Képzelhetik az izgatottságomat, hogy egy ilyen fenséges misztériumot felfednek előttem!
Frank azt mondta, arra a vénusziak legszentebb szentélyében, az Igazság Palotájában fog sor kerülni, s noha már korábban is beszélt annak hihetetlen szépségéről, nem voltam felkészülve annak szemkápráztató csodájára.
Először a sziklaperemhez vittek, ahol a folyó utoljára zúg alá, ahonnan Frank egy, a nyers sziklából kivájt kanyargós lépcsősoron vezetett tovább. Az ösvény egyenesen a sziklafalra vezetett, és egy kis platformra érkeztünk, közvetlenül a robajló vízesés alatt.
Rémülten döbbentem rá, hogy az egyik bazaltoszlop csúcsán állunk, s beismerem, összerezzentem a félelemtől. De Frank megragadta a kezem, és továbbvezetett a kanyargós lépcsőfokon.
Lefelé haladtunk, néha egész közel a vízfolyáshoz, ami hangosan dübörgött mellettünk, máskor pedig a sziklába vájt folyosókon haladtunk keresztül. Mögöttünk látszólag végtelen sorok haladtak.
Végül egy hatalmas barlangba értünk közvetlenül a vízesés alatt, még a kövek is megremegtek a becsapódás erejétől. Így haladtunk tovább, amíg egy íves kapun keresztül beléptünk az Igazság Palotájába. A szemem elé táruló csodálattól akaratlanul is felkiáltottam döbbenetemben és ámulatomban.
Az ezer láb széles, kerek mélyedést fekete bazalt üléssorok szegélyezték. Abban a szivárvány színeiben játszó víz hullámzott, s csak miután közelebbről is megnéztem, akkor vettem észre, hogy az élő kristályból volt (Lásd: Jelenések könyve 4.), ami a vízesés alatti medence felettünk lévő vízkupoláját tükrözte vissza.
Valami számomra felfoghatatlan varázslattal a kristálytó a levegőben tartotta a fodrozódó, szivárványszínekben játszó vizet, és ezerfelé tükrözte annak színeit. Ez volt a leglélegzetelállítóbb látvány, amivel valaha találkoztam.
S amíg ezt a természetes kaleidoszkóp leírhatatlan szépségét csodáltam, a bazaltsorok egyre több emberrel teltek meg.
Aztán Frank tisztelgett és ezt mondta:
„Földi barátunk, ami varázslatot maga előtt lát, az az Igazság Palotája, s azért hoztuk ide, hogy felfedjük annak titkát.
Igaz szavakkal mesélt nekünk az Ön világáról, és mi gyászoló szívvel hallgattuk szavait. Reméljük, a jelen kinyilatkoztatás hatására idővel javulni fognak az Ön bolygójának a viszonyai is.
Ne értsen félre! Nem imádjuk az Igazságot. Mi csak az Egyetlen, megismerhetetlen Istent imádjuk. Ami az Igazságot illeti, fogalmunk sincs, honnan származik, csak azt tudjuk, hogy mindent átjár és betölt. S nem olyan misztérium, ami csak a mi bolygónkon lenne érvényben, hanem az univerzum minden részéből elérhető.
Ön is mondta, hogy már évek óta tudott az Igazságról, de még nem ismerte fel azt. Nem arról számolt be, hogy barátja, Tesla, felfedezte és használta a kozmikus sugarat? Barátom, ez az Igazság, amit mi másképp Életerőnek nevezünk.
Ez a minden élőt, embert, állatot, növényt, ásványt átjáró, élettel eltöltő esszencia, aminek rezgése összhangban áll minden élő elme és szellem rezgésével, s amint valaki megtanulja a természet e nagy törvényét bölcsen használni, elméje képes meglátni a másikéban is az igazságot, s így az összes félreértés elkerülhetővé válik.
Mi is így voltunk képesek megérteni Önt, miközben a saját nyelvét használta, hiszen Önben nem csak a külső hüvelyt látjuk, de az a mögött rejtőző élő elmét is.
Az Igazság megértése miatt élünk ilyen hosszú életet teljes egészségben, boldogságban és harmóniában, ezért vagyunk képesek pusztán a gondolataink erejével űrhajókat és más technikai csodákat működtetni, káprázatos, minden kényelemmel felszerelt épületeket emelni, gyönyörűvé és termékennyé varázsolni a bolygót, szabályozni annak időjárását, elkerülni a természeti katasztrófákat, röviden paradicsommá változtatni az égitestet.
S mindezt, barátom, a Föld népei is megvalósíthatják, ha megtanulják felismerni és használni az Igazságot!”...
https://www.youtube.com/watch?v=LRePLUy5A7E
Spiritufó megjegyzése:
A sötétség erői a Földön sokkal mélyebben fészkelték be magukat ahhoz, hogy ezt nem csak egy közönséges ember, hanem még egy "megvilágosodott" is átlássa!
A Föld jövője fényes.
Egy nagyszerű civilizáció fog itt kialakulni, hasonlóan, mint ami most a Vénuszon van.
Azonban van egy nehézség: e fényes jövő előtt van egy szakadás!
Ez azt jelenti, hogy a Föld mai állapotából ez a nagyszerű világ nem következik! Nem szerves fejlődés eredménye!
Hanem éppen ellenkezőleg: a Föld mai állapotából kiindulva minden idővonalon a teljes pusztulás képével szembesülünk!
Arthur Matthewst a vénuszi barátai a hatvanas években beültették egy időgépbe, egy embermagasságú ezüst buborékba, és megkérdezték tőle, hova szeretne utazni az időben.
Arthur azt mondta, hogy a saját 100 holdas telkét szeretné megnézni, hogy mi lesz vele 2000 év múlva.
És persze rögtön egy teljesen lepusztult, atomháború utáni világba került, ahol minden romokban van.
Vénuszi vezetője ekkor elmagyarázta neki, hogy ilyen hozzáállással, amivel most a 20. században az emberiség rendelkezik, csakis a teljes pusztulás lehet a következmény.
De azt is megmondta neki: az egyetlen megoldás az Igazság elfogadása, akkor minden azonnal megváltozik.
Aztán 1969-ben Arthurt elvitték a Marsra is.
Itt természetesen az eredeti marsi világba léptek be, a mars-csatornás marsi világba, amelynek képeit a földi sátáni tudomány sátáni sztár-tudósaikkal az élen az ötvenes évektől meghamisítja.
Ez a marsi világ ugyanis egy csodálatos világ! Majdnem olyan, mint a vénuszi!
Lakói barátságosak, kedvesek. Fajilag leginkább a legszebb japán típusra hasonlítanak.
A városaik legtöbbször félsivatagos területeken és 2-3 kilométer széles mars-csatornák mellett jöttek létre.
Csodálatos állat- és növényvilága is van.
A Mars egyenlítői területein szubtropikus éghajlati öv van sok oázissal és zöld szigettel a félsivatagos tájban.
A marsiak imádják a zenét! Majdnem mindenütt harmonikus zene szól, amikor éppen tevékenykednek valamit.
Városaik, minden lakóépületük, ugyanolyan egyedi és tökéletes szépségű alkotás, mint a Vénuszon.
Tudományuk és technikájuk is természetesen jóval fejlettebb, mint a jelenlegi földi.
A mars-csatornák között mindig egy antigravitációs lebegő autóval közlekednek.
Marsiakat is bölcsek vezetik, ezért ott mindenki kiegyensúlyozott és boldog - ám egy tényező még mindig hiányzott bennük!
Ezért ment épp egy kritikus pillanatban a Marsra Arthur a vénuszi barátaival.
Ugyanis ekkor egy hatalmas aszteroida közeledett a Mars felé, amely az egész civilizációjukat elpusztította volna, a marsi bölcsek kétségbe esésükben a vénusziakhoz fordultak, hogy mit tegyenek, és ők azt mondták: az Igazság elfogadását!
Mert bár a marsiak eddig békésen éltek, és egy nagyszerű civilizációt hoztak létre, de a legbelső eszményeik még nem az igazságon, hanem a saját isteneik eszményein alapultak!
Ekkor a marsi bölcsek rögtön döntöttek: elfogadják az egyetemes Igazságot, és aszerint élnek, nem a saját eszményeik alapján.
Így abban a pillanatban a Mars csak egy meteorzáport kapott, és nem pusztította el a civilizációjukat.
Mi ebből a tanulság?
Az, hogy mind a pokol-bolygók, mint a Föld, mind a lelki bolygók megsemmisülnek, ha nem fogadják el az Igazságot!
Vagyis Istent, az eredeti erőt, ami mindent átjár...
