A török nyelvekben a "kara" feketét jelent még most is.
A magyar "fény" szót a kínaiak chan-ként vették át, ebből lett a japán zen.
A garabonciás diák az a személy, aki kara-bon fényvallást követi, de rejtőznie kell a világ előtt, ám egy titkos testvériséghez tartozik, és olykor csodákat is művel.
A "kara" itt eredeti értelemben a fény rejtőzését jelenti!
Hogy a világ sötétséget lát fény helyett!!!
A világ számára tehát nem csak egy nap, hanem az év minden napján kara-csény, kara-chan, kara-zen van, mert tudati szinten nem ismeri fel a fényt, pedig mindig ott áll előtte!
Lelki szinten ezért minden nap a lélek legsötétebb éjszakája van addig, amíg át nem fordulnak dolgok: az eddigi testi jó lesz a rossz, és az eddigi lelki rossz lesz a jó - ez a lelki téli napforduló, amely nem köthető egy minden évben ismétlődő kozmikus eseményhez, hanem bármikor megtörténhet, ha tudat belátja, hogy tévedett.
Minden külső dolog csak a belsőnek a hasonlata, ezért valójában teljesen érdektelen addig, hogy mi folyik külsőleg, ha ez nincs együttállásban a belső folyamatokkal!
Ha viszont a belső és a külső együtt áll, akkor külsőleg is csoda történhet!
Akkor a lelki téli napfordulóból egy pillanat alatt nyári napforduló lesz!
Akkor Aton, a Napisten teljes erejében ragyog ránk! Mert Belsőnk, a Baal-isten együttállásban van Atonnal, a külső fényistennel.
Ez egy óriási tisztulási folyamat, amit mindig a víz, a Vízöntő jelképez, aminek a külső jelképe a Baal-Aton, mely mögött feltűnik az örök boldogság jelképe a bodo-chan:
