Úgy néz ki, 2013-ről a szláv, főleg orosz, ukrán nyelvterületen az AllatRa lett a legszentebb spirituális könyv, mint egy biblia.
A 2016-os angol fordítása már ótestamentumi nagyságú, több mint 800 oldalas, pedig az egész könyv egy folyamatos párbeszédből áll Anastasia Novykh egy kijevi spirituális tanító hölgy, és mestere, Rigden között.
Most a könyv első 50 oldalát lefordítottam, hogy ismerkedjünk vele:
AllatRa könyv
Rigden: Lényeges különbség van azok között, akik az elméből tesznek fel kérdéseket, és azok között, akiket az Igazság keresése utáni szomjúság vezérel. Egy szekularizált világban csak az értelmet és a memóriát fejlesztik, és a logikából származó tudást tanítják. Míg az Igazság ismeretében az embernek el kell sajátítania az öntökéletesítés magas fokát, a lélekből fakadó legmélyebb spirituális érzések tudatosítását és megértését. Hiszen az egész spirituális élmény túl van az elme határain...
Anasztázia: Igen, ezt már említetted korábban. Azonban csak most, több éves önmagamon végzett mindennapi munka után, amikor elkezdtem átfogó módon érezni és megérteni az információkat, döbbentem rá a gyakorlatban, hogy mi is ez az elmén túli spirituális élmény. A világ és önmagam spirituális megértése sokat segített itt, köszönhetően annak az egyedülálló Tudásnak, ami rajtad keresztül érkezett a világba.
Nem is olyan sok év telt el az első könyvek megjelenése óta, amelyeken keresztül a Bölcsesség szellemi magvait osztottam meg az emberekkel. A könyveimet azonban nem csak hála fogadta, mert ezzel a Bölcsességgel találkozva sokuk lelkét úgy érintette meg, mint egy belsőleg hallható, dicsőséges hangot adó húrt. Ráadásul ezek a könyvek még azokat az embereket is elbizonytalanították választásaikban, akiknek tudatát az állati természet uralja. Az emberek elkezdtek keményebben dolgozni önmagukon, igyekeztek kontrollálni gondolataikat, megérteni fejlődésük irányát, lelki szükségleteik lényegét, meglátni a tradicionális hiedelmek gyökerét, örök magvait. E könyvek olvasói nem csak ébredezni, hanem spirituálisan is fejlődni kezdtek. Ez pedig a kérdéseik típusából nyomon követhető. Az első kérdés, amelyet a többség általában az emberi elméjükben mérlegelve feltesz nekem, hogy a könyveim szereplői valóban létező személyek-e? Fikció vagy valóság? Különösen a főszereplő Sensei? (Rigden barátságosan mosolygott.) Mások belső, szívből jövő örömöt érezve sietnek feltenni egy kérdést a fogyasztói gondolkodás sztereotip módján: „Elolvastam a legújabb könyvét, mikor jelenik meg a következő?” A harmadik csoport a könyvekben leírt spirituális gyakorlatok végzésére tesznek kísérletet, tulajdonképpen anélkül, hogy anyagi prioritásaikat megváltoztatnák, így állandóan vitatkoznak önmagukkal. Az ő kérdéseik pedig mindig ehhez hasonlóak: „Végeztem spirituális gyakorlatokat, de nem történik csoda, és semmi sem változik az életemben”.
Rigden: Az emberi lény természeténél fogva kettős. Az emberi elme könnyen átválthat egyik végletből a másikba, ezáltal káoszt és instabilitást okozva. A külső csak a belsőnek a tükre.
Anasztázia: De vannak olyanok, akiket áthatott a Tudás mélysége. Ez alaposan megváltoztatta az életüket. Nincs szükségük semmiféle bizonyítékra arra vonatkozóan, hogy a spirituális felülkerekedik-e az elme logikájával szemben. Szilárdan választják életüket. Az ilyen emberek lelkükben tiszták, és tudatuk nincs megrekedve a világ egocentrizmusának és személyes kételyeinek sztereotípiáiban. Olyanok, mint a lótuszvirágok: ha egyszer megvilágítja őket a napsugár, a Fény felé fordulnak. Ez az oka annak, hogy a belsővel kapcsolatos kérdéseik minősége teljesen más. Kérdéseik sem a logikából, sem az emberi elméből nem származnak, hanem a legmélyebb érzéseikből, mintha láthatatlan kommunikáció zajlana a lelkek között.
Rigden: A legmélyebb érzések pontosan az a különleges nyelv, amely különbözik az emberi nyelvtől. Amikor az ember legyőzi magában az aljas dolgokat, minden nap önmagán dolgozik, emberi lényként fejlődik és spirituálisan átalakul, megvilágosodik. Amikor az ember spirituálisan fejlődik, elméje kérdéseivel találkozik. A spirituális gyakorlatokban szerzett tapasztalat tudatosítja benne, hogy anyagi agya korlátozott az észlelésében, és a test része; a test időbeli és véges. Ami a benne lakozó Léleket illeti, az láthatatlan, mégis örök. Megérti, hogy lehetetlen pontosan kifejezni az érzéseiből származó élményt az elme szavaival. Hiszen a spirituális gyakorlatok csak a legmélyebb emberi érzések feltárását, megismerését és kibontakozását segítő eszközök, amelyeken keresztül kommunikációja a Túlról, a Felsőbbekkel az ő nyelvén a legmélyebb érzések nyelvén történik. Éppen ezért az isteniről nem lehet közvetlenül beszélni, hiszen minden gondolat csak allegória lenne. Mert az isteni egy másik nyelv, nem az elme, hanem a legmélyebb érzések nyelve, amelyet minden ember Lelke megért. Ez az emberi lelkek egyetemes nyelve. És pontosan ez az Igazság nyelve.
Anasztázia: Igen, ez a tapasztalat valóban a gyakorlattal jár együtt. Megértettem, hogy jelentős különbség van az elme asszociációi és a legmélyebb érzések révén való pontos megértés között. Nehéz szavakkal megosztani saját tapasztalatait. Bár azok az emberek, akik veled egy spirituális hullámhosszon vannak, szó nélkül megértenek téged.
Rigden: Az a kérdés, hogyan ossza meg spirituális tapasztalatait és magyarázza el az igazi Valóságot az embereknek, mindig is nyugtalanította azokat, akik valóban ismerték az Igazságot. Nehéz szavakkal átadni a személyes spirituális élmény lényegét, mert ez egy egészen más világ megismerésének tapasztalata, amely különbözik az anyagitól. Más szóval, mindent, amit mondasz, az anyagi gondolkodás e világ tapasztalati prizmáján keresztül értelmezik, ennek következtében vagy félreértik, vagy eltorzítják az észlelést. Ráadásul a hallgatók ezrei közül csak kevesen hallják meg. Többiek ebből nem fognak profitálni. VÉGÜL IS A VALÓSÁG KÜLÖNBÖZŐ OLDALAIT CSAK AZ ISMERI MEG, AKINEK A SZEME AZT MEGFIGYELI.
Anasztázia: Vannak gazdag élettapasztalattal rendelkező olvasók is. Emberi mércével mérve sok minden sikerült nekik az életükben, sokat értek el, és lehetőségük nyílt sokat változtatni az őket körülvevő világon. A Tudás megérintette a lelküket, de a tanultságukból fakadó rezonancia nem ad nyugalmat nekik. És bár élettapasztalataikból következően tesznek fel logikus kérdéseket, érdeklődésük lényege mégis a lelkivilágukból fakad. Úgy érzik, az ilyen emberek nem a tétlen agy miatt akarják tudni a választ, hanem azért, mert jobbá akarják tenni a világot. Az egyik ilyen kérdést elég fontosnak és lényegesnek tartottam ahhoz, hogy hozzád forduljak vele, mert a rá adott válasz alapvetően megváltoztathatja az emberek világnézetét és befolyásolhatja a civilizációnk globális választásának a folyamatát. A kérdés a következő: „Létezik-e olyan Tudás, amelyet az emberek nem használhatnak fel katonai célokra, de ez az információ képes lesz felrázni a hivatalos tudományokat, és elvezetni a kíváncsi elmét az anyagi világ szellemi világból való eredetének közvetlen tudományos bizonyítékához, vagyis hogy a világot Isten teremtette?”
Rigden: Igen, úgy látom, hogy ez a kérdés egy olyan személytől érkezett, aki vágyik az Igazságra… Nos, ha az emberek már feltesznek egy ilyen kérdést, az azt jelenti, hogy ideje felfedni a választ. Igen, ilyen Tudás létezik. A csillagászat ágához, pontosabban az asztrofizika tudományához kapcsolódik, amely a világűrben zajló jelenségeket, valamint az égitestek és rendszereik evolúcióját és kölcsönhatásait vizsgálja. Figyelembe véve, hogy fejlődésének jelenlegi szakaszában az asztrofizika a modern fizika új felfedezéseit, valamint a tudományos és műszaki vívmányok legújabb eredményeit használja fel, az azt gazdagító információk következésképpen sok tekintetben elősegítik magának a fizika fejlődését, mint a természeti jelenségek általános mintázatait vizsgáló tudomány. És ha az emberek elég mélyen megértik a fizika törvényeit, akkor a tudomány segítségével eljuthatnak a valódi bizonyításhoz, hogy a szellemi világ elsődleges, az anyagi világ pedig másodlagos. Következésképpen ez megváltoztatja az emberi élet minőségét és értelmét, és egy másik utat nyit meg az Igazság eléréséhez, mégpedig a tudományon keresztül.
Anasztázia: Ez a Tudás valóban nagyon időszerű lenne. Amennyire én tudom, az asztrofizikusok az evolúció kérdéseit próbálták kutatni, és válaszolni az örökkévaló kérdésekre: „Hogy mi volt?” és: "Hogy mi lesz?" A tudomány jelenlegi ugrásszerű fejlődése ellenére azonban ezt meglehetősen nehéz megtenni az embereknek. És ennek sok oka van. Ismeretes, hogy ma a csillagokkal kapcsolatos ismeretek sok tekintetben az égi objektumok elektromágneses sugárzásának spektrális elemzésén alapulnak, vagyis az égi objektumokból a Föld felé érkező elektromágneses hullámok gyenge áramlásának tanulmányozása révén kapott információkon.
És mindez a látható fény mellett, beleértve a rádióhullámokat, az infravörös, ultraibolya, röntgen- és gammasugárzást, különböző hosszúságú elektromágneses hullámokat, melyek rövidebbek vagy hosszabbak, mint az emberi szem számára látható sugarak. Általánosságban elmondható, hogy a legújabb tudományos vívmányoknak köszönhetően azt látják, amit az emberek által feltalált műszerekkel látnak.
Rigden: A különféle természetű hullámok sokaságának kozmikus óceánjában, ezek az elektromágneses hullámok, melyeket a jelenlegi tudomány ismer, csak a sugárzások egészének kicsiny intervallumát foglalják el.
Anasztázia: Ez a probléma. Végül is a modern fizikusok munkája hasonlít ahhoz az emberhez, aki egy szűk résen keresztül próbálja kideríteni, hogy milyen egész jelene világa, amely így csak egy korlátozott területet mutat, és csak a távoli múltat és nem a jelent, a jövőről már nem is beszélve. Ha feltesszük azt a kérdést, hogy a mai tudomány szerint mi a fény, akkor a válasz az lesz, hogy e fogalom szűkebb értelmében a fény az emberi szem által érzékelt frekvenciatartományon belüli elektromágneses hullámok; tágabb értelemben pedig az optikai sugárzás. Figyelembe véve azonban a tudósok által ismert fénysebességet, nem csoda, hogy sok csillaggal kapcsolatos jelenséget régen megtörténtnek látnak. Így tulajdonképpen azokat a folyamatokat figyelik meg, amik már évmilliókkal ezelőtt lezajlottak…
Rigden (mosolyogva): Valóban… amikor a homo sapiens faja még nem létezett ezen a bolygón.
Anasztázia: Ez érdekes… A tudósok úgy vélik, hogy a modern ember 40 ezer évvel ezelőtt jelent meg, és az első „autentikus” emberi faj körülbelül 2 millió évvel ezelőtt jelent meg a Földön. És ha belegondolunk, hogy több mint 2 millió évbe telik, amíg a szomszédos Androméda galaxis fénye eljut hozzánk, akkor tényleg kiderül, hogy nem azt látjuk, ami most van, hanem azt, ami volt abban az időben, amikor még csak nyoma sem volt az ember jelenlétének a Földön.
Rigden: Teljesen igaz. És mit lehet mondani a távoli extragalaktikus objektumokról? Az emberek olyannak látják őket, mint évmilliárdokkal ezelőtt. A csillagok, még a legrövidebb életűek is, sokkal tovább léteznek, mint az emberi civilizáció. Nem is beszélve a hétköznapi emberről, mint „intelligens egyénről”, aki röpke léte során gyakran nem ismeri fel valódi célját, nemhogy valami nagyobbat. Élete, mint a felszálló pára, egy pillanatra megjelenik, majd azonnal el is tűnik… Emellett az emberiség maga is olyan civilizációkhoz tartozik, amelyek gyorsan eltűnnek. Bár az emberek időről időre megkapják a Tudást, sok esetben amint megjelenik a Tudás a világban, azonnal hozzászokik a mások feletti hatalom megszerzéséhez. Ez valójában az emberi döntés az állati természet felé. Csak keveseknek van elég idejük arra, hogy a Tudást felhasználják a spirituális fejlődésük érdekében. A VÁLASZTÁSUK EREDMÉNYE OLYAN, MINT A VÍZ, AMELY ENNEK VAGY ANNAK AZ EDÉNYNEK A FORMÁJÁT ÖLTI FEL.
Anasztázia: Sajnos ez megfigyelhető a jelenlegi civilizációnkban is, ahol az embert a veszedelmes szenvedélyei rabszolgasorba taszítják. Íme egy friss példa: az emberek szinte azonnal a ballisztikus rakéta és az atombomba feltalálása után kezdték felfedezni a világűrt a Föld környezetében.
Rigden: Ha az emberiség nem változtatja meg prioritásait a spiritualitás irányában, akkor szomorú sors vár a civilizációjára. Általában az ilyen civilizációk rövid életűek, mert viszonylag rövid időn belül elpusztítják magukat a háborúk miatt.
Anasztázia: Hát… száz év, akárcsak ezer, semmi az Univerzum életkorához képest. Természetesen a világűr objektumainak folyamatos gyakorlati megfigyelése a halandó ember számára szóba sem jöhet.
Rigden: Az emberi élet mulandó, ez igaz. De az emberi lény sokkal több, mint egy test. Éppen ezért kezdeti időkben sok ismeretet kaptak az emberek elsősorban az emberi szem számára láthatatlan jelenségekről. Tehát a legrégibb időktől fogva az emberek tudtak a világ és az Univerzum valódi felépítéséről, az ember multidimenziós voltáról, lényegéről és küldetéséről. Más kérdés viszont, hogy az emberi ego hogyan bitorolta el ezt a Tudást, amit felismerhetetlenségig kiforgatott az anyagban korlátozott elméje által, és hogy milyen formában őrződött meg ez napjainkig.
Anasztázia: Ó jaj, mintha az ősi világ népeinek ismeretét manapság szándékosan mitológiaként és ősi „primitív hiedelmekként” mutatnák be az embereknek. És nem kommentálják azokat a „kényelmetlen tényeket”, amelyek például az ókori emberek tudására utalnak, és amik a közelmúltig még a mai tudomány számára is ismeretlenek voltak. Ezenkívül az egész tudomány kizárólag a materialista gondolkodáson alapul. Az asztrofizikában például gyakran használnak analitikai módszereket modellek és elméletek felépítésére, valamint előrejelzések készítésére a csillagászati események tanulmányozására.
Rigden (vigyorogva): A tiszta materialista világnézet nyikorgó rozoga szekerében az igazi tudománnyal nem sokra mész. Mégis előbb-utóbb egy igazi tudós eljut olyan tudományos távlatokhoz, ahol már nem lehet használni a meglévő kliséket, amelyeken eddig az emberi érvelés teljes oksági láncolata nyugodott. Manapság az emberek gyakran a láthatóval próbálják megmagyarázni a láthatatlant. Van tehát „bajunk az észtől”, mert sok esetben az elméletek és a véletlenül felfedezett tények nem egyeznek egymással. A tudósoknak például még mindig nincs világos elképzelésük arról, hogy mi például az elektromos áram, mi is pontosan a gravitáció vagy a fekete lyuk. És ennek ellenére mégis ezekkel a fogalmakkal operálnak. Ám ahhoz, hogy átfogóan megérthessük és mélyre hatolhassunk e jelenségek természetében, alapvetően más világfelfogásra van szükség, amely minőségében teljesen eltér a jelenlegi anyagi világszemlélettől.
Anasztázia: A szellemi világ jelenségeinek a megértése?
Rigden: Pontosan.
Anasztázia: Egyszer azt mondtad: „A Világegyetem olyan hatalmas hely, hogy nem fér bele az emberi tudatba. De nincs egyetlen hely sem benne, ahová be lehetne szúrni a legvékonyabb orvosi tűt is anélkül, hogy a hegye ne ütődne, vagy ne érne hozzá valamihez.
Rigden: Ez tényleg így van. És a kérdésre válaszolva az asztrofizika néhány nagyon fontos témáját fogom érinteni, természetesen az emberi gondolkodás számára hozzáférhető formában. DE AZ ELMONDOTTAK LÉNYEGÉNEK MEGÉRTÉSE MIATT A TUDOMÁNY EMBEREI SZÁMÁRA MOST MÁR EGÉSZEN MÁS KÉPET ADHAT A VILÁGEGYETEM SZERKEZETÉRŐL. Az ősrobbanás modern elméletével-feltevésével kezdem, amely a modern művelt elme számára már sztereotip ismeret, vagyis azzal, ahogyan a tudósok ma hiszik, hogy az univerzum születésekor mi történt. Ezt a népszerű hipotetikus elméletet a termodinamika törvényeivel támasztják alá. E feltevés szerint az univerzum egy pontig összezsugorodott, és a Nagy Bumm után körülbelül egymilliárd tonna tömegű és proton méretű objektumok jelentek meg benne.
Anasztázia: Ahogy mondani szokták, amit ma tudnak, azzal alá is támasztják. A tudósok úgy gondolják, hogy elég jól felfogták a fizika ezen ágát, amely a termikus egyensúly és a hő másfajta energiává való átalakulásának törvényeit tanulmányozza. Még maga a „termodinamika” kifejezés is, mint görög eredetű szó, nagyon jellemzi a tudományos közösségben folyó vitáikat. Mert: a "therme" jelentése hő, meleg, és "dynamikos" jelentése erős. Valójában az ottani viták mindegyike tele van hőséggel és indulattal.
Rigden: A szenvedélyes beszéd még nem tanultság; egy vihar még nem esős időszak. Aki a vitában erős, az a maga győzelmét élvezi, míg a tudó több ezernek hoz győzelmet.
Anasztázia: Amennyire én tudom, a modern tudományban a „hatalmasok” és a „kompetensek” aránya katasztrofális abból a szempontból, hogy az előbbiek száma sok, míg az utóbbiak sokkal kevesebben vannak. Egy hozzáértő személy értékes minden kutatócsoport számára. Olyan, mint egy proton (görögül fordítva: prōtos, az első), mint ez az elemi részecske, amely mindig pozitív töltésű, és amely az összes atommagot alkotja. Ugyanígy a tudó ember is, akin, mondhatni, ebbe a csoportba tartozó összes tudomány nyugszik.
Rigden: Ez igaz. Remélem, hogy a Tudás, amelyhez az emberek hozzájutnak, nem csak a tudományban, hanem a társadalomban is növelni fogja a tudók számát, és megváltoztatja a világ megértését, így az Univerzum keletkezésének kérdésében is. Ahogy már mondtam, ma az emberek előszeretettel hiszik, hogy az Univerzum kezdetben egy pontba tömörült, és az „ősrobbanása” után mintegy milliárd tonna tömegű és proton méretű objektumok jelentek meg benne. Továbbá az elméből származó téves hiedelem azt mondja, hogy az ilyen objektumok nem mások, mint mikroszkopikus fekete lyukak. Sajnos csalódást kell okoznom a lelkes „teoretikusoknak”: ilyen proton méretű tárgyak körülbelül egymilliárd tonnás tömeggel nem léteznek.
VISZONT KOZMOSZBAN A KÖVETKEZŐ JELENSÉG VAN: LÉTEZNEK OLYAN OBJEKTUMOK, AMELYEK INFORMÁCIÓS KLASZTEREKBŐL (FELHALMOZÓDÁSOKBÓL) KELETKEZNEK AZ ANYAGBÓL VALÓ INFORMÁCIÓKISÜLÉS SORÁN, MIKOR EZEK AZ ANYAGOK A FEKETE LYUKAK TEVÉKENYSÉGI TERÜLETÉRE KERÜLNEK. A LEGNAGYOBB ÉS „LEGNEHEZEBB” VEGYÜLETEK, AMELYEKET AZ INFORMÁCIÓS KLASZTEREK ALKOTHATNAK, A PROTONNÁL VALAMIVEL NAGYOBB MÉRETŰ, DE EGY GRAMMNÁL, PONTOSABBAN 0,8 GRAMMNÁL KISEBB TÖMEGŰ OBJEKTUMOK. EZEK AZ OBJEKTUMOK RÖVID ÉLETŰEK, VAGYIS CSAK A MÁSODPERC TÖREDÉKÉIG LÉTEZNEK, MAJD KÜLÖNÁLLÓ „ÉPÍTŐKOCKÁKRA” BOMLANAK FEL. AZ ILYEN OBJEKTUMOK KIALAKULÁSA VALÓBAN KÖZVETLENÜL ÖSSZEFÜGG AZZAL, AMIT AZ EMBEREK FEKETE LYUKAKNAK NEVEZNEK.
Anasztázia: A protonnál valamivel nagyobb tárgyak? A legújabb kutatások szerint a proton sugara 0,84184 femtométer (1 fm = 10^-15 méter). Ha figyelembe vesszük az általad elmondottakat, hogy az ilyen tárgyak tömege valamivel kisebb, mint egy gramm, akkor a mikrokozmosz számára valóban „nehéz” tárgyaknak bizonyulnak. Ez valóban nagyon érdekes információ. Ezzel kapcsolatban az embernek legalább három kérdése lehet: Mik azok az információs klaszterek, „építőkockák”? Mi az információ kibocsátása az anyagból? És hogyan kapcsolódik az ilyen részecskék képződése a fekete lyukakhoz az univerzumban?
Rigden: Ebben az anyagi világban minden, beleértve azt is, amit az emberek jelenleg ismernek, a szubatomi részecskéktől az atomokig, a cipőkön lévő porszemektől a világegyetemben található galaxisokig, minden a strukturált információknak köszönhetően létezik. Strukturált információ, amely létrehozza az anyagot, és meghatározza annak tulajdonságait, térfogatát, alakját, tömegét és egyéb jellemzőit. Felhívom a figyelmedet arra, hogy most nem beszéljük az „információ” fogalmát, amely ismerős az emberi agy számára, de ennek most némileg eltérő megnyilvánulásáról van szó. Bár az „információ” szónak a szokásos értelmezésben is több jelentése van, köztük a következők: „gondolkodni, tanítani, értelmezni” és „alakítani, formálni, alkotni”.
A könnyebb érthetőség kedvéért nevezzük az ilyen strukturált információkat „információs építőelemeknek”. Mik ezek az információs építőelemek a gyakorlatban? Talán ezt egy könnyen érthető példával magyarázom el. Képzeld el, hogy egyfajta kísérlet elvégzése mellett döntöttél. Ehhez kell: víz, üvegakvárium és kis építőkockák a formák készítéséhez; könnyűek, mint a habszivacs, színük pedig mondjuk nem a megszokott fehér, hanem átlátszó. Majd: az üres üvegakváriumban egy gyönyörű kastélyt építesz műanyag átlátszó építőelemekből (mint egy játék építőkészlet), sok szobával, toronnyal és így tovább. Amikor az egyik átlátszó építőelemet egy másikhoz illeszted, megjelenik egy bizonyos szín, amely szemmel is látható. Vagyis van egy terved a fejedben, hogyan építs egy kastélyt, megvan benned az akarat és erő a megalkotásához, amik segítségével építesz ennek a nem mindennapi anyagnak a segítségével. Ezután egy kastélyt építesz, amely az ilyen kapcsolatoknak köszönhetően vált láthatóvá, és most megcsodálhatod annak szépségét, nagyságát és formájának az összetettségét.
Ezután a kísérletet folytatva megtöltöd az akváriumot vízzel. Mi fog történni? Tegyük fel, hogy a víz olyan erővel (nyomással) tölti meg az akváriumot, hogy elpusztítja az általad épített várat. Ekkor a habműanyag építőkockák, amelyek egykor a kastélyod falai, tetői és elemei voltak, most elkezdenek lebegni a víz felszínén: egyesek egyenként, újra láthatatlanná válva, mások pedig csoportosan, fürtökben lebegnek, amelyek továbbra is láthatóak maradnak a szemnek, mivel kapcsolatban vannak egymással. Végül az egész szerkezet a víz nyomása alatt egyedi építőelemekre bomlik fel, amelyek ismét átlátszóvá válnak. Tehát ahogy mondják, kastélyodnak egyetlen nyoma sem marad. Ha eltávolítod az összes vizet az akváriumból, a habszivacs-műanyag építőelemek az aljára süllyednek. Maguk a tömbök a te terved, akaratod és erőd alkalmazása nélkül nem öltenek rendesen megépített kastély formáját. Ekkor egyszerűen egy kaotikus maroknyi átlátszó habszivacs-építőelem lesz, amely a szemnek nem látható. Akváriumodat addig rázhatod, ameddig csak akarod, akár az örökkévalóságig is, kevergetve őket, mégsem lesz belőlük kastély, amíg újra meg nem építi.
Így ezek az ismert átlátszó építőelemek jelképesen összehasonlíthatók az anyagot létrehozó INFORMÁCIÓVAL, MEGHATÁROZOTT PARAMÉTEREKKEL, ALAKKAL, TÉRFOGATTAL, TÖMEGGEL ÉS ÍGY TOVÁBB. A látható kastély pedig már A KIGONDOLT INFORMÁCIÓ EGYIK ANYAGI TERMÉKE, AMELYBŐL A SZUBATOMI RÉSZECSKÉK KELETKEZNEK, ÉS AMELYEK ATOMOKAT, MOLEKULÁKAT, KÉMIAI VEGYÜLETEKET STB-KET ALKOTNAK, VAGYIS AZ UNIVERZUM ANYAGÁT. És végül AZ AKARAT, AZ ÉPÍTÉSI TERV ÉS AZ ALKALMAZÁSI ERŐ A SZELLEMI VILÁG FŐ ALKOTÓERŐI, MELYEK EBBEN A VILÁGEGYETEMBEN MEGNYILVÁNULNAK.
Anasztázia: Most azt mondod, hogy minden anyagmegjelenés alapja az információ.
Rigden: Igen, pontosan. Az atom például szubatomi részecskékből áll, amelyek viszont bizonyos számú információs építőelemekből állnak. Ugyanez igaz mindenre az univerzumban. Ha azonban az információt eltávolítjuk, az általunk anyagnak nevezett dolog eltűnik, mint a fánklyuk, miután megetted a fánkot.
Anasztázia: Más szóval, van egy alapelképzelés az egész felépítéséről: amíg van fánk, addig lyuk létezik, de ha a fánkot megették, a lyuk is eltűnik. Ez az a mód, ahogyan az anyag is eltűnik? Ha nincs információ, akkor az anyagnak nincs megnyilvánulása?
Rigden: Igen, így van. Egyébként itt van egy érdekes tény: az univerzumban lévő anyag mennyisége folyamatosan változik, és ezek az ingadozások, mind a növekedés, mind a csökkenés felé, meglehetősen jelentősek lehetnek. Ekkor azonban AZ INFORMÁCIÓ MENNYISÉGE MÉG MINDIG STABIL, AMINEK KÖSZÖNHETŐEN AZ UNIVERZUM ÖSSZTÖMEGE NEM VÁLTOZOTT MEG KB. GRAMM EGYMILLIÁRD RÉSZÉNÉL TÖBBEL A TEREMTÉS ELSŐ NAPJÁTÓL EGÉSZEN MOSTANÁIG.
Anasztázia: Igen, ezen érdemes elgondolkodni.
Rigden: Tehát az Univerzumban lévő információ mennyisége a teremtés első napjától kezdve állandó. Ha azonban csak egyetlen információs építőelem tűnt volna el, akkor az egész Univerzum is eltűnt volna.
Anasztázia: Ha egy rész eltűnik, az egész is eltűnik. Most kezdem megérteni, mi lesz a vége az Univerzum tágulási történetének.
Rigden: Az Univerzum egyszerűen kitágul egy bizonyos méretre és eltűnik. A zseniális minden egyszerű, mint mindig… Az univerzum ezen információs építőkövei soha nem tűnnek el sehol, vagyis soha nem hagyják el az Univerzum (példánkban az akvárium) határait, és szigorúan rendezett formában léteznek benne. Hangsúlyozom, hogy önmagukban, bizonyos kivitelezési terv és a Kivitelező akarata nélkül egyszerűen rendezetlen kupacot alkotnának (káosz az akvárium alján). Ami az Univerzum anyagi világát illeti, ezek az információs építőelemek, az anyag képződésének egyéb jellemzői mellett, mint már mondtam, meghatározzák tömegének paramétereit. EGY ADOTT HELYET HATÁROZNAK MEG AZ UNIVERZUMBAN A TEREMTETT ANYAG SZÁMÁRA. A RENDEZETT INFORMÁCIÓ, PONTOSAN AZOK AZ INFORMÁCIÓS ÉPÍTŐELEMEK, AMELYEK SZIGORÚAN A HELYÜKÖN VANNAK ELHELYEZVE, AMELYEK MEGKÜLÖNBÖZTETIK A KVARKOT A KVAZÁROKTÓL. FOGALMAZZUNK ÚGY: EZ AZ INFORMÁCIÓ AZON "A MESTERTERV" SZERINTI RENDEZETTSÉG, AMI ÉLETET AD AZ UNIVERZUMNAK.
Anasztázia: Más szóval azt mondod, hogy ezen a világon minden szigorúan elrendezett, és egy meghatározott terv, a Teremtő akarata és ereje szerint létezik. De ez azt bizonyítja, hogy az univerzumunkat mesterségesen hozták létre, nem pedig magától kaotikusan, ahogyan azt hiszik!
Rigden: Abszolút. És ez tudományosan bizonyítható! Nem is olyan nehéz, ha valaki a korábbi könyveidben jelzett irányba halad, és az itt közölt információkkal, valamint a legújabb tudományos felfedezésekkel egyesíti... Az Univerzum élete folyamatos információcserében nyilvánul meg, ami az anyag folyamatos mozgása; önmagával kölcsönhatásba lépve elsődleges fizikai és kémiai reakciókat vált ki. Ennek eredményeként különféle folyamatok mennek végbe: például hatalmas csillagok robbannak fel, újak születnek és így tovább.
Anasztázia: Mellesleg, ha már a hatalmas csillagrobbanásokról beszélünk… Tudod, rögtön azután kezdtem érdeklődni a csillagászat és a rokon tudományok iránt, mikor azt mondtad, hogy A PECSERSZKI AGAPIT (Ford. megjegyzése: egy kijevi gyógyító szent a 11. században) ÉLETE ÉS AKTÍV TEVÉKENYSÉGE SORÁN, KÜLÖNÖSEN 1054 NYARÁN, EGY FÉNYES CSILLAG JELENT MEG AZ ÉGEN, AMIT MÉG NAPPAL IS LEHETETT LÁTNI. Azt is megemlítetted akkor, hogy fénye elérte akkor a Földet a szupernóva felrobbanása után, mely csillag galaxisunk Bika csillagképében található. Azt olvastam róla, hogy e szupernóva-robbanásnak a maradványai jelenleg a táguló Rák-ködként figyelhető meg, közepén egy neutroncsillaggal (pulzárral), amellyé a felrobbant csillag változott. Érdekes módon ennek a pulzárnak a rádióhullámai még mindig elérik Földet, mint egy forgó világítótorony pásztázó sugara a tenger felszínén, jelzésként a hajóknak.
Meglepő módon ez volt az első neutroncsillag az univerzumban, melyet a tudósok egy szupernóva maradványaihoz kezdtek társítani. Meglepett az a tény, hogy ennek a csillagnak az átmérője mindössze 25 km; vagyis valójában egy városnyi méretű csillag, de ez ad energiát a hatalmas Rák-ködnek. A neutroncsillag anyaga nagyon sűrű. És a legérdekesebb dolog az, hogy a közelmúltban megfigyeltek a Rák-köd e pulzárjából származó váratlanul erős gamma-sugárzást.
Rigden: Sok érdekes dolog történik mostanában nem csak ezen a bolygón, hanem a kozmoszban is.
Anasztázia: Igen, az új csillagok születésének folyamata nagyon érdekes és informatív…
Rigden (mosolyogva): Kétségtelenül így van, de ez a megfigyelt folyamat sok jelenlegi asztrofizikai elmélet számára is meglehetősen destruktív hatású... Mert az igazság az, hogy a csillagkeletkezés látható folyamata, amelyet ma már a tudósok is megfigyelhetnek, az ún. „csillagmag-kezdeményeket" kezdődnek. Más szóval a csillagászok a modern műszerezettségük ellenére csak a sűrű gáz- és porfelhők kialakulásának szakaszában képesek „felfedezni” (látni, megfigyelni) egy új csillag születését; vagyis amikor az anyag a kölcsönhatás eredményeként energiát kezd sugározni, különösen azt, amit az emberek „fénynek” neveznek. És csak a gázfelhők egyes szakaszainak összezsugorodását egyértelműen jelző spektrumok tanulmányozása után vonnak le következtetéseket egy új csillag születéséről. A csillagászok azonban nem tudnak válaszolni arra a kérdésre, hogy ezek a felhők hogyan hatnak egymásra, és mi készteti őket arra, hogy összezsugorodjanak. Azt sem tudják megmondani, honnan származnak ezek a gáz- és porfelhők, miért jelennek meg, és főleg, miért és hogyan alakulnak ki a felhőkben található kis mennyiségű anyagokból nemcsak elszigetelt csillagok, hanem időnként egész csillaghalmazok is.
A probléma az, hogy minden modern elmélet, Einstein általános relativitáselméletétől a termodinamika törvényeiig, a „látható anyag” kölcsönhatásain vagy annak logikusan megjósolható folyamatain alapul. Bár sok furcsaság van itt is. Vegyük például az univerzum fekete lyukait – ezeket a titokzatos objektumokat, melyek a jelenlegi tudomány által még feltáratlanok, és melyek elnyelik az anyagot. Mégis, mielőtt ezekre a dolgokra rátérnénk, és rávilágítanánk a fekete lyukakhoz közvetlenül kapcsolódó objektumok kérdéskörére, először is meg szeretném kérdezni: mit tudsz a fekete lyukakról?
Anasztázia: Hát, nem annyit, mint szeretnék… A fekete lyukak láthatatlanok a külső szemlélő számára, mert megakadályozzák mind a fény, mind a tudomány által ismert egyéb sugárzások, valamint a tárgyak kiszabadulását. Jelenleg csak közvetett jelek segítségével próbálják azonosítani a fekete lyukakat, a környező anyaggal való kölcsönhatás tanulmányozásával... A fekete lyukról azt tartják, hogy maga körül hajlítja a tér és az idő geometriáját.
Az asztrofizika fejlődésének jelenlegi szakaszában azt feltételezik, hogy a fekete lyuk a világűr valamely lokalizált területe, amelyet hatalmas égitestek korlátlan gravitációs összenyomása alkot. Ha jól értem, ez olyan, mint egy gravitációs sír, amelyben minden eltűnik, amint bekerül. Egy ilyen terület határát eseményhorizontnak, sugarát pedig gravitációs sugárnak nevezik. Úgy tartják, hogy ez utóbbi közvetlenül függ a lyukba vonzott anyag mennyiségétől. A fekete lyuk tömegének növekedésével a mérete is lineárisan növekszik, vagyis a sugara nő. Ennek az objektumnak a mérete változhat…
A csillagfejlődés modern elmélete a fekete lyukak kialakulását óriás és szuperóriás méretű csillagok összeomlásának következményeként tekinti. Ahogy én látom, amikor a nukleáris üzemanyag elfogy, és a termonukleáris reakciók egy csillag belsejében végéhez érnek, a magas hőmérséklet és nyomás, amely megakadályozta a csillag összehúzódását, most a saját gravitációja hatására lecsökken. Ha egy csillag tömege kisebb, mint három Nap-tömeg, a csillag nem lesz fekete lyuk, hanem csak neutroncsillag vagy fehér törpe. Ám ha a csillag tömege meghaladja a három Nap-tömeget, a tudósok úgy vélik, hogy a katasztrofális összeomlás elkerülhetetlen. Az egész anyaga gyorsan átlépi az eseményhorizontot, és a csillagból fekete lyuk lesz…
A csillagfejlődés modern elmélete alapján úgy gondolják, hogy 100 milliárd csillagból legalább 100 millió fekete lyuknak kell keletkeznie. Csak a mi galaxisunkban állítólag fekete lyukak ezrei vándorolnak, és teljesen elnyelik az összes gáz- és porfelhőt és csillagot, amelyek „véletlenül” a fekete lyukak útjába kerülnek. Vannak olyan feltételezések, hogy a galaxisunk közepén szuperóriás fekete lyukak találhatók, amelyeknek több milliárd Nap-tömege lehet.
Rigden: Nos, ez nem is volt olyan rossz. Megkaptad az általános elképzelést arról, hogy a földi tudomány jelenleg hogyan határozza meg az időt, és így belekerül az értelmetlen viták ördögi körébe.
Anasztázia: Lehet, hogy nem vagyok teljesen tisztában a tudományos vitákkal, de van egy általános elképzelésem… Emellett egy másik dolog is érdekelt. Feltételezzük, hogy a fekete lyukon belül az idő és a tér jelentősen torzul a hatalmas gravitáció miatt. Az elfogadott euklideszi geometria ott nem biztos, hogy érvényesül, hiszen a párhuzamos egyenesek ott metszhetik egymást, és így tovább… Vannak, akik még azt a véleményt is megfogalmazzák, hogy a fekete lyukban elvileg mindennek a középpontjába kell esnie, ahol később a csillaganyag olyan mértékben összenyomódhat, hogy végül végtelen sűrűségű ponttá változik, azaz szingularitás keletkezhet.
Rigden: Egyszerűsítve a magyarázatot: a teoretikusok megpróbálják következtetéseiket a távoli ősrobbanás elméletéhez igazítani. Úgy gondolják, hogy a Nagy Bumm egy végtelenül sűrű pontból keletkezett, ahol állítólag az Univerzum teljes anyaga koncentrálódott és összesűrűsödött; amikor valami ebben a „pontban” kiváltotta az ősrobbanást, az anyag minden irányban elkezdett szétrepülni, és beindult az univerzum tágulásának folyamata. Mivel számos olyan kérdés merül fel, amelyekre a tudósok az anyagi világkép felől nem találnak választ, ilyen zavaros modern elméletek jelentek meg. A szerzők egyszerűen összezavarják egymást. A jelenségeket a már ismert adatbázis segítségével próbálják megmagyarázni. Ennek eredményeként, miközben az Univerzum vagy például a fekete lyukak keletkezésének elméletét dolgozzák ki, egy mesebeli elefánthoz hasonló helyzetbe kerülnek. Vagyis ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, hogy honnan jelent meg az elefánt, miért mozog és akar-e enni, az elefántok mozgási pályáját vizsgálják az afrikai szavannán, annak valószínűségét, hogy az elefántok milyen növényeket esznek útjuk során, hogy a növényeknek milyen elérhetősége van a településeken, és ezek a növények milyen tulajdonságokkal rendelkeznek. Így van ez a tudósokkal is: amit látnak, azt megvitatják, amit pedig nem látnak, ami nem illik bele a világszemléletükbe, az elvileg nem létezik számukra.
Anasztázia: De talán a legviccesebb ebben a modern elméletben véleményem szerint az úgynevezett „ős-fekete lyukak”. A tudósok feltételezései szerint az ilyen fekete lyukak állítólag közvetlenül az ősrobbanás után jelentek meg, körülbelül 14 milliárd évvel ezelőtt, amikor az univerzum tágulása elkezdődött. Van egy olyan vélemény, hogy egy fekete lyuk mindig készen áll bármilyen sugárzás vagy anyag elnyelésére, így növelve a tömegét. Hipotetikusan a tudósok elképzelése szerint a fekete lyukak mérete változhat a szuperkis fekete lyukaktól (mindössze 1015 gramm tömegűek, amik állítólag a mai napig érintetlenül maradhattak valahol az univerzumban) a szuperóriás és szupertömegű fekete lyukakig; az egyik ilyen elméletileg a galaxis közepén található.
Még akkor is, ha feltételezzük, hogy az ősrobbanás után az anyag a lehető legnagyobb sebességgel repült szét egymillió éven át, és csak ezután keletkezett egy szuperkicsi fekete lyuk, amelynek tömege mindössze 1015 gramm, de kielégíthetetlen „étvággyal” ”, ez azt jelentené, hogy az univerzumunk helyett most egyetlen gigantikus fekete lyuk létezne.
Rigden: Örülök, hogy ezt megérted. A dolgok ilyen megközelítésével az univerzum legalább ötmilliárd éve megszűnt volna létezni.
Anasztázia: Ez egy tökéletesen igaz megjegyzés. Így általában véve a fekete lyukak témája nagyon érdekes és lebilincselő, különösen akkor, ha olyan emberek tanulmányait olvassuk, akik az univerzum titkait megismerni és megfejteni szeretnék, és a nagyközönségnek írnak. Másrészt az igazat megvallva rengeteg olyan tanulmány létezik, amelyekben a szerzők nyilvánvalóan csak unalomból tárgyalják a fekete lyukakat.
Mert úgy dolgoztak, mint ahogy egy orosz mondás mondja: „Ahol tüsszögtem, vesszőt, ahol csuklottam, kettőspontot, és ahol szuszogtam, pontot tettem.”… Külső szemlélőként olyan benyomásom van a fekete lyukakról, a tudomány különféle gondolati csavarjairól, mint amit abban a népszerű viccben mondanak: „Amit a tudomány tud, maga az a téma, hogy semmit sem tud."
Rigden: Igen, valami ilyesmi. Sok tudós hibát követ el akkor, amikor erőfeszítéseit arra pazarolja, és néha még az életét is, hogy egy zsákutca-elméletet dolgozzon ki. Az embereknek azonban hiányoznak az alapok: a tudás és a megfelelő iránymutatás. E kettő birtokában viszont nem csak a tudományban, de a társadalom fejlődésében is forradalmi áttörést lehet elérni. Bízom benne, hogy a már megosztott és a jövőben megosztandó információk nagymértékben hozzájárulnak ehhez, ha az emberek ezt választják.
Anasztázia: De akkor mik a fekete lyukak a valóságban?
Rigden: A valóságban az, AMIT UNIVERZUMI LÉPTÉKBEN FEKETE LYUKNAK NEVEZNEK, EGY JELENSÉG, AMELY MAGA IS ÁTMENETI, ÉS AMINEK NINCS TÖMEGE. TETSZŐLEGES SZÁMÚ FEKETE LYUK MEGJELENÉSE ÉS ELTŰNÉSE AZ UNIVERZUMBAN NEM SÉRTI AZ UNIVERZUM ÖSSZTÖMEGE ÁLLANDÓSÁGÁNAK A TÖRVÉNYÉT. MÉG A LEGGIGANTIKUSABB FEKETE LYUK IS, ami azt illeti, VISZONYLAG RÖVID IDEIG LÉTEZIK, TÖMEGE PEDIG A NULLÁVAL EGYENLŐ. DE AZ UNIVERZUM ASZTROFIZIKAI ÁTALAKULÁSÁBAN BETÖLTÖTT SZEREPE ÓRIÁSI. Asszociatív szempontból a fekete lyukat egy gondolathoz hasonlítanám. Hiszen egy gondolatot nem lehet látni. Nem lehet lemérni vagy megérinteni, de létezik, amióta megjelent a tudatunkban. A gondolatnak van mennyisége (legalábbis az információs). Létében átmeneti, mert gyorsan követik más gondolatok. A gondolatnak nincs tömege, de óriási következményei lehetnek az anyagi világban. Lényegében ez a Semmi.
Anasztázia: Semmit?! A mai tudományos felfogás szerint a Semmi a legjobb esetben is a vákuum.
Rigden: Ha már szóba került: a vákuum messze nem üres tér. Íme egy egyszerű példa: A csillagközi térben az úgynevezett nagy vákuum uralkodik. Átlagos sűrűsége kisebb, mint 1 molekula köbcentiméterenként. Ha összehasonlításképpen az emberek által létrehozott legritkább vákuumot vesszük, akkor köbcentiméterenként körülbelül 100 000 molekulát tartalmaz. A tudósok már látják, hogy még az abszolút vákuum sem, amelyben a részecskék állítólag teljesen hiányoznak, „abszolút űr”, amely mentes minden jellemzőtől. A modern fizika már megközelítette a fizikai vákuum elméletét, mivel a tudósok elnevezték a kvantummezők legalacsonyabb energiájú állapotának. A fizikai vákuumot az említett elméletben a valós részecskék hiánya jellemzi, ugyanakkor mindenféle virtuális részecskét tartalmaz. Van azonban egy másik elmélet (bár a „hivatalos tudomány” nem mindig ismeri el), amely szerint a részecskéket és antirészecskéket (hat osztályba sorolják) úgy tekintik, mint amelyek a kezdeti vákuumból származnak azáltal, hogy a forgás mentén pörögnének ki a jobb és bal oldali torziós mezők megjelenésével – egyfajta katalizátorok, amelyek beindítják a durvaanyag születését.
Az idő biztosan eldönti, hogy ki áll közelebb az Igazsághoz. A probléma az, hogy sok tudós, aki meg akarja ismerni az Igazságot, a valóságban szembesül annak hamis tükröződésével a saját tudatában. Rohannak kihirdetni a számukra legmegfelelőbb elméleteket, és hosszú ideig védeni ezen elméletek „igazságát”, éveket vesztegetve el az életükből, közben megfeszítve saját és mások idegeit, nem is gondolva a mélyebb okainak annak, hogy miért megy végbe egy ilyen inverzió a tudatukban. A valóságban az emberek még sok mindennel nincsenek tisztában a láthatatlan világról, arról, hogy az állati elmének mekkora hatalma van ebben a világban, és mennyire fontos lenne, hogy minden ember vigyázzon lelki tisztaságára. Mert ez utóbbi az, amely felfedi a láthatatlan magasabb igazságot a maga eredeti természetében.
Anasztázia: Igen, erről eszembe jutott a részecskék és antirészecskék létrehozásának elméleti modellje. Elképesztő, hogy ott is minden az átlós keresztforma szerint van... Egyszer nagyon világos példát hoztál, mikor az univerzumot egy óceánhoz hasonlítottad, amely mindent kitöltött. És akkor mi a fekete lyuk az univerzumban, ha azt egy óceánhoz hasonlítjuk?
Rigden: A fekete lyuk az univerzumban közelítőleg úgy néz ki, mint egy légbuborék az óceán vizében. Bár mint egy buborék nem teljesen felel meg annak, mivel az óceán vizében lévő buborék tele van levegővel, míg az univerzumban egy hatalmas fekete lyuk egyáltalán nincs tele semmivel, legalábbis ennek a jelenségnek az emberi megértéséből nézve.
Anasztázia: Más szóval, a fekete lyuk olyan, mint valami idegen zárvány, ami nem szokványos az anyagi világban?
Rigden: Igen, így is mondhatnánk.
Anasztázia: Említetted, hogy a fekete lyukak szerepe óriási az univerzum asztrofizikai alakításában. Kérem, mesélj erről és a fekete lyukak fő funkcióiról, legalább asszociatív példákon keresztül.
Rigden: Nos, a fekete lyukak funkciói nagyon feltételesen összevethetők az immunválasszal, pontosabban az emberi szervezetben lévő immunsejtekkel, amelyek megvédik a szervezetet a betegségek különféle kórokozóitól, azonosítva és elpusztítva az ilyen kórokozókat vagy a szervezet degenerált sejtjei (tumorsejtek) és így tovább.
Ha idegen anyag, például vírus vagy kórokozó mikroba kerül a szervezetbe, immunsejtjeink azt megtalálják és elpusztítják. Ha egy sejt vagy sejtcsoport meghibásodik, vagy leáll a megfelelő működése, és például ellenőrizhetetlenül osztódni kezd, az immunsejtek itt is rendet tesznek az ilyen „raktározatlan” sejtek elpusztításával.
Egy ilyen összehasonlítás azonban az univerzumban lévő fekete lyukakat illetően sem lesz teljesen igazságos, hiszen az immunsejtek folyamatosan járőröznek szervezetünk terében, keresve a megengedett határok „átlépőit”.
A FEKETE LYUKAK EZZEL SZEMBEN AZONNAL MEGJELENNEK AZ UNIVERZUMBAN A SEMMIBŐL, ÉS CSAK OTT, AHOL SZÜKSÉGES, MAJD KÉSŐBB ÚJRA ELTŰNNEK A SEMMIBE. Ha eltűnnek, akkor ez azonnal történik, csillagtöredékek egész halmazait és hatalmas por- és gázfelhőket hagyva maguk mögött az anyagi világban (de nem mindig), amelyeket a modern műszerek segítségével meglehetősen könnyű észlelni. Ez a fő „kórokozó” anyag eltűnése után itt maradt anyag mondjuk összehasonlítható egy kőzúzó-feldolgozó műhely szállítószalagjáról lehullott törmelékekhez.
Nehéz megmagyarázni, hogy a Valami hogyan jelenik meg a Semmiből, miközben időnként egész csillaghalmazokat pusztít el, és hogyan tűnik el a Semmibe. Ugyanakkor A FEKETE LYUK JELENTŐSEN TORZÍTJA MAGA KÖRÜL A TERET ÉS AZ IDŐT, ÉS HATALMAS GRAVITÁCIÓS VONZÁST FEJT KI, AMI HATÁSSAL VAN A KÖRNYEZŐ ANYAGRA. A fekete lyuk az egyetlen dolog, amit valódi Ürességnek, vagy Semminek nevezhetünk, mivel az emberi felfogás szerint nincs benne semmi anyag.
Anasztázia: Igen, és ez az, amit tudomány materialistái nehezen fognak megérteni. Hiszen a fent említett információkat figyelembe véve felmerül a következő kérdés: Ki irányítja ezt a folyamatot a Semmiből? Ki észleli az ilyen hibákat az Univerzumban, és miért pontosan ezeken a területeken indítja el a fekete lyukak megjelenését és eltűnését?
Rigden: Ahhoz, hogy megértsük ezeket a folyamatokat, nem beszélve a képletekre fordításukról, alapvetően más világszemléletre van szükség.
Anasztázia: Említetted, hogy A FEKETE LYUK TÖMEGE NULLA. Akkor hogyan kerül feldolgozásra az az anyag, amit felszív? Azt mondtad, hogy az univerzum legnehezebb mikro-objektumainak kialakulása közvetlenül kapcsolódik a fekete lyukakhoz. Ez azt jelenti, hogy ennek ellenére mégis van ott valami tömeg?
Rigden: Úgy gondolom, hogy ha egyszer megértetted a fekete lyuk „működésének” elvét, az ilyen kérdések maguktól eltűnnek. Tehát hogyan vonzza be a fekete lyuk az anyagot, és hogyan tűnik el utána? A fekete lyuk, mondhatjuk úgy, egy különleges terület; és mivel nem-anyagi felépítésű, az univerzum azon részein jelenik meg, ahol a világűr mezőiben bizonyos zavarok mutatkoznak. Megjelenésének a célja, hogy felszámolja azt az anyagösszetételt, amely ezeket a zavarokat okozzák. A fekete lyuk jelenléte az univerzum egy adott részében téridő-torzulást okoz. Más szóval, maga a fekete lyuk váltja ki az idő lineáris áramlásának a torzulását a tér egy adott területén. Ez bizonyos kölcsönhatásokhoz vezet, amelyek hatalmas gravitációs vonzást eredményeznek, ami elkezdi megjeleníteni az anyag szerkezetét. Ez világos?
Anasztázia: igen.
Rigden: Akkor folytassuk tovább. Az anyag, például egy Hold méretű törmelék, ha egy ilyen vonzási területre kerül, már akkor deformálódni kezd, mikor egy ilyen rendellenes területhez közeledik a hatalmas gravitációs erő hatására. És amint ez az anyagdarab kezd belépni az akkréciós, növekvő erőhatás zónájába, létrejön az az erős gravitációs mező, amitől a nagy törmelék darabokra szakad. Így kiderül, hogy ez a terület egyfajta darálógépként működik.
Anasztázia: Kérlek, pontosítsál, hogy ezt az „akkréciós zóna” kifejezést a modern tudomány által értelmezett fogalomként használjuk-e? Arra az akkréciós korongra gondolsz, mint egy erős sugárzási forrásra, amely a fekete lyuk körül kering, és egy szomszédos csillag anyagának vagy csillagközi gáznak erre az objektumra esése (akkréciója) során jön létre, a gravitációs tere hatására? Ez helyes? Más szóval: ez az anyag, miután ütközött egy fekete lyukkal, elkezd keringeni körülötte, létrehozva ezt a gyorsan forgó korongot?
Rigden: Igen. Egy nagyon fontos fejlemény történik az ilyen „anyagfelőrlés” során. Az erő itt akkora, hogy egyszerűen eltolja egymástól az információs építőkockákat, hogy azok többé ne maradhassanak a szigorúan meghatározott pozíciójukban, és ezért elszakadjanak információs rendjüktől. Amint eltűnik az információs rend, aminek köszönhetően az anyag, mint olyan létrejött, az információ visszalép az anyagi szerkezetből, és az anyag eltűnik. Van itt azonban egy paradoxon, mert maga a fekete lyuk nem befolyásolja az információs építőelemeket, mégis közvetlenül hat az anyagra. Ez utóbbit nagy erővel vonzzák, és az információs építőelemek leválnak egymásról, ennek következtében az anyag eltűnik.
Anasztázia: Ez azt jelenti, hogy az információ nem semmisül meg. Az anyag információ alapján jön létre, és ha az információ eltávozik, az anyag megszűnik létezni.
Rigden: Pontosan. Ha ezt az egész folyamatot a feltételes kísérletünk asszociatív példájával írjuk le, akkor a következőket kapjuk. Képzeld el, hogy láthatatlan műanyaghab-építőkockákból építettél egy várat, így láthatóvá téve azt. Ezután óvatosan emeljed fel az egészet, és egyszerűen dobd a vízzel teli akváriumba. Mi fog történni? A kastély természetesen a vízzel való érintkezés során apró részekre esik szét. Esetünkben más állapotba kerül: az anyag eltűnik, és csak az információ marad meg azon elsődleges láthatatlan műanyaghab-építőelemek formájában, amelyek a víz felszínén lebegve maradnak. A kérdés a következő: "Hová fog tűnni maga a kastély (az anyag)?" Világos, hogy a kérdésem miért csal mosolyt az arcodra. Azt fogod mondani: "Ugyanarra a helyre, ahol a fánklyuk eltűnik, ha megetted a fánkot." És tökéletesen igazad lesz.
Most képzeld el, hogy ez az akvárium egy kicsit nagyobb, és legalább tíz hozzád hasonló ember áll fölötte kastélyokkal a kezükben. Hirtelen mindannyian, szinte egyszerre, bedobjátok a kastélyaitokat az akváriumba. Amikor a kastélyaitok a vízzel érintkeznek, a műanyaghab-építőelemek (egyedi információs építőelemek vagy fürtökbe kapcsolt tömbök) nem maradnak lebegve a víz felszínén, hanem azonnal lepattannak róla (mintha valami szupersűrű anyagról) pl. ahogy egy teniszlabda lepattan az aszfaltról. Elképzelted ezt? Nos, pontosan, bár kissé torz hasonlatként, így „működik” a fekete lyuk.
Anasztázia: És mi történik az információs építőelemekkel, ezekkel a klaszterekkel? Ők képviselik a legkisebb anyagot, de ennek ellenére láthatók. Még mindig nincsenek szétválasztva láthatatlan információs építőelemekre, igaz?
Rigden (mosolyogva): Jól van, látom, hogy követed a helyzetet… A fekete lyuk formája gömb alakú. Amikor az információ kiürül az anyagból, amikor az információs építőelemek leválnak a feldolgozott anyagról, egy részük csoportokként, klaszterekként válik le. Ezek a klaszterek a rövid életű, 0,8 gramm tömegű objektumokká válnak, amelyek közvetlenül ennek a gömbnek a „pólusairól” származnak háttérsugárzásként. A „pólusok” fogalma azonban ebben a szférában relatív, mert itt csak a megfigyelő helyzete és a feldolgozott anyag felhalmozódása számít ehhez a szférához képest.
Anasztázia: Úgy tűnik, hogy az folyamat, ami végbe megy anyaggal a fekete lyuk közelében, jól összehasonlítható a számítógép lemezének egy másik formázásával, amikor a lemezen lévő összes információ törlődik. Miért rövid életűek ezek az objektumok, és miért léteznek csak a másodperc töredékéig?
Rigden: Mert nincs életprogramjuk. Egyszerűen különálló információs építőelemekre bomlik fel. A paradoxon az, hogy az információs építőelemek egyidejűleg két állapotban léteznek: energiaként és anyagként (ezeknek az információs építőelemeknek egy csoportja formájában, amikor az anyagrészecskét alkotják). Más szóval, ezek valahogy nem léteznek, és egyben léteznek. Az egyes információs építőelemeknek nincs tömegük, de ez az információ, amely a tömeggel, valamint a térrel, a gravitációval és az idővel együtt anyagot hoz létre. Az információt pedig az irányítja, Aki mindent megteremtett. Az információt olyan erőként teremtette meg, ami képes anyagot alkotó energiákat generálni (az emberi felfogás szerint).
Mellesleg, ezek az információs építőelemek kevés információból álló részecskék (neutrínó és hasonlók) keletkezésekor nagymértékben torzítják Einstein „jól megkomponált” relativitáselméletét. A helyzet az, hogy egyes részecskék szerkezetük „egyszerűsége” miatt csak kis mértékben lépnek kölcsönhatásba az Univerzum más részecskéivel, legalábbis a mi dimenziónkban, ami lehetővé teszi számukra, hogy az univerzum hatalmas kiterjedéseiben mozogjanak olyan sebességgel, amely jelentősen meghaladja a fénysebességet.
Anasztázia: A fénysebességet meghaladó sebesség? Ebben az esetben az ilyen részecskék létezésének ténye arra fogja késztetni az embereket, hogy nemcsak Einstein elméletét, hanem a kortárs fizika sok más aspektusát is újragondolják.
Rigden: Kétségtelen, hogy valamit át kell gondolni. Másrészről azonban ez jelentősen el fogja mélyíteni az emberek megértését az Univerzumban zajló anyagok kölcsönhatásainak folyamatairól. És talán közelebb viszi az emberiséget az idő olyan fizikai megnyilvánulásának ismeretéhez, mint a tér… Tehát az információs építőelemek a világ leggyorsabb és legnehezebb mikroobjektumait is alkotják, mint minden mást is…
Anasztázia: És ha hipotetikusan elképzelünk, mondjuk… egy neutroncsillagot, amely ilyen legnehezebb, rövid életű objektumokból állna; Kiderül, hogy mérete több százszorosára csökkenne, tömege pedig nőne, így a csillag gravitációs összehúzódása is növekedne. Nagyjából elmondható, hogy egy ilyen csillag ebben az esetben teljes gravitációs összeomláson és átmeneten át a fekete lyuk állapotába kerülhet?
Rigden: Hipotetikusan természetesen bármit el tudunk képzelni, amit csak akarunk. Amit azonban leírtál, az a valóságban lehetetlen, hiszen összeegyeztethetetlen az anyagi szerkezet természetével. Bármilyen anyagi struktúra egy ilyen erő hatására egyszerűen összeomlana, vagyis megszűnne anyagként létezni, mert egy ilyen folyamat során bizonyos feltételek lépnének fel, amelyek elkerülhetetlenül az információs építőelemeket szétszednék. A gravitációs erőknek is megvannak a maguk határai, szóval ilyesmi egyszerűen lehetetlen. Vegyük például a fekete lyuk közelében lezajló folyamatokat. Azok a rövid életű tárgyak, amelyekről meséltem, elég gyorsan szétesnek egyéni információs építőelemekre, amint az őket összekötő energia csökkenni kezd.
Nehéz felfogni ezeket a folyamatokat elfogult elmével a világ tisztán anyagi felfogása mellett. Hiszen előbb-utóbb minden ember lelki fejlődése során szembesül egy ilyen korlátozott megértés határaival, amely egy teljesen más világot és egészen más törvényeket rejt. Nem számít, milyen hatalmas egy csillag, és hány naptömeget tartalmaz, soha nem lesz képes átalakulni modern értelemben vett fekete lyukká, mert az anyag soha nem lesz képes átmenni teljes gravitációs összeomláson. Az anyag információs építőelemekből áll, az információs építőelemek pedig elpusztíthatatlanok, nem semmisíthetők meg, nem változtathatók meg, és MENNYISÉGILEG KÖVETKEZETESEN ÁLLANDÓAK AZ EGÉSZ UNIVERZUMBAN.
Anasztázia: Most már értem, hogy magának a fekete lyuknak miért nulla a tömege. A fekete lyuk, mint a nem anyagi világ tárgya, egyszerűen olyan feltételeket, erőt hoz létre, amelyek közelében a lényeg, a tisztítás megtörténik, vagyis durván szólva a felesleges anyag megsemmisítés. Ez majdnem olyan, mint egy radírgumi, ami megtisztítja a papír felületét a szövegtől. Az anyag teljesen eltűnik, anélkül, hogy magába a fekete lyukba kerülne. És mitől függ egy fekete lyuk mérete?
Rigden: A fekete lyuk mérete függ mondjuk a „kóros” anyag mennyiségétől (lehetetlen másként nevezni), amely az Univerzum egy adott területén megsemmisül. A fekete lyuk bármilyen méretű lehet: nagy is, kicsi is. Hogy jobban megértsük ezeket a világűrben zajló folyamatokat, talán egy nagyon feltételes asszociatív példát kellene hoznom az emberi tevékenységgel kapcsolatban. Képzelje el, hogy egy embernek gyomot kell nyírnia a tisztás egy bizonyos részén. Látja ezt a tisztást, és kiszámítja, mekkora erőt kell alkalmaznia, és mennyi időt vesz igénybe ez a munka. Később pedig egy szép reggelen megjelenik a tisztáson, és elvégzi a tervezett munkát, ami, valljuk be, egészen váratlanul történik a gaz számára. Egy másik dolog, amikor egy egész mező van tele ilyen gyomokból. Ebben az esetben egy ilyen hatalmas összeg kiküszöbölése érdekében az ember nagyobb kapacitásokat fog igénybe venni, például felszerelést, emberi erőforrások bevonását és így tovább. Vagyis az erőkifejtés pontja a „patológia” területétől, az erőkifejtés módja pedig a konkrét munkaterhelés mértékétől függ.
Anasztázia: Ez egy jó példa… Általánosságban elmondható, hogy a tömeg, mint olyan, eredetének kérdése továbbra is nyitott marad a mai fizikában. Ezenkívül a tudósok maguk is kiemelik ezt a kérdést, mint az egyik alapvető tényezőt. A létező elméletek és feltételezések sokasága ellenére nem derült ki, hogy egyes részecskék miért rendelkeznek tömeggel, míg mások miért nem. Korábban, mielőtt jobban érdekelt volna ez a téma, én is úgy vettem, hogy a tömeg egy magától értetődő dolog, mint bármely más anyagi-tárgyi jellemző. Mindenki megérti, hogy az elefánt nehezebb, mint a légy, mert az elefánt tömege nagyobb. Kiderült azonban, mikor a mikrokozmosz szintjére megyünk le, hogy itt nem megy minden zökkenőmentesen. A tudósok megállapították, hogy léteznek nulla tömegű részecskék, amelyeket „eleminek” neveznek. Az ilyen tömeg nélküli részecskék (nyugalmi állapotban) egyik képviselője a mindenki által ismert részecske – a foton, a fénykvantum.
Rigden: Valójában a tudomány még nem tud válaszolni erre a kérdésre, mert a jelenlegi elméletek határai még korlátozzák őket. És ezek az elméletek, a szándékuk ellenére, hogy egyszerűsítsenek, egyre bonyolultabbak lesznek, mert még mindig nem tudnak megnyugtató választ adni az univerzum működésének mélyebb megértésével kapcsolatos olyan fontos kérdésekre, mint például: „Mi ad pontosan tömeget egyik vagy másik típusú részecskének?” „Miért különbözik a részecskék tömege?”
Úgy tartják, hogy a test tömege közvetlenül függ attól az anyagtól, amit tartalmaz, és amely atomokból áll. De mi képezi az atomok alapját? A modern felfogás szerint az atomok elektronokból, protonokból és neutronokból állnak. Feltételezik azt is, hogy a protonok és a neutronok kvarkokból állnak. És az elektronokat és kvarkokat a jelenlegi fizika igazán elemi részecskéknek tekinti…
Anasztázia: Igen, feltételezni azt jelenti, hogy nem rendelkezni vele. Ez a háromdimenziós tér lakójának örök „hiszek – nem hiszem” logikai játéka: amit a jelenleg rendelkezésre álló berendezéssel nem látok, az elvileg nem létezik.
Rigden: Minden embernek megvan a maga módja annak, hogy megismerje az Igazságot, néha számos próbát és hibát legyőzve. A gondolatok tisztasága és az elme rugalmassága azonban lehetővé teszi az igazi tudós számára, hogy szélesebb képet kapjon a világról, és eltávolítsa a rákényszerített sztereotípiákat. A kérdés nem a Tudásban van, hanem az emberi felfogásban.
Anasztázia: A legviccesebb az, hogy ha elfogulatlanul megvizsgáljuk az elemi részecskék viselkedésének elméleti leírásait, amelyeket az elmúlt száz évben javasoltak, az a benyomásunk támad, hogy minden következő elmélet megpróbálja elfedni azokat a hiányosságokat, ahol az elődje hiányokat mutatott a legújabb kísérleti felfedezések következtében. Lehet, hogy teljesen más megközelítésre van szükség ehhez a kérdéshez… Meg tudnád mondani, mit jelent a tömeg általános értelemben?
Rigden: Valójában minden egyszerűbb, mint azt az emberek gondolják. Az anyag mennyisége (térfogata, sűrűsége és így tovább), valamint az univerzumban való jelenlétének ténye nem befolyásolja az univerzum teljes tömegét. Az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy az inherens, velük összefüggő tömeget kizárólag a háromdimenziós tér szemszögéből érzékeljék. A téma mélyebb megértéséhez azonban ismernünk kell az univerzum többdimenziós voltát. A látható anyag térfogata, sűrűsége és egyéb jellemzői, amelyeket az emberek ismernek, teljes sokféleségükben (beleértve az ún. „elemi” részecskéket is) már az ötödik dimenzióban megváltoznak. A tömeg azonban változatlan marad, mivel ez az anyag „életéről” szóló általános információ része egészen a hatodik dimenzióig. AZ ANYAGTÖMEG CSAK INFORMÁCIÓ AZ EGYIK ANYAGNAK A MÁSIKKAL VALÓ KÖLCSÖNHATÁSÁRÓL BIZONYOS FELTÉTELEK MELLETT. Ahogy már mondtam, a rendezett információ anyagot hoz létre, és meghatározza annak tulajdonságait, beleértve a tömeget is. És TEKINTETTEL AZ ANYAGI UNIVERZUM TÖBBDIMENZIÓS VOLTÁRA, TÖMEGE MINDIG EGYENLŐ A NULLÁVAL. Az univerzum anyagának össztömege csak a harmadik, negyedik és ötödik dimenzióból érkező megfigyelők számára lesz óriási…
Anasztázia: Az univerzum tömege nulla? De ez megmutatja ennek a világnak az illuzórikus voltát is, amiről a világ népeinek sok ősi legendái szólnak…
Rigden: A jövő tudománya, ha a könyveidben jelzett utat választják, közel kerülhet azokhoz, hogy megválaszolja az Univerzum eredetének és tudatos teremtésének a kérdését.
Anasztázia: Van még egy kérdés. A modern tudományban vannak olyan feltételezések, hogy szinte minden nagy galaxis magjában léteznek szupermasszív, azaz nagy tömegű fekete lyukak. Igaz ez?
Rigden: Nem igaz. Ez a feltételezés azért jelent meg a tudósok körében, mert az aktív galaxisok nagyon erős sugárzást bocsátanak ki, és a csillagok úgy mozognak e központok körül, mintha valami vonzaná őket, ami a modern műszerek számára láthatatlan, de nagyon nagy tömegű valami. A galaxis-magokban azonban nincsenek fekete lyukak. Csak egyszerűen más törvények uralkodnak ott.
Anasztázia: A spirál-galaxisokat az elsők között fedezték fel. Van-e különleges szerepe a spirálalaknak az univerzum mikro- és makrokozmoszaiban?
Rigden: Igen, van. Az az energiák strukturált mozgására, valamint az információ tárolására és cseréjére, vagyis a fejlett fizikára vonatkozik. Ha figyelmesen tanulmányozod ezt a kérdést, megértheted, hogy AZ ANYAGI VILÁGBAN SOK DOLOG SPIRÁL ALAKBAN VAN ELRENDEZVE, vagy spirál alakban mozog, a mikro-objektumoktól a makro-objektumokig. Vegyük például világunk mikro-objektumait, például az eukarióta sejtek sejtvázát. Ahogy emlékszel a biológiából származó definícióra, az eukarióták olyan egysejtűek, amelyek sejtmagot tartalmaznak.
Anasztázia: Igen, ez a szuperbirodalom magában foglalja az összes magasabb rendű állatot és növényt, gombákat, egy- és többsejtű algákat és protozoákat.
Rigden: Helyes. A sejtváz belsejében egy lineárisan csavart spirál, egy kettős hélix (spirál) és egy szuperhélikus szerkezet található.
Anasztázia: Pontosan! Hiszen sejtjeikben van egy membránokba zárt mag és vannak spirális szerkezetű kromoszómák, amelyek biopolimert is tartalmaznak, ami szintén az élő szervezetek része, vagyis a kettős szálú DNS-molekula. A legtöbb esetben a DNS kettős spirál szerkezetű! Még bizonyos baktériumok is, amelyek prokarióták (sejtmag nélküli szervezetek), egyetlen kettős szálú DNS-molekulával rendelkeznek, amelyek körkörös láncot alkotnak.
Rigden: Teljesen igazad van. Emlékezhetsz még a sejtosztódás folyamatára és a női sejtek kromoszómáinak és a hímsejtek kromoszómáinak abban való részvételére is... A sejtciklus minden szakaszában a feltekeredett szálak alapja a kromoszóma…
Anastasia: Igen… ezek a fonalszerű szerkezetek.
Rigden: Jegyezd meg a következőket: egy nem osztódó sejtben kicsavarodva, mondjuk úgy, despiralizálva vannak, míg a sejtosztódás során szorosan összecsavarodnak spirálba, képletesen szólva két egymásba fonódó kígyó alakjában... És így, te emlékezhetsz arra, hogy a DNS funkciói közé tartozik az információ tárolása, továbbítása és a genetikai fejlődési program végrehajtása.
Általában, ha részletesebben megvizsgáljuk az állatok, köztük az ember biokémiáját, nagyon sokféle spiráltípust találhatunk (balos spirálok, jobbkezes spirálok, háromszálú spirálok és így tovább). Például a tipikus kollagén molekula három különböző típusú polipeptid láncból áll (α-spirál). Általában jobb oldali háromszoros spirál formájában vannak csavarva. Mégis, mi az a kollagén? Az állati szervezetekben legelterjedtebb fonalszerű fehérje, amely a teljes fehérjemennyiség közel 25%-át teszi ki. Ez képezi a kollagén kötőszöveti rostok alapját, biztosítva annak erejét és rugalmasságát. Ezért a csontok (beleértve a koponyát, a gerincet és így tovább), a porcok és az inak állnak belőle.
Íme egy másik példa. Mi az emberi haj és köröm, valamint mik az állatok tollai, karmai, tollai és szőrei? Mindezek a struktúrák többnyire keratinból (szaruanyagból) állnak. A keratin, mint szerkezeti fehérje, szintén főként spirál formájában épül fel, mint például az emberi vagy állati szőr szerkezeti fehérje, az α-keratin. Peptidláncának leghosszabb része a jobb oldali α-spirálban csavarodik. Két peptidlánc pedig egyetlen balkezes szuperspirált alkot. Képletesen szólva, ez egy összefonódott spirál, két kígyó alakú. A szuperspirálok pedig tetramerekké, az utóbbiak pedig összetettebb szerkezetté egyesülnek. Az ilyen összetett szerkezetek közül nyolc már egy mikroszálat alkot a hajból. Ezek az anyagi világban látható egyszerű folyamatok, amelyek az anyag szerveződésének láthatatlan energiaszintjén jönnek létre.
(Az 1. ábra külön betéve)
1. ábra Helikális (spirális) szerkezetek:
1) a DNS osztódása
2) α-keratin fehérje
3) háromszoros kollagénspirál
A spirális (helikális) szerkezet az információ hosszú távú tárolásának egyik leghasznosabb formája. Ma a tudomány egyre közelebb kerül ennek a megértéshez. Például a meglévő DNS-vizsgálati módszereknek köszönhetően sok mindent lehet tudni az emberről, és genetikai vizsgálatot is végezhetünk vele a biológiai rokonság megállapítására. Korábban vért használtak a DNS-analízishez. Ma már egy személy nyálát, haját és körmét használják egy ilyen elemzéshez. A törvényszéki tudományban az orvosok egyetlen hajszál segítségével meg tudják határozni egy személy korát és nemét. Azt is meg tudják határozni, hogy az ember hajában milyen anyagok, milyen mikroelemek vannak jelen, és az ember életének mely időszakában volt belőlük több vagy kevesebb a szervezetében. Az ilyen adatok pedig az adott személy életmódjára mutatnak rá: milyen gyógyszereket szedett, mit evett stb. A haj DNS-elemzése, ha összehasonlítjuk más mintákkal, lehetővé teszi a szakértők számára, hogy azonosítsák a „tulajdonosát” Ezt a módszert a régészek is használják különféle temetkezési helyek és ősi sírok tanulmányozására, mivel a haj még a csontoknál is jobban megmarad.
Az igazság azonban az, hogy ez még messze van a tudás határától. A tudomány jelenleg csak a spirális felépítés (ez magában az emberben is bőven jelen van) rejtelmeinek, valamint az anyag és az energiák összekapcsolódásának érzékelésének a küszöbén áll. Mindezek ismerete egyébként már az ókorban is megvolt, ezt bizonyítják az ókor emberek jelei és szimbólumai, amelyeket rituális tárgyakon, köveken, temetkezési tárgyakon hagytak feliratként, vagy az építészet szimbolikus elemein, valamint a különböző népeknél szinte az egész világon elterjedt mágikus rituálék visszhangjaiban. Egyébként nem véletlen, hogy a rituálék hajjal, körmökkel, csontokkal, vagyis az erő (információ) tárolására és átadására alkalmas spirális szerkezetekkel kapcsolódtak. Az információ, vagy „a szunnyadó erő”, ahogyan korábban nevezték, varázslattal, azaz bizonyos hangrezgésekkel, vagy a gondolatok vagy a figyelem erejének koncentrálásával aktiválódott (ébresztették fel). Az emberek akkor ezt a tudást pozitív és negatív módon egyaránt felhasználhatták. Természetesen hasonló rituálék ma is megmaradtak, de többnyire abszurd módon eltorzultak; már csak üres utánzatok, jelentésüket elvesztették.
Anasztázia: Sok népnek vannak különböző babonái, sőt tabui is a hajjal és körmökkel kapcsolatban. Például úgy gondolják, hogy a levágott hajat és körmöket nem szabad szétszórni, mert bizonyos energiainformációkat hordoznak a tulajdonosukról, és egy rosszindulatú ember kezébe kerülhetnek, aki képes rossz végekre sodorni őket. Egyes népeknél még a köpködés tabuja is van: nem szabad jobbra-balra köpni, mert úgy tartják, hogy egy varázsló birtokba veheti a nyálat, hogy megátkozza az illetőt. Mi lenne, ha ezt a köpködési tabut bevezetnék a városi lakosok számára; akkor a kultúránk javulhatna, tisztábbak lennének az utcák, és talán kevesebben szenvednének az emberek a különféle rendellenességektől, ismeretlen eredetű betegségektől…
Rigden: A kultúra természetesen soha nem árt. Ez azonban nem tabuk, varázslók és babonák kérdése. Mindez még külső, mégis magából az ember belsőjéből fakad. Megszokás kérdése, az egyén bizonyos gondolkodásának és a mindennapi választásnak a dominanciája. De ha valaki megtisztítja az elméjét az ideológiai káosztól, és bevezeti életébe a teremtés lelki-szellemi prioritásait, akkor a babonákkal rendelkező varázslók sem lesznek már akadályok számára.
Anasztázia: Teljesen egyetértek veled... Nem csoda, hogy az ilyen helikális (spirális) struktúrákon keresztüli negatív hatások példáit szinte minden alkalommal leírják a jelenlegi társadalom populáris irodalmában. Ennek ellenére, ha vannak negatív példák, legyenek pozitívak is. Említetted, hogy ezt a tudást pozitív módon is hasznosították.
Rigden: Mondjuk azt, hogy kezdetben ezt a tudást pozitív módon pontosan adták át az embereknek.
Vegyük például a hajat. A haj információkat tárol az emberről, és a fizikai és energiastruktúráival való kapcsolatáról. Az ókorban az emberek tudtak a hajnak az energiaszerkezettel való ilyen kapcsolatáról, amelyet a modern tudomány még nem ért. Ennek most csak a nyomait találhatod meg. Például az ókori szlávok, csakúgy, mint más nemzetek, azt hitték, hogy a hulló haj mágikus erőt ad a nőnek, vagy hogy a férfi (harcos) vállig érő, pontosan a feje búbjából vett tincsének is mágikus ereje van. Mindez az emberi lény energia-felépítéséről és az életben való megfelelő felhasználási lehetőségeiről szerzett korábbi ismeretek visszhangjai a spirituális utazás elősegítése érdekében.
Még egy levágott hajtincs is megőrzi kapcsolatát az emberrel. Korábban, amikor valakit egy közösség bizonyos célból hosszú útra küldtek, ez a személy egy hajtincset a közösségre hagyott. Amíg ő küldetésben volt, a közösség tagjai időnként leültek egy körbe, ezt a hajszálat középre helyezve, és azt csinálták, amit ma meditációnak, imának neveznénk. Más szóval, a közösség emberei megváltozott tudatállapotban (meditálva) a hajtincsen keresztül további spirituális erőket adnak ennek az embernek, hogy támogassák a küldetésében.
Egyébként korábban, amikor egy közösség egy bizonyos személy lelki támogatását kívánta segíteni, három helyen előzetesen levágták a hajtincseit erre a célra, és ezek a helyek mintegy háromszöget szimbolizáltak a feje fölött: a halántékán (közel a füle feletti ponthoz) és a tarkóján. Aztán a közösség, hogy úgy mondjam, azon a levágott hajon elmélkedett. Ezt arra használták, hogy blokkolja a negatív állapotot (a személy múltjával kapcsolatban), vagy elnyomja állati természetének kitöréseit. A hajat soha nem vágták le a homlokról, mert az ember elülső részét és az előtte lévő elülső teret a spirituális iránnyal, a továbblépéssel való kapcsolatnak tekintették.
Valójában nagyon is valós hatás, bár gyenge és rövid távú, hogy a haján keresztül gyakorolnak hatást az emberre. Az ilyen befolyás azonban csak megerősítheti azt, ami már uralkodik egy ilyen személyiségben. Más szóval, egy jó ember haján keresztül, a legmélyebb belső érzésekkel befolyásolva egy másik jó ember pozitív energiát tud átadni és pozitív erőket erősíteni benne egy bizonyos ideig. De természetesen a fő átalakító munka önmagában továbbra is a személyiségen múlik.
Érdekes módon az ókorban az ilyen járulékos erők tudását a mágikus rituálékban kizárólag arra használták fel, hogy spirituális segítséget nyújtsanak egy személynek, míg ezt a tudást most vagy eltorzítják, vagy negatív módon használják fel. Valahogy az emberek elfelejtették, hogy ezt a tudást azért adták nekik, hogy segítsék egymást.
Anasztázia: Egyes modern vallásokban vannak hajvágási rítusok. Például szerzetesi fogadalomtétel a kereszténységben, hajborotválás a Mekkába zarándokló muszlimok között, fejborotválás a buddhista szerzetesközösségekben vagy a fej elülső részének leborotválása a kínaiaknál, a mandzsúriaiaknál vagy az ainuknál, mint Istennek való áldozatot. Mire épülnek ezek a rituálék?
Rigden: Már mindegyik pusztán szimbolikus cselekedet, amelyet a vallásokban úgy értelmeznek, mint az ember végső megválását teljes múltjától és azt az elhatározását fejezi ki, hogy az adott vallást szolgálja, amit „Istennek tett áldozatnak” tekintenek. Valójában azonban, ha az ember kívülről levágja vagy leborotválja a haját, de belülről nem változik meg a minősége, akkor mindez tiszta szimbolizmus marad. Ismétlem: nem az attribútumok, a ruhák vagy bármilyen külső jellegzetes megjelenés a fontos, hanem az ember belső összetevője. Például a keresztirányú hajvágás vagy a fej búbjának vagy a homlokának leborotválása – ez már egy eltorzított tudásátadás, maguknak az embereknek az értelmezése, az ember pusztán szimbolikus külső demonstrációja Istennel való kapcsolatáról, egy körmenet egy látható spirituális úton és hovatartozása ehhez vagy ahhoz a valláshoz.
Anasztázia: Nem ok nélkül mondják tehát, hogy az embert nem a megjelenése alapján kell megítélni… Visszatérve a mikro- és makrokozmoszban a spirális formák kérdésére, emlékeztetek arra, hogy az elektron mozgása a mágneses térben, mely időben állandó, spirális is.
Rigden: Sok természeti jelenség kapcsolódik egy ilyen mozgáshoz. Figyeljük meg a nagy léptékű természeti jelenségeket, mint pl. ciklonok, anticiklonok, óriási óceáni örvények (az úgynevezett gyűrűk, amelyek középpontja több tucat méterrel az óceán szintje alatt lehet), spirális turbulencia mezői, spirálhullámok hatásai, spirális szerkezet makroobjektumoknál, például a galaxisok mozgása és így tovább.
Még többet fogok mondani a makrokozmosz spirálformájáról, nevezetesen arról, amit ma a tudomány nem ismer, de ami tükröződik a különböző népek ősi teremtésmítoszaiban. Egyébként az értelmes embereknek érdemes lenne elgondolkodniuk a következő kérdéseken: a világról alkotott lehetséges képek nyilvánvaló sokfélesége ellenére miért meglepően hasonlóak a különböző népek által őrzött fő információk? Ráadásul az ilyen „véletlenek” csak néhány esetben magyarázhatók a kultúrák közötti érintkezésekkel. Honnan tudták az ókori emberek, hogyan keletkezett az Univerzum és az élet benne, vagy hogy az ellentétes kozmikus princípiumokban van valami közös? Miért fogták fel az ókori emberek a világot örök képződménynek, a benne létező dolgokat pedig a küzdelem gyümölcsének? Honnan tudtak a „különféle istenekkel és szellemekkel” sűrűn lakott „terek” létezéséről (3, 7, 9 és még több „mennyország”, „föld”, „mennyei föld” stb.), „a többlépcsős univerzumról”, az univerzum egyetlen alapelvének fogalmáról, ami formát, jellemzőket és tulajdonságokat rendel a világegyetemhez, de maga mindezeket a jellemzőket nélkülözi?
Miért találhatóak hasonlóságok az elemek mennyiségi és minőségi jellemzői között a mítoszokban, és miért van az, hogy leggyakrabban négy elemről – vízről, tűzről, levegőről és földről – beszélnek? Miért az esetek többségében az ötödik elem egyesíti ezt a négy elemet, és mindez együtt a világ anyagi alapjához kötődik? Például az ókori kínaiak a világ öt alapelemét az „u-sin” kifejezéssel jelölték (az „u” jelentése „öt”, míg a „sin” hieroglifa jelentése „cselekedni, mozogni”), más szóval, "az öt elem örökkévaló mozgásban van." A világ fejlődését ismét a két ellentétes kozmikus elv – a jin és a jang – kölcsönhatásaként határozták meg. Az ősi indiai írásokban a négy elem mellett fontos szerepet tulajdonítottak az univerzumban a léleknek (atman), az elmének (manas), valamint az időnek (kāla), a térnek (dik) és az olyan fogalomnak, mint az „akasha”. Az „akasha” szubsztanciát úgy ábrázolták, mint valami oszthatatlant és mindent átható. Csak egyetlen tulajdonságot tulajdonítottak neki – a hangot. Az akasha volt az, amely az indiai leírások szerint összekapcsolta az összes fent felsorolt anyagot, vagyis a négy anyagi és a négy nem-anyagi anyagot. A világ népeinek számos szent legendája őrizte meg azt a tudást, hogy az ember öt alapvető részből áll.
Egyébként az ókori emberek életről és halálról alkotott elképzelései teljesen eltértek a jelen világképétől. Világszemléletük szerint a halál nem az ember végső megsemmisülése. Élet és halál szorosan összefügg egymással, kiegészítik egymást. A legendák a halált a létezés egy másik formájába való átmenetnek tekintik. De ez az átmenet az ember életének lelki minőségétől függ, és ezért mondták, hogy az élet halált szül, a halál pedig életet. Meghalni azt jelenti, hogy az ember érdemei alapján újjászületik, vagy elmegy egy jobb világba. Ráadásul ez az átmenet egy másik világba az ember átalakulásával, valamint a „kozmikus vizeken” való átkeléssel is összefügg (különböző legendák szerint – csónakon, madáron, lovon, kígyón vagy más fantasztikus teremtményen).
És így természetesen a világ népeinek legendái leírják, hogyan fog elpusztulni az univerzum. Az értelmes embereknek el kellene gondolkodniuk azon, hogyan tudhatták mindezt az ókori emberek, és ilyen nagy léptékű kategóriákban gondolkodjanak. Hiszen a régmúlt emberei a legtöbb esetben soha nem láttak mást, csak azt a helyet, ahol éltek, nem beszélve a világűrről vagy az univerzum születéséről és pusztulásáról, amiről mai értelemben semmit sem tudtak.
Ennek ellenére az univerzumról szóló tudás létezett! Az általános lényeg pedig, amelyen a világ népeinek összes kozmológiai mítosza alapult, modern nyelven szólva, a következő volt: Isten világából (amelynek a különböző legendákban más-más neve van – az egyetemes vizek, az egyetemes óceán, az ősvilág, a Teremtő világa) alakult ki az Őshang (a mitikus Madár, a Hang, az Első Logosz, a Isten szava). Néha a legendák megemlítik, hogy a világ a káoszból jött létre. Ennélfogva azt kell megértenünk, hogy a görög „káosz” szó, jelentése tátongó, a „cha-” szóból, valamint a „chaino”, „chasco” szó „ásítás”, „szélesre nyíló” szóból ered. Tehát a káosznak a mitológiában „ásítás”, „tátongó tér” és „üres szakasz” jelentése van.
Anasztázia: Ez majdnem olyan, mint a Biblia kezdete, ami a világ teremtéséről szól: „A föld alaktalan és üres volt, sötétség volt a mélység felszínén, és Isten Lelke lebegett a vizek felett.”
Rigden: A Biblia zsinati fordítása most nagyon torz. Eredetileg azonban az ókori mezopotámiai szövegekben, melyekből a héber papok a sumér és babiloni kozmológiát kölcsönözték, „az egyetemes ősvíznek” vagy „tengernek” nevezték ezt a vizet. És ha megnézzük a „lebeg” ige jelentését az eredetiben, amelyből a fordítás készült, akkor észrevehető, hogy ugyanezt az igét alkalmazták a fiókáit a fészekben kikeltő madárra is; az „isten szelleme” (az angol átírásban „ruakh elohim”) kifejezés pedig az ősi sémi gyökérből származik, és az arab „rukh”-hoz kapcsolódik. Ebből a gyökérből alakult ki az óriás mitikus madár Rukh neve, és ez a madár ma is felbukkan az ókori arab mesékben.
