( Naprendszerünk 12 bolygójának azonos fizikai feltételeiről )
2. rész
George Adamski utolsó, 1961-ben kiadott könyve, a 'Flying Saucer Farewell' ( A repülőcsészealjak búcsúznak )
2. fejezetében képileg is ábrázolja a 12 bolygós Naprendszerünk valódi szerkezetét, azt a tanítást, melyre az ötvenes évektől kezdve szinte minden pozitív földönkívüli folyamatosan utalást tett. Éppen ezért az örömünket fejezzük ki, hogy végre magyar nyelven is közzétehetjük Adamski ezen könyvének Naprendszerünkkel foglalkozó részletét:
"A leggyakoribb probléma, amivel találkozom, mikor a világűrről tartok előadást, hogy a tudósok ragaszkodnak ahhoz az állásponthoz, hogy a külső ( megj: Marson túli ) bolygók nem kapnak elég fényt és meleget. Nekik az a véleményük, hogy a Nap sugárzása már olyan gyenge ilyen óriási távolságokban, hogy ekkor az abszolút nulla fok vagy annak közelében lehet pl. a Plútó hőmérséklete, melyen fagyott atmoszféra és olyan lehetetlen körülmények uralkodnak, amely nem teszi lehetővé semmilyen életforma jelenlétét.
Ezt a fő érvet hozzák fel ellenem, mikor kifejezik a kételyeiket annak hallatán, hogy néhány más (naprendszerbeli) bolygóról való emberi lénnyel találkoztam.
Ám az első dolog, amivel tisztában kell lenni, hogy a Nap nem bocsát ki sem fényt, sem hőt azon a módon, ahogy ezt itt a Földön észleljük. A Nap sugárzása addig nem jelenik meg sem fény, sem hő formájában, míg a bolygók atmoszféráját elérve át nem hatja azt. Maga a világűr, mint ismeretes, nem tartalmaz fényt (mármint a 3D-s világegyetem). A világűrben lévő fénynek csupán hidegfény-tulajdonsága van, melyet a részecskék és gázok óriási foszforeszkáló felhői okoznak, mikor reagálnak a Napból jövő sugárzásra. Jóllehet a földi megfigyelő számára ez a világűr sötétnek és óriási ürességnek tűnik, mégis tele van milliárdnyi, sokszínű, kicsiny fénylő folttal. Ezek a kis fényfoltok pedig a folyamatos mozgás és aktivitás állapotában vannak.
A napsugár ultraibolya-, nagy és kis energiájú röntgen-, kozmikus és gammasugarakat is tartalmaz. Ezek legnagyobb részét viszont megszűri a bolygó ionoszférája és felső atmoszférája. Az itt tartózkodó megszámlálhatatlanul sok és végtelenül kicsiny részecskék pedig csak akkor bocsátanak ki látható fényt egy bolygó atmoszféráján belül, amikor a Nap megszűrt sugárzása gerjeszti őket. Maga a Föld elnyeli ezeket a sugarakat és viszonzásképpen infravörös energiát ad le; az így leadott energia aktiválja az atmoszférát közvetlenül a bolygó környezetében, ami által hő keletkezik, mely a bolygót melegen tartja.
Könnyű belátni, hogy ez a Napból jövő energia körülöleli a mi Földünket is. Mindenesetre mi csak 93 millió mérföldre ( 150 millió kilométerre ) vagyunk a Naptól, de mi a helyzet azokkal a bolygókkal, amelyek még távolabb vannak?
A tankönyvek magyarázatai szerint a Nap sugárzása fordítottan arányos a távolság négyzetével. Ez egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy ha mi kétszer annyi távolságra vagyunk a Naptól, mint a Föld, akkor a sugárzás intenzitása 1/4 -re csökken, ha távolságot megint megduplázzuk, akkor ez a sugárzás már csak 1/16 lesz stb., és ha a Nap sugárzása valóban ilyen arányok szerint csökken, akkor a világűrnek csakugyan az örök fagy állapotában kell lennie.
Mégis, mi akkor a helyes válasz?
Személyes tapasztalatból tudom, hogy a Marson túli bolygókon virágzó civilizációk vannak, melyeknek klimatikus és atmoszférikus viszonyai hasonlóak a mi Földünkéhez. A nagyobb bolygóknak, mint a Szaturnusznak és a Jupiternek, sokkal kisebb a gravitációja, mint amit a tudósaink feltételeznek. Ezért bizonyos mértékben a mi gravitációs magyarázataink tévesek.
A fő problémánk most mégis nem a gravitáció, hanem a klíma. Hogyan tudnak az ilyen bolygók elegendő napenergiát fogadni, melyeken ezek szerint hasonló állapotok vannak, mint a Földön?
A megértés kulcsa a vákuumcső példája lehet, pontosabban a katódsugárcsőé. Ez az elektronsugárcső minden közönséges ( az akkori fekete-fehér ) televízióban megtalálható. A cső egyik végén lévő fűtőszál biztosítja a katód ( pozitív pólus ) hőmérsékletemelkedését addig a pontig, hogy nagy mennyiségben adjon le elektronokat, melyek negatív töltésűek. Ez a nagy pozitív feszültség megjelenik a cső különböző rácsain és anódjain.
Az elektromosságnak két típusa van: pozitív és negatív. Az elektron negatív, az ellentétpárja, a proton pozitív. Valamint az egyik mágnes északi pólusa vonzani fogja a másik mágnes déli pólusát, vagyis az elektronok vonzzák a protonokat. A mágnesek hasonló pólusai taszítják egymást és hasonló változásokat okoznak az elektromosságban. A hasonló tehát taszít, az ellentétes vonz.
A katódsugárcső rácsain és anódjain megjelenő magas feszültségek vonzzák a katódról az elektronokat. Az anódok elektronokat nagy sebességgel lökik tovább, de az anódok ilyen szerkezeti elrendezése miatt a legtöbb elektron egyenesen tovább rohan a következő anódig. Elméletileg lehetséges lenne ezt az elektronáramlást nagy távolságra kiterjeszteni, ha ehhez számos különböző anód és pozitív magasfeszültség is adva van.
A Merkur, a Vénusz, a Föld és a Mars elég közel van a Naphoz, hogy ezen égitestek elegendő fényt és meleget kapjanak. A Marson túli bolygóknál viszont már más a helyzet. Ezeknél a távolságoknál a Nap sugárzása már csökkeni kezd. Mégis ekkor a napsugarak óriási vonzóerő hatása alá kerülnek az első aszteroida-övezet miatt, mely teljesen beburkolja a Naprendszer központi részét. Ez az aszteroida-övezet elég nagy negatív töltéssel rendelkezik ahhoz, hogy képes legyen a Napból részecskéket vonzani és az eredeti sebességre felgyorsítani őket. Mivel azonban ez az övezet szerkezetileg rácsszerű, ezernyi nyílással és átjáróval, hasonlóan egy szúnyoghálóval ellátott ablakhoz, melyen a levegő keresztül tud hatolni, a részecskék is keresztülszáguldanak ezeken és eljutnak a bolygók befolyásán túli területekig ( a második aszteroida-övig ).
Ezen a területen lévő bolygók ( a Jupitertől a Neptunuszig ), de épp úgy minden bolygó is, melyek önmagukban negatív töltésűek, vonzzák az űrből a pozitív részecskéket, amik biztosítják a bolygók számára a fényt és a meleget. Ugyanakkor hasonló típusú részecskék végtelen nagy száma száguld tovább ezen a területen, melyeket már a Neptunusz és a Plútó közötti második aszteroida-övezet vonz magához, ahol az egész folyamat megismétlődik. Ez újból ellátja a Plútót és az utolsó három bolygót megfelelő fénnyel és meleggel. ( Adamski megjegyzése: Tizenkét bolygó létezik összesen a Naprendszerünkben az űrutazó testvéreink szerint. )
A 12. bolygón túl található harmadik aszteroida-övezet kettős célt szolgál: egyrészt összehangolja a Naprendszerünk terét más szomszédos rendszerek tereivel, másrészt védőszűrőként is működik, hasonlóképpen, ahogy az ionoszféra-mező vesz körül egy bolygót.
Az egészet összegezve tehát azt mondhatjuk: a két belső aszteroida-övezet összegyűjti a Nap sugarait és továbbgyorsítja a fényrészecskéket a világűrben. Ők mintegy kiegyenlítik a ( fizikai ) feltételeket a rendszerünkön belül a Merkúr befolyási övezetétől kezdve egészen a Naprendszerünk legkülső határáig, míg a harmadik egyensúlyban tartja a mi egész egységes rendszerünket a másik kettőn túl. Az aszteroida-övezet e kozmikus szerepe miatt lehetséges - melyről nekünk itt a Földön korábban tudomásunk sem volt -, hogy ha elmennénk a Naprendszerünk bármelyik bolygójára, hasonló klimatikus és atmoszférikus viszonyokat találnánk, mint a miénken.
Így az aszteroida-övezettel - mely a természetben alapvetően negatív töltésű és vonzza különböző hullámhosszúságokból, sebességekből, frekvenciákból és töltésekből álló Nap sugarait - olyan jelenség lép működésbe, amely összehasonlítható az elektromosságban alkalmazott váltóárammal. Bizonyos pozitív részecskék csapdába esnek az aszteroida-övezeten belül, míg mások továbbszáguldanak, hogy az övezeten túli térben sugározzanak ki. A vonzás és taszítás törvénye megenged bizonyos kohéziót végbe menni az övezeteken belül az egyes részecskék között, melyek nagyobb formákat alakítanak ki, míg eközben a részecskék legnagyobb százaléka a természetes állapotában marad. Így létrejövő számos részecske az eredményezi, hogy folyamatosan hatnak egymásra az energia és az anyag szintjén egyaránt. E rendkívüli működés pedig - miközben felépíti a különböző formákat - egyúttal le is bontja a keletkező struktúrákat azon részecskék elkülönítése révén, melyek a formáját létrehozták.
Az aszteroida-övezetről - melyben a természet dielektromossága ilyen módon jelenik meg - a földönkívüli testvérek azt mondták, hogy a kozmosz anyaméhe, melyből a bolygók születnek meg. Mikor egy naprendszerben egy bolygó elérkezik az életpályája végéhez és elkezdődik nála a hanyatlás és szétesés fázisa, egy másik bolygói test vonzódik oda az aszteroida övezetből a korábbi bolygó pályájának mágneses befolyása miatt, azért, hogy fenntartsa a rendszer tökéletes egyensúlyát. Így amikor egy régi bolygó kezd szétesni, azonnal épül egy új másik is, hogy elfoglalja a helyét. Magasabb szinten a mindenség rendszerei ugyanazon a születési, növekedési és feloszlási ciklusokon mennek keresztül és ugyanazokat a mintákat követik, mint a természet összes formája.
Azonban amikor a „feloszlás” kifejezést használom, csak arra utalok, hogy az anyag visszaalakul gázszerű vagy láthatatlan ( éteri ) állapotba, mivel nem pusztul el, csak a formáját változtatja meg. Jól látható példa erre az, amikor a jég vízzé majd végül gőzzé alakul át.
Miután az anyag visszaalakult eredeti láthatatlan vagy gázszerű állapotába, egy másik ciklust kezdhet el teljesen újra. Átutazhat interplanetáris távolságon át és részévé válhat egy másik bolygónak vagy visszatérhet, hogy az eredeti bolygójának a részévé váljon, segítséget nyújtva neki az új formák kialakításában.
E bolygók közötti folyamatos anyagcsere miatt csak természetes, hogy mindegyik bolygó felszínén hasonló anyagi feltételeket találunk, mind az összetétel, mind a növényi és állati élet tekintetében - néhány kivételtől eltekintve…”
Ugyanakkor még egy példát közlünk a földönkívüli kapcsolatok szinte végtelen tengeréből, melyek csupán az utóbbi 60-70 évben jöttek létre. Pl. a fentebb említett 12 bolygós Naprendszerünkre való utalás ezen beszélgetés során is előjött:
Dr. Leopold Diaz, gyermekgyógyász és anaszteziológus specialista, a mexikói Hospital del Ferrocarril del Pacifico kórház főigazgatója volt Guadalajarában, mikor a következő eset történt vele.
1976. október 28-án dr. Diaz észrevette, hogy egy férfi várakozik a rendelőjében. Az illető alacsony volt - körülbelül 5 láb 2 hüvelyk magasságú lehetett ( 157 cm ) -, bőre szokatlanul fehér, „majdnem tejszínű” volt. Az idegen komplett vizsgálatot kért - vérnyomás, szív, tüdő stb. -, mivel azt állította, hogy „sokat utazik” és ezért rendszeres orvosi ellenőrzésre van szüksége. Dr. Diaz megkérte, hogy vetkőzzön le. A férfi teljesen normális volt, bár semmilyen szőr nem volt rajta, csak a szemöldökén és fején a halántéka környékén nőtt egy kis csomóban fekete szőr. Mikor az orvos közelebb ment hozzá észrevette, hogy a szeme igen különös „majdnem lehetetlen leírni milyen, talán lila”, és a szivárványhártya szélesebb a normálisnál. Mivel a vérnyomásméréshez szükséges tudni az életkort, dr. Diaz megkérdezte, hány éves, mire az idegen azt válaszolta, hogy nyolcvannégy. Az orvos kételkedett, mivel a férfi negyven-ötven évesnek tűnt érett arcvonásaiból ítélve, bár ráncai nem voltak. Dr Diaz szerint „jóképű férfi volt… nagyon jó felépítésű”. A szívműködés és a vérnyomás normálisnak bizonyult, a tüdő és más létfontosságú szervek is rendben voltak.
A férfi egyszer csak előrukkolt azzal, hogy látogatásának valódi célja az, hogy átadjon néhány fontos információt:
- Nem erről a bolygóról jöttem, de ne ijedjen meg - kezdte.
- Nagy szükségünk van arra, hogy az emberek felismerjék, sokan vagyunk itt elvegyülve köztük és megpróbálunk segíteni, mivel ez a bolygó hatalmas problémák előtt áll. Önök rosszul használják fel az energiaforrásokat, és nagyon fontos, hogy megismerjenek más ilyen jellegű forrásokat is. Megpróbáljuk eljuttatni Önökhöz ezeket az információkat. Szennyezik az atmoszférát: nem csak a Földet, hanem a világűrt is, és nagyon közel állnak a pusztuláshoz…
Dr. Diaz megkérdezte, miért pont neki mondják el mindezt, miért nem mennek inkább az ország vezetőihez vagy tudósaihoz; ezt a választ kapta:
- Megpróbáltunk kapcsolatba lépni a kormánnyal és tudósokkal, de sokan közülük nem állnak szóba velünk. Nem akarnak tudni az egészről és nem akarnak változtatni sem. Mi megpróbáltunk segíteni, de csak ha elfogadják a segítségünket. Nem kényszerítünk senkit, hogy elfogadja…
Ezt hosszú beszélgetés követette a kozmológiáról, teológiáról és fizikáról. Az idegen megjegyzései meglehetősen helyénvalóak voltak az energiaválságot illetően.
- Szükséges, hogy más energiaforrást találjanak - mondta - és ez igen egyszerű. Amit önök elektromosságnak hívnak az állandó… szabad energia. Hatalmas energiákat lehet felszabadítani, ha tudjuk, hogyan disszociáljuk az elektronokat. Ezen az úton hozzálehet jutni a szükséges szabad energiához, szennyezés nélkül, mi is ezt használjuk fel az űrutazásnál… A földönkívüli azt is elárulta, hogy az atomot tovább tudják bontani, mint mi, ezért képesek kiaknázni ezt a fajta energiát.
Dr. Diaz megkísérelt megtudni valamit a férfi eredete felől, mielőtt az még elhagyta volna a rendelőt, de az idegen csak azt mondta, hogy Naprendszerünk tizenkét bolygóból áll, majd rejtélyesen hozzátette… Csak annyit mondok önnek, hogy a Napon túlról jöttem… A spanyolul lefolyt beszélgetés végeztével a földönkívüli távozott a rendelőből. Dr. Diaz megkísérelte követni, de mire a háztömb sarkához ért, a földönkívüli eltűnt.
( Timothy Good 1991-es 'Alien Liaison' - Földönkívüli kapcsolat - c. könyve nyomán )
( Lásd még: https://www.spiritufo.ditro.hu/tudomany/kozmografia/magasan-fejlett-tarsadalmak-leirasa/185-egy-venuszi-level )
