Maradj a showban mindenáron!

Ez a lényeg több ezer éve!

Mert igazság túlságosan egyszerű ahhoz, hogy hihető legyen:

mindenütt paradicsom van!

Kivéve a Földön.

Ezért kell az egész világegyetemet egy félelmetes és lakhatatlan helynek bemutatni, hogy csakis a rabszolga-bolygódat tartsad az egyetlen élhető helynek.

Miért volt ez mindig kulcs-kérdés az elitnek?

Mert másképp néhány ezer bűnöző nem tudna kontrollálni sok milliárd embert!

Akkor sem, ha épp úgy tudnák az emberek a bejelentés előtt és után, hogy van az elitnek néhány ezres állig felfegyverzett klón-rendőrsége is!

Milyen bejelentés után?

Hogy hivatalosan bejelentenék: sok civilizáció létezik a kozmoszban, és sok fejlettebb, mint a miénk!

Persze ez az információ számunkra már közhely, de ha ez egyszer a tömeg által főistennek tartott médiában is elhangozna, akkor azonnal vége lenne az elit uralmának!!!

Mert a tömeg rögtön nem félne tőle, akkor sem, ha még rendelkezne az erőszakszervezetek irányításával.

A sátánról sok mindent el lehet mondani, csak nem azt, hogy naiv és hülye!

Ezt csak rólunk lehet elmondani az utolsó pillanatig.

Amikor pl. 1933-ban Olaszországban lezuhant az első ufó, rögtön titkosították az egészet, és ezzel párhuzamos megkezdődött egy titkos ufóprogram is, hogy az ufó-technika áldásaiban csakis az elit részesüljön - míg a tömeg dögöljön meg szó szerint a nyomorban és tudatlanságában - mert megérdemli, mert hisz a sátánnak.

Ugyanez ment a negyvenes évektől kezdve minden országban, és Roswell csak 25. eset volt, bármilyen szocialista vagy kapitalista rendszernek is nevezték magukat hivatalosan, az első dolga mindenkinek az volt, hogy az ufójelenséget 1000 évre titkosítsák, és mindenkit lejárassanak, aki a médiában pozitívan nyilatkozik erről, mivel ez lenne, és ez ma is a tömeg felébredésének a kulcsa!!!

Mivel már nem félne a hatalomtól!!!

Mivel már nem egyetlen lenne a kamu-univerzumban.

Mivel már lényegtelenné válna a hatalom.

És hogy Naprendszerünk minden bolygóján magasabb dimenziókban paradicsom van, erről már sokszor volt szó.

Na most... ilyen tudatossággal nézzük ezt az internetes cikket:

 

https://hvg.hu/tudomany/20211123_nasa_mars_teszt_urhajos_marsi_bazis_kolonia?fbclid=IwAR1nSU3oaR1Cecvm9554lQVOYvbharePdZ2ZsrYRcPQPE3ZQ01YFQ9zu2T0

 

Ami kb. olyan színvonalú, mikor Truman a Truman showban a Fidzsi-szigetekre akart utazni, de az utazási iroda plakátjai mind arról szóltak, hogy milyen veszélyes a repülés, így jobb, ha meg sem próbálja...

Ebben az egyszerű cikkben is túl sok a hazugság, 101%, hogy ne tűnjön igaznak!!!

És ha fél életed eddig nem a valódi Mars bolygó-univerzum-háttérhatalom-ufó-kutatásnak szenteled, akkor csak legfeljebb intuícióval érezheted, hogy esetleg itt megint hazudnak, de hát mit tehetnél mást?

Azt, hogy a lényeggel kezdjük:

a sátán pontosan ismeri a lélekember hajlamait!!!

Azért találta ki a pszichológia áltudományát - nem azt a baromságot, amit minden tanárképzőben kötelezően oktatnak, hanem amit NEM oktatnak:

ami az emberi psziché valódi manipulálásának a titka!

Vagyis azt, hogyan tartsuk az emberiséget mindenáron úgy a régi nyomorvilágában, hogy ezt maga is egyetlen megoldásnak fogadja el!

Ehhez először is meg kell jelenniük a nagy szabadság-embereknek!!!

Akik állandóan dumálnak az eljövendő gazdasági, tudományos és technika fejlődésről és jólétről, gyakorlatban viszont nem csinálnak semmit.

Vagy szerintetek Elon Musk mit csinál?

Azon kívül, hogy valami autót fellőtt a külső légkörbe, tovább szennyezve ezzel a Föld környezetét űrszeméttel, meg hogy rakétái felét lelőtték az ufók, mert ők pontosan tudták, hogy milyen rakomány volt ténylegesen bennük.

Nos, míg az ötvenes években Wernher von Braun volt a Marsra szállás apostola, igen, ezt 69 évvel ezelőtt jelentette be először, az utóbbi 10 évben Elon Musk akar mindenáron a Marson valami kolóniát alapítani, mert hát olyan vagány srác...

Tehát a sátán-pszichológia első eleme megvalósult: a remény felébresztése!

Azaz ne fojts, hanem először támassz reményt, hogy a tudomány és a technika fejlődik!

Majd miután a beetetés megtörtént, a labdát feldobták, akkor

másodszor jönnek a kételkedők!!!

Hogy hát elvileg lehet... ez mind nagyon szép... de gyakorlatban még sem lehet megvalósítani... mert ez... meg ez... meg ez kell hozzá... én személyesen drukkolok neki ... de hát nagyon kicsi az esély a megvalósulásra... talán majd 100 év múlva... stb... stb...

Ezzel is elmegy több év, az akarók és kétkedők évekig tartó meddő vitájában, mert a sátán bolygóján csak egy nem kerül pénzbe: a duma!!! (Hülyítés a tömegnek, viszont a színészek, akik tudóst és milliárdos üzletembert játszanak, kurva sokba kerülnek!)

Aztán harmadik fázisként megjelenik az, hogy brit tudósok bebizonyították!

Vagyis bebizonyították, hogy sajna a Mars-utazás mégsem lehetséges, mert a földi szervezet nem bírna ki az utazást, de ha kibírná, akkor az ottlétet nem, ha ottlétet kibírná, akkor a visszautat nem stb... stb...

Most egyébként a sátán, mint főkarmester mindennapi szimfóniájából vettünk ki néhány lekottázott részt!

Mars a 3D-ben egy lakható félsivatagos bolygó, nagyjából ugyanolyan fizika paraméterekkel, mint a Föld: belélegezhető levegővel, kellemes hőmérséklettel, normális atmoszférikus nyomással, hasonló gravitációval.

Marson 4D-ben egy fejlett mars-csatornás civilizáció van, ami kb. 200 évvel fejlettebb technikailag, és 1000 évvel erkölcsileg a mai földi káosznál.

Marson 5D-ben egy angyali civilizáció van.

 

Marsi erdők 3D-ben:

 

 

Mars-csatornák 4D-ben:

 

 

Angyali civilizáció 5D-ben:

 

 

 

Kiemelt cikkek

Telosz város bemutatása

Telosz, földalatti városról részletesebben:

Telosznak 1,5 millió lakosa van.

A város a Mt. Shasta (Saszta) hegy gyomrában kupola alakú.

Mérete: 2,4 km széles és 3,2 km mély

5 szintből áll.

1. szint:

Ez a legfelső szint a kereskedelem, az oktatás és az adminisztráció központja.

Található itt egy piramis alakú templom is, mint a központi építmény, befogadóképessége 50.000 fő.

Körülötte kormányzati épületek vannak, a feljegyzés csarnokai, művészeti és szórakozási létesítmények, egy szálloda az ide látogató küldöttek számára, egy palota, amelyben Ra és Rana Mu uralkodópár él (30.000 év óta ők az uralkodók itt), egy kommunikációs torony, egy űrkikötő, iskolák, élelmiszer- és ruhaelosztó pontok, valamint sok lakóhely is.

2. szint:

Előállító üzemek találhatók itt és egyben lakószint is.

A házak kerekek, ezért pormentesek.

Mint a felszínen, itt is vannak házak egyedülállók, párok és nagyobb családok számára.

3. szint:

Hidropónikus kertek.

A fejlett hidropónikus technológia látja el az egész ötszintű várost zöldséggel és gyümölccsel, és elegendő termést biztosít a városközi kereskedelem számára.

Minden termesztett növénynek nagy és ízletes a gyümölcs-, zöldség- és szójatermése, így sokoldalú és változatos étrendet biztosít a telosziak számára.

Minden Belső és Közép Földi város lakossága vegetáriánus, de Teloszban a húshelyettesítő növényeket is termesztik, amikkel hús nélkül húsízhatást tudnak elérni.

4. szint:

További hidropónikus kertek és azokkal összefüggő feldolgozó létesítmények, valamint néhány természeti park is itt található.

5. szint:

Ez a vadaspark szintje.

Körülbelül 1,7 km-rel a felső szint alatt található, ez a szint egy pompás természeti terület.

Élőhelyként szolgál számos állatnak, köztük sok olyan fajnak is, amelyek a Földfelszínen már kihaltak.

Itt minden állatfajt erőszakmentes légkörben nevelnek fel, azokat a fajokat is, amelyek a felszínen ragadozóknak számítanak.

Őket húspótló szójával etetik, ezért ezek az álatok is szelidek lesznek és szabadon érintkezhetnek az emberekkel.

Itt pl. szabadon kóborolhatsz a vadonban egy kardfogú tigrissel is...

Másrészt ez a szint különösen sok oxigén termelésével járul hozzá a teloszi bioszféra egyensúlyának a fenntartásához.

Telosz nyelve:

A lemúriai Solara Maru (a fény nyelve) nyelvet beszélik, ami szent nyelvenek számít. Telosziak úgy tartják, hogy az ő nyelvükből alakult ki a szanszkrit és a héber is.

Kormányzata:

Telosz legfőbb uralkodója 30.000 év óta egy isteni királyi pár.

Mellettük van egy Kormányzó Tanács 12 főből, 6 nőből és 6 férfiból.

Komputerek:

Minden háztartásban van egy aminósav-alapú szuperintelligens komputer, ami napi személyes problémáktól, az oktatásig ,az egészség megőrzéséig ad jó tanácsokat, de épp úgy galaktikus szintű kommunikációt is lehet folytatni vele.

Pénz:

Pénz Teloszban sincs, mivel mindenki mindent alanyi jogon ingyen megkap - ez galaktikus törvény!

Közlekedés:

Városon belül a mi drótkötél pályáinkhoz hasonló kabinszerű eszközökkel közlekednek, de a Közép és Belső Földi városok között hipergyors vákuum maglev-vasútakkal, melyekkel elérik a 4500 km/ óra sebességet.

Szórakozás:

Természetesen vannak színházak és koncerttermek is, vannak kivetítőfalak, amin bárki bármit megnéznet - de leginkább azt, amiből tanul, pl. a Föld valós történetét.

Szülés:

A terhesség 3 hónapig tart fájdalom nélkül. Ezt szent folyamatnak tekintik, mert rögtön a fogantatás után a nő bemegy 3 napra egy fénytemplomba, ahol a megszületendő gyermekének szép zenéket és szeretetteljes gondolatokat kezd küldeni.

Teloszban a vízben szülés az apa jelenlétében általános.

Magasságuk:

Teloszban a nők átlag 2 méter, a férfiak 2,3 méter magasak, ám a Belső Földön, Aghartában 3,7 méter az átlagos magasság.

Életkoruk:

Nincs halál!!! Örökké élnek! Például a királyi pár már 30.000 éve él egy testben.

Egy átlag teloszi leginkább 30 év körülinek szeret kinézni.

Ugyanakkor bárki újrainkarnálhat, ha akar.