Új spirituális szemlélet

Már a nyolcvanas évek elején megjelent egy fontos könyv, ami akkoriban még ritkaságnak számított, egy Tuella nevű amerikai kontakt-hölgytől, amiben leírja azokat az üzeneteket, amit az Astar Parancsnokságtól és Jézus-Sanandától kapott.

Az akkori aktuális helyzetről volt szó, hogy az emberiség a kitelepítés előtt áll, és ez három hullámban fog végbe menni. Ez a terv azonban már korábban életbe lépett, ahogy az elmebeteg földi elit felrobbantotta az első atombombáját!

Mert e tett is azt mutatta, hogy hiába bújnak 75 éve a Föld alá, hiper-szuper földalatti városokba az elit legjobb tudósai 200-as IQ-val, hogy az Astar Flottát is legyőző fegyverrendszereket fejlesszenek ki, vagyis hogy meghódítsák az egész galaxist, de valójában spirituális szempontból a mai napig olyan tudatlanok, mint a segg!

Mint a Külső Földön az akadémikusok, a csillagászok és persze az ufókutatók.

Spirituális természettudományos szempontból.

Ami tudáshoz lélek nélkül nem lehet közeledni. Sem ahhoz az elemi felismeréshez, ami egy tiszta szívű embernek rögtön tudatosodik:

a nukleáris robbantás azonnal láncreakciót okoz éterszinten először a Naprendszerben, majd a galaxisban, majd az egész világegyetemben is!

(Ugye, ismerős az a 70 éve folyamatosan feltett ál-naiv kérdés a bűnöző-tudomány vezetői részéről, hogy hát mit keresnének itt a földönkívüliek ilyen jelentéktelen bolygón???)

Szóval Tuella abban a könyvében (Project World Evacuation - a Föld kitelepítésének a terve) leírja, hogy a három hullám az emberek lelki fejlettsége szerint fog végbe menni, ezért először a legfejlettebb távoznak, majd akik később ébrednek fel, végül a tömeg kitelepítése csak a katasztrófa elindulásának óráiban fog megtörténni, mert a tömeg csak a látható, érezhető tragédia döbbenetében ébredhet fel, amikor nem tehet mást, csak Istenhez imádkozni... és akkor megjelenik a semmiből a flotta...

Utal Tuella röviden arra is, hogy hova mennek a legfejlettebb lelkek: az Uránuszra!

Mely talán most a legfejlettebb lelki bolygó a Naprendszerünkben, de róla szinte még alig szivárgott ki információ, ellentétben a hasonlóan fejlett Vénusszal.

Utal arra is, hogy a Földről kitelepített legfejlettebb lelkek az Uránuszon az örök fiatalság állapotába lépnek, így nekik végleg megszűnik az inkarnációs ciklusuk. Olyanná válnak, mint a legfejlettebb angyalok, de tökéletes éter-fizika testben.

 

Egy előző cikkünkben: ( https://www.spiritufo.hu/tudomany/kozmosz-letagadott-valtozasairol/valodi-naprendszer-kutatas/253-a-foldnek-van-a-legeslegalacsonyabb-rezgese-a-naprendszerben ) megadtuk a Naprendszer bolygóinak korábbi Schumann-rezonancia-értékeit, ami szerint az összes közül 432 Hz-cel az Uránusz rezeg a legmagasabb szinten.

Vagyis a ma már elterjedt 432 Hz-es elmélyülés valójában az Uránusz-életre készít fel, és nem a normál, egyvonalas 'a' hangot akarja leszállítani 8 Hz-cel.

Azonban, úgy néz ki, a kitelepítés terve ma már nem aktuális, pontosabban megmarad mellék-projeknek, mert a még nem sokáig lévő 144.000 egymaga Uránusz-szintre emelheti a Földet.

Uránusz valójában nem egy bolygó, ez csak fizikai szinten látszik így, hanem bejárat egy magasabb naprendszerhez, a mi Naprendszerünk 5D-s oktávjához.

A kilencvenes évek végén még az volt a realitás, ha akkor történik a váltás, hogy a Föld jelenlegi 3. bolygói pozíciójából átvált az új, kettős csillaggal rendelkező naprendszer 12. bolygójára.

Mikor azonban 2018. májusában az Uránusz belépett a Bikába, ez a realitás is megváltozott, még nagyszerűbb lett, mert ha a Föld most átvált a 144.000 tökéletes Egysége révén, akkor az Uránusz-jellegű, teljes szabadság-jellegű naprendszer 2. bolygói pozíciójába fog átváltani, egy Uránusz-Vénusz-minőségű bolygóra, ami egy ikerláng-szerelem bolygó - az egész!