- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Csillagközi kapcsolatok irodalma
- Kategória: Antono Rossi: Repülő csészealjal meglátogattam egy másik bolygót
ANTONIO ROSSI
16. FEJEZET
VISSZATÉRÉS A FÖLDRE
A hajó lassan emelkedni kezdett, és a búcsúzó emberek szemében irántam való együttérzést éreztem.
Felismerték a visszatérésem szükségességét egy kezdetlegesebb világba!
Szomorúan az űrhajó belsejébe mentem, hogy újra csatlakozzak az útitársaimhoz.
A hajó ablakain keresztül láttam, hogy férfiak, nők és gyerekek integetnek nekünk odalent, de már nem tudtam válaszolni az üdvözlésükre. Arra készítettem fel magamat, hogy most, miután egy békés és szeretetteljes világot hagyok el, szembenézzek újra egy küzdelmekkel és nyugtalansággal telivel.
Gondolatok zűrzavara vett körül.
Észre sem vettem, amikor becsukódott mögöttem az ajtó. Dr. Jânsle ujjainak szorítása rángatott ki ebből az elmélyült állapotból, aki átnyújtotta nekem azt a kis poharat, amelyben ugyanaz a folyadék volt, mint amit akkor fogyasztottam el, amikor elhagytuk a Földet.
Mivel nem maradt más hátra, mint hogy szép emlékek maradjanak erről az ismeretlen bolygóról és lakóiról, megittam ezt az értékes folyadékot, és leültem Dr. Jânsle mellé, hogyha lehetséges, néhány kérdést tegyek fel neki.
A tudós, megérezvén a szándékomat, elmosolyodott, és azt mondta:
- Gyerünk, ki vele!
- Először is négy kérdést szeretnék feltenni neked – mondtam.
1. Mi az oka annak, hogy a házak, tárgyak, kertek, vagyis szinte minden kerek nálatok?
2. Miért sokkal nagyobbak egyes bolygók, mint mások?
3. Miért nem érik el a bolygók a végpontjukat, ha mozgásban vannak és mindig mozognak?
4. Miért mondtad azt, hogy még ha tudósainknak sikerül is eljutniuk egy másik bolygóra, fennáll annak a lehetősége, hogy soha nem térnek vissza?
- Az első kérdésedre azt válaszolhatom:
Arra törekszünk, hogy mindent gömbölyűvé tegyünk, ahogyan maga a természet is ezt teszi a bölcs kifejeződéseiben. Ezt a format láthatod a gyümölcsöktől kezdve a mérhetetlen égi tömegekig, amelyek az űrben keringenek, és amelyek mind mutatják nekünk a gömbformára való hajlamot.
A természet bölcsességével nem egyet érteni, annyit jelentene, mint szembemenni a természet rendjével, megszegni a tanításait, ami nem helyes. Tehát mi eltávolodtunk a rendelleneségektől és a helyest, az igazt követjük.
A 2. és 3. kérdésedre azt kell mondanom: az egész univerzumban a bolygók, látható és láthatatlan részecskéikkel, fénnyel, hővel, hanggal, szubtanciával, anyaggal és elemekkel, minden gömbalakú világok méretükben és pompájukban a maximumig fejlődnek, ez billió évek alatt történik meg, hogy aztán szétessenek, csökkenjenek és részecskéiket, elemeiket más fejlődő bolygóknak ajándékozzák, amíg egy láthatatlan és felfoghatatlan minimumra nem redukálódnak, ami maga a Mag, a Kozmikus és Evolúciós Sugárzások Központja (AZ ÉLET).
Majd ismét a végtelen űrben barangolva ez a Mag látható formát kezd ölteni, és fejlődve gravitációt alakít ki a saját naprendszerén belül; anyagokat és elemeket vonz be más bolygókról, a maximum újra kifejlődik majd újra csökken, de mindig mozgásban van és körkörös pályán mozog, mert a hatalmas világegyetemben nincsenek egyenes vonalú mozgások.
Összefoglalva, mivel egy vonalnak vagy mozgásnak nincs kezdete vagy vége, végtelennek kell tekinteni.
A 4. kérdésedre azt kell mondanom: Az időbeli számítások a bolygóközi utazások esetében a világotokon belül és azon kívül jelentősen eltérhetnek. Hasonlóképpen a távolságok és a sebességek különböző bolygókon eltérőek lehetnek.
Ezt bővebben is kifejtem:
Az emberi agy a bolygója forgási üteméhez van hangolva, amelyen él. Ez a forgás pontos arányokat biztosít a vérkeringésében, agyi egyensúlyt és gondolkodást biztosít neki.
Ha egy földi ember egy másik bolygóra szeretne utazni, megteheti, amíg annak forgási sebessége megegyezik a Földével. Ellenkező esetben, amikor egy másik bolygóra száll le, az agya nem tud igazán gondolkodni és a vérkeringése is eltérő lesz, attól függően, hogy a meglátogatott bolygó forgási sebessége nagyobb vagy kisebb a Földéhez képest.
Tehát nem lesznek képesek túlélni! -
- Dr. Jânsle, korábban már utaltál a bolygókon kialakuló természetes fényre…
- Igen, amikor ez a veleszületett fény a csúcspontjához ér, a bolygó valóban megvilágított marad, mert ez a fény a Kozmikus és Evolúciós Sugárzás Központjából árad.
Valójában ez a fény már megjelent a bolygótokon, de szabad szemmel még láthatatlan. Ahogy telnek az évszázadok, és a Föld légköre ritkul, a napsugarak már nem lesznek olyan izzóak az oxigénnel érintkezve, és már nem fogják a mai elviselhetetlen hőséget produkálni; kellemes és élénkítő melegséggé válik a növények, az állatok és az emberek számára.
De ennek következményeként a napsugarak már nem ugyanazt az erősségű fényt fogják kibocsátani, ami azt jelenti, hogy a bolygód felhőssé kezd válni, ha nincs saját belső fénye. A Földnek ekkor megszűnik tengelydőlési szöge, merőleges lesz az egyenlítőre, így csak két évszaka lesz: három hónap ősz és kilenc hónap tavasz.
Most pedig azt szeretném kérdezni tőled: tetszett-e a világunk, ahol minden lekerekített?
- Szavakkal nem tudom kifejezni, mi van a lelkemben, sem hálámat mindenki iránt, de különösen irántad. Őszintén szólva mindent csodálatosnak találtam itt és minden elbűvölt. - És rövid szünetet tartva hozzátettem:
- Sajnálom, hogy nem maradhatok tovább, hogy nem folytathattom itt az életemet ebben a nyugodt és békés környezetben, ahol páratlan örömmel töltött el órákon át, hogy mindenki őszinte testvériséggel fogadott. Most már jobban értem, miért mondta Jézus: „Az én Atyám házában sok lakóhely van...”
- Testvérem, ne szomorkodj és ne bánkódj – vigasztalt a doktor - ,hogy nem maradhatsz velünk most, de egy napon megkapod majd a kegyelmet, hogy ezen a bolygón élhess!
- De meddig fog ez tartani? – kérdeztem kíváncsian.
- Számításaim szerint még nagyjából 28 különböző bolygón kell kemény munkával, tanulással és mások iránti szeretet továbbfejlesztésével eltöltened az idődet!
- Tehát lehet, hogy a bolygókon nem csak egy életforma létezik?
- Biztosíthatlak, hogy az élet egy és örök.
Azonban át kell mennünk a saját fejlődési szakaszainkon, különböző bolygókon töltve el az élet fázisait. Szinte mindig megismételjük a leckéinket háromszor, négyszer, nyolcszor, sőt tízszer is, ugyanazon a bolygón élve!
- Hogyan magyarázhatók ezek az életfázisok, doktor?
- Az életfázisaira egy hasonlat is adható... - folytatta, és néhány magyarázatot is adott ezzel kapcsolatban, melyeket megpróbálok összefoglalni:
- Vegyünk egy kúpformát, és helyezzük a hegyes végét lefelé.
Ennek a kúpformának az alsó, lefelé álló vége viszonylag nagy legyen, hogy egy 1 méter hosszú mérőszalagot köré lehessen tekerni. Tehát a kúp kerületére, az alsó végére rátekerjük a pontosan 1 méter hosszú gumiszalagot, amelynek a két vége pontosan összér, és amelynek mind az ezer millimétere be van jelölve.
Közvetlenül e felett az első szalag felett (a kúpon felfelé haladva, de nem átfedve egymást) helyezzünk el egy másik, szintén pontosan egy méter hosszúságú gumiszalagot a vastagodó kúp körül, de meg kell nyúlnia, mivel a kúp itt már szélesebb lesz. Ezért világos lesz, hogy ha nagyobb körfelületet akarunk lefedni, akkor ezt a gumimétert meg kell nyújtanunk, ami a milliméterek között tágulást okoz. Ennek következtében a második méterszalag milliméterei már távolabb esnek egymástól.
Ha a második méterszalag fölé egy harmadik méterszalagot helyezünk, nyilvánvaló, hogy ez a gumiszalag továbbnyúlik, így milliméterei kitágulnak.
Ha a harmadik méterszalag fölé egy negyedik gumi méterszalagot helyezzük el, az is nyilvánvalóan még jobban kinyúlik, és milliméterek közötti tér még nagyobb lesz, mivel a lefedendő felület megnőtt.
Ha így haladunk egymás után, hogy egy méter hosszú gumiszalaggal körültekerjük a kúpot, akkor végül elérjük a legnagyobb kerületet a kúp felső végén; nyilvánvaló, hogy az utolsó gumiszalag fog a legjobban megnyúlni, következésképpen annak a milliméterei lesznek legtávolabb egymástól. -
Idáig jutva megérintett az egyik kezével, és azt mondta:
- Figyelj oda, amit most mondok:
Ez a kúp maga az élet, és ezek a milliméterek azok a életfázisok, vagyis azok a különböző életszakaszaink, amiket első körbe érő méterszalagnál kezdünk el, és addig folytatjuk, amíg be nem fejezzük a kúp körüli első teljes kört.
A második körbe érő mérőszalaggal folytatjuk a következő élet másik ezer szakaszát, de ebben az esetben a méter már egy kicsit hosszabb lesz és a milliméterei távolabb fognak állni egymástól, így az újabb élet fázisai hosszabbak lesznek.
Éppen ezért csak sok-sok évnyi JÓSÁG gyakorlása, a kudarcok és nehézségek leküzdése után érjük el a harmadik méterszalagot.
Természetesen ennél a harmadik méterszalagnál a milliméterek közötti távolság még nagyobbak lesznek, és szabad akaratunk nagyobb gyakorlásával kell majd bejárnunk őket, érdemeket szerezve, hogy a negyedik szalagra juthassunk! Így fázisról fázisra, méterről méterre, evolúcióról evolúcióra haladunk körbe és körbe az Életet jelképező kúpon, az Életen, amelyet Isten fenséges nagylelkűségében méltóztatott nekünk ajándékozni. -
Majd magyarázatát befejezve hozzátette:
- Íme, ez az az evolúciós folyamat, amely megadja majd neked azt a hőn áhított lehetőséget, hogy a mi bolygónkon élhessél!
- Csodálatosnak találtam a magyarázatodat, és azt a hasonlatot, amivel megmutattad, mi az Élet. A magyarázat világosnak és átfogónak tűnt számomra.
Viszont megtudhatom ennek a kúpnak a magasságát és átmérőjét is?
- Testvérem, ennek a kúpnak a magassága maga az Univerzum magassága, amelyet határtalannak nevezhetünk, és az átmérője is ugyanilyen határtalan!
- És mi ennek a kúpnak az igazi alapja? Mik vagyunk azok, mit csinálunk ott és hová megyünk onnan? – vetettem fel tétovázva.
- Néhány szóban megpróbálom elmagyarázni – válaszolta Dr. Jânsle.
- Ennek a kúpnak az alapja három lényeges pontban foglalható össze: Születés, Érzés és Evolúció!
Mindegyiknek megvan a maga jelentése.
SZÜLETÉS: minden dolgok közül a legszentebb!
ÉRZÉS: a lét evolúciós formálódása!
EVOLÚCIÓ: minden teremtett dolog oka!
Így a születéssel megkapjuk a szentség szintézisét, amely isteni részecske és a szeretet szikrája; az érzéssel és a megértéssel elnyerjük a tökéletes teremtmények nagyságát és pompáját; az egymást követő evolúciós ciklusokkal közelebb kerülünk Istenhez, igazi célunkhoz!
Összefoglalva:
Egy isteni cselekedet eredményei vagyunk – Születés!
A jót műveljük és fejlesztjük magunkat – Érzés!
Az örök utazás örök utazói vagyunk – Evolúció! -
Teljes figyelmem a filozófiájára irányult, igyekezve megérteni szavainak a mély értelmét, amikor Dr. Jânsle, vigasztalni próbálva engem, hozzátette:
– Ne aggódj túlságosan ezért, hanem térj vissza a világodba, ami nagylelkű és vidám is lehet, ha tudod, hogyan éld az életedet. Ne keserítsd el töprengésekkel, ne tedd függővé ahhoz, amit most nem érhetsz el. Épp ellenkezőleg, a jövőben új cselekvési területed lesz számodra azáltal, hogy tágabb értelemben fogod felismerni a dolgok okát, és hasznosan fogod magadat olyan nemes munkáknak szentelni, amelyek belső elégedettséget hoznak neked. Próbáld meg terjeszteni azt, amit itt láttál és aminek e bolygón tanúja voltál, és ha tudsz, írj egy könyvet, amiben összefoglalhatod e kozmikus utazásodnak a tapasztalatait. Ígérjük, hogy majd visszatérünk hozzád, és a jövőben egy újabb utazást szervezünk neked.
- Szóval, azt akarod mondani, hogy újra megadatik nekem az a kaland, hogy ellátogassak a világodba? Bárcsak ez mielőbb megtörténne, ez a kívánságom! – válaszoltam neki különlegesen nagy lelkesedéssel!
- A következő űrkirándulásunkon még három bolygót mutatunk meg neked, hogy bepillantást nyerhess univerzumod felépítésének sokszínűségébe, az általad említett koncepcióval összhangban: “Az én Atyám házában sok lakóhely van” – majd folytatta:
- Egy korábbi beszélgetésben már volt alkalmam megemlíteni az elsőt. Ez a bolygó az özönvíz előtti fázisban van, a Föld egyfajta negyedidőszakában, ahol lakói puszta kézzel tépik ki a gyökereket a talajból, és falják fel azokat a szennyeződéseikkel együtt.
A második bolygónak, amit meg akarunk mutatni neked, víz borítja felszínének majdnem 96%-át.
Lakói ismerik a mezőgazdaságot, de óriási élelmiszerhiánnyal küzdenek.
Barátságtalan és egyenetlen talajba vetnek, és a növényeik kihajtanak ugyan, ha jól gondozzák őket, de csak egyetlen gyümölcsöt teremnek, és ez is nyolc földi hónapnyi időszakot vesz igénybe.
Egy babnövény csak egyetlen babot terem; egy tök csak egyetlen tököt; egy narancsfa csak egyetlen narancsot. Vedd tehát figyelembe, milyen küzdelmet vívnak ezek a lények, akik inkább a víz elemére, mint magára a talaj anyagára támaszkodnak.
Bár gyors úszók és profi búvárok, amit még a Föld legtehetségesebb úszói is megirigyelhetnének, mégis folyamatosan kénytelenek harcolni környezetük veszélyes lényeivel, amelyeket szörnyű és borzalmas vízi állatok képviselnek. Óriási gyíkok és más nagytestű állatok, például a kihalt brontosaurusok, dimetrodonok és más, özönvíz előtti korból származó hüllők támadják meg őket. Ezek a páratlan vadsággal felruházott állatok képesek szívással a szájukba szippantani a szerencsétlen áldozataikat!
Ezek a lények nem állnak messze a halak testének felépítésétől. A vízben erősek és ügyesek, de a vízen kívül elképesztően törékenyek, egy felnőtt lény legfeljebb egy 25 kilós terhet tud elbírni.
A harmadik bolygó nagyon fejlett, nevezhetjük a Fény bolygójának is; valószínűleg később lehetőséged lesz egy különleges védősiskakon keresztül megpillantani azt.
Ott lakóknak nincs olyan sűrű testük, mint nekünk, mondhatni csak félig anyagiak. A ti időtök szerint körülbelül 3600 évig élnek.
Nem esznek szilárd táplálékot és nem isznak folyadékot, hanem a légkörből veszik fel a táplálékot. Vagyis lélegéssel esznek.
Életük kivételes körülmények között zajlik; munkájuk kizárólag a szellemmel kapcsolatos dolgokra irányul, ezáltal olyan erőteljes mentális képességekkel rendelkeznek, hogy már önmagában az akaratuk is elég ahhoz, hogy bárkit öntudatlanná és mozdulatlanná tegyenek!
A tér és az idő nem jelenthet akadályt nekik, mert a gondolatuk erejével legyőzték a tér és az idő korlátozásait, és mindössze egyetlen gondolatképre van szükségük ahhoz, hogy a gondolatot materializálják!
Időről időre lehetőségünk nyílik arra, hogy televízióképernyőinken keresztül bepillanthassunk a világukba, ami rendkívül nagy előnyökkel jár nekünk: bátorítást ad a fejlődésünkhez, érzelmi felemelkedést biztosít számunkra, valamint azt a reményt nyújtja, hogy egy napon mi is az ő szintjükre jutunk! -
- De vajon lehetséges-e ekkora erővel bírni pusztán gondolattal?
- Emlékezz arra, testvérem, amit világosan tanítottak neked a bolygódon:
A hit hegyeket mozgat meg, a hit a szándék legtisztább kifejeződése!
– Biztos vagyok benne, hogy amikor megpróbálok ezekről a bolygókról beszélni a földi környezetemben, azt fogják mondani az emberek, hogy ostobaságot beszélnek - mondtam Dr. Jânsle-nek.
– Már felhívtam rá a figyelmedet, hogy amikor ez történik veled, csak testvériesen mosolyogj!
Aztán arról kérdeztem Dr. Jânsle-t, hogy a földi emberiség miért él állandó viták és félreértések szövevényében?
Erre Dr. Jânsle azt mondta nekem:
- Ha az emberiségetek a tagjai, akik meg vannak áldva nagy intelligenciával, hiúság és önzés nélkül, kölcsönös együttműködésben, a jóakarat szellemében folytatnák a hatékony munkát azzal a közös céllal, hogy enyhítsék embertársaik szenvedéseit; ha arra törekednének, hogy a kollektív haladáshoz elengedhetetlen tudományos ismereteket a kevésbé szerencsés népek felé terjesszék, akkor ez olyan valódi előnyökkel járna, amelyek 30 éven belül mintegy varázsütésre a következőkké alakulnának:
a) - a háború szelleme eltűnne az emberiség kollektív tudatából;
b) - A legtöbb mai betegség megszűnne, ezáltal sok, jelenleg szenvedő embert igazi Paradicsomba emelve;
c) – Meg lenne akadályozva a fiatalok munkavégzése felnőtt korukig, mivel a tanulás helyett a túl korai munka soha nem megengedett, sem az iparban, sem a kereskedelemben, mivel ez a környezet hozzájárul erkölcsi formálódásukhoz.
Ezeknek következményeként természetes módon megvalósulna a földi állat- és növényvilág védelme, elkerülve a kegyetlen pusztításukat, ami miatt így az emberiség túlélése is egyértelműen fenyegetve van; a földi emberek étrendje egyrészt mennyiségben csökkenne, másrészt minőségben javulna a húsevés következetes felszámolásával; a munkások és értelmiségiek közötti kulturális egyenértékűség létrejöttével; a kórházak, egészségügyi központok, büntetés-végrehajtási intézetek, börtönök és elmegyógyintézetek 90%-ának megszünésével; a munkaórák számának jelentős csökkenésével; a törvények és rendeletek puszta jogi előírásokká válásával (az erőszakszervezetek kiiktatásával); a fegyveres erők megszűnésével; és végül így mindenki még 40 évvel élne hosszabban és egészségesen; és mindenekelőtt:
a földi emberek ezáltal lassan ruhátlanná válnának!
30 év múlva az emberiség a harmadik évezred küszöbén áll majd, a bolygófelemelkedés folyamatában, és így az éves ciklusban mindössze két évszak lesz a Földön: az ősz és a tavasz (megj: forgástengely kiegyenesedése miatt). Abban az időben a táplálkozás már kizárólag gyümölcsökből, zöldségekből, tojásból, tejből és azok származékaiból fog állni, kiegészítve az óceánokból származó kimeríthetetlen vitamindús táplálékforrásokkal. -
Miután ezeket a nagyon értékes gondolatokat a doktor megosztotta vekem, egy hosszú szünet állt be.
Ezt kihasználva megragadtam az alkalmat, hogy egy újabb kérdést tegyek fel Dr. Jânsle-nak:
- Milyen gyorsak voltak azok a repülő járművek a bolygódon, amelyeket telefonon keresztül hívtunk?
- Amikor hívják őket, a sebességük kb. 2600 kilométer/óra (megj. kétszeres hangsebesség), de ennek harmincháromszorosát is elérhetik!
Fejben rögtön kiszámoltam, hogy mennyi 33 x 2600 kilométer/óra, majd megfogva a karját, felkiáltottam:
- Ez 85.000 kilométer óránként! Ugye, most nem viccelsz? (Megj. 1954-ben vagyunk, mikor ilyen nagyságú sebesességről a földi ember még nem hallott!)
- Miért viccelnék, amikor minden alkalommal őszintén válaszoltam neked, mikor kérdeztél!
- Bocsásd meg az akadékoskodásomat, kedves doktor, de azt hiszem, hogy ekkora sebességnél a járművet jelentősen befolyásolná a súrlódás, és így nem lenne képes ellenállni a keletkező hőnek!
- Ne haragudj, hogy ellentmondok neked, de nincs igazad! Mindjárt elmagyarázom, hogy miért.
Ekkor Dr. Jânsle elkezdett részletes felvilágosítást adni a repülő járműveik sebességéről:
- A járművek anyagai ugyan nagy sebességnek, éppen ezért nagy légköri nyomásnak vannak kitéve, ami miatt felmelegedhetnek és széteshetnek. De ennek az akadálynak a leküzdésére most egy hőelvezető rendszert használnunk, azaz egy hűtési folyamatot vezettünk be, és amikor jármű túllép egy bizonyos sebességet, üzembe helyezünk egy olyan eszközt, hogy ezúttal hőt termeljen!
Ennek a változásnak az az oka – ami számodra még ismeretlen –, hogy 6200 kilométer/órás sebesség felett a légkört szétbontó eszköz a rotor lehűlését okozza, amíg az teljesen meg nem fagy!
Ez azonban csak a légkörben történő repülésekre vonatkozik, amelynek alapelvei csak részben alkalmazhatók a csillagközi utazásokra. Bolygóközi utazások esetén, mint amilyenen jelenleg is vagyunk, a megfelelő mezők létrehozása a domináns rendszer, de ez más tényezőktől is függ.
Ezután egy komplex mágneses mezőrendszerről beszélt, melynek témája messze meghaladta a felfogóképességemet, és amelyből semmilyen következtetést nem tudtam levonni, mivel hiányoztak a szükséges ismereteim. Emlékszem azonban, hogy magyarázatát a következő szavakkal zárta:
— ...ezen a ponton már nem használunk nagy forgást!
Forgás nélkül repül — ami abszurdnak tűnhet számodra —, azonban a pórusok nyitva tartása, a nagy sebesség miatti energia felvétele és generálása révén megnyúlt alakot kezd felvenni. Amikor eléri ezt a sebességet, a pórusok szabályozása automatikus a repülő korong biztonsága érdekében.
A korábban általad vezetett korong fokozatosan növelhette volna a sebességét 300.000 kilométer/órára, ami a légkörben való mozgás maximális sebességét jelenti.
Ami a bolygóközi vagy csillagközi felhasználást illeti, ahogy mondtam, különböző tényezők játszanak szerepet, mivel diametrálisan ellentétes természetű akadályokon kell átkelnünk. Tekintettel a megteendő hatalmas távolságokra, a szokásos sebesség nagyságrendileg meghaladja az EGYMILLIÓT, amit "FÉNYTÁVOLSÁGNAK" nevezünk.
Végül még néhány apró részletet szeretnék megosztani veled, mert látom, hogy nagyon érdekel a téma – zárta a magyarázatát Dr. Jânsle.
Ám ekkor még egy kiváncsiskodó kérdést tettem fel neki:
- Lehetséges lenne egy földi tudós számára egy ilyen jármű építése az általad megadott részletek alapján?
- Ez attól függ, testvérem, hogy mire szánják ezt az eszközt! Ha nem JÓ, HUMANITÁRIUS CÉLOKRA akarják használni, akkor garantálom, hogy egyetlen földi tudós sem lesz képes azt megvalósítani!
- De mi köze az egyiknek a másikhoz? Milyen befolyása van a jónak a megvalósulásra?
- Az összefüggés világos és elvitathatatlan. A Szent Bölcsesség mindig helyes irányba tereli a jó szándékú kutatókat, feltalálókat.
Nem figyelted meg ezt az orvostudományotok, különösen a sebészetetek területén? A földi emberiség ott fejlettebb szinten van, de a harci fegyverek terén le van maradva.
Az evolúciós kereteken belüli eseményeket mindig az általános Törvény irányítja. Nem lehet disszonancia az anyagi haladás és a szellem evolúciója között!
Az orvostudományotok már olyan csodákat tesz (megjegyzés: az érzéstelenítés területén), amelyeket még a kutatóorvosaitok sem értenek igazán. Ugyanis ebbéli képességeitek kifejlődése csak azért volt lehetséges, mert a fájdalom és a szenvedés enyhítése volt a célotok; és ez az Isteni Inspirációnak volt köszönhető. Mert mindig az ELHIVATOTT IGAZLELKŰSÉG az, ami lehetővé teszi a magasabb evolúciós szint, a szent célotok elérését!
Amint a földi orvosaitok tudatára ébrednek igazi papi küldetésüknek, az orvostudományotok felfoghatatlan magasságokba fog elérni! Itt rejlik a kérdésednek és egyben a megoldásának is a kulcsa!
- De vajon a harci repülőgépeink, irányított rakétáink, radarjaink, atomágyúink, sőt még a hidrogénbombánk sem mind élvonalbeli találmányok?
Erre a doktor magabiztosan elmosolyodott, mint aki ura a helyzetnek és biztos minden tudásában, majd a távolba révedt a tekintete. Végül hozzátette:
- Megerősítve erőszakmentes életfelfogásunkat, álláspontodat értelmetlennek találjuk! Mi semmilyen körülmények között sem támadunk meg senkit, és nem is félünk semmilyen támadástól. Ezért biztosak vagyunk abban is, hogy azok a fegyveres erők, amiket az előbb említettél, feleslegesek!
Gondolj csak bele: ha van egy jó késed, amivel vághatsz, az isteni inspirációval szívedben azt csakis békés célokra fogod használ, például sajtvágásra; ám élő lelkiismeret nélkül bármilyen aljasságra is felhasználhatod, nem igaz? Azonban mindenféle dicsekvés nélkül, egyszerűen csak tényként közlöm veled, hogy már olyan szinten van a tudományunk, hogyha akarnánk, a Föld bolygótokat 20 kilométeres légköri magasságban speciális forgó sugarakkal húsz perc alatt megsemmisíthetnénk!
Bolygótok apró, vándorló üstökösök és meteorok milliárdjaivá alakulna át, amelyek szétszóródnának a Naprendszeretekben. Végül a kozmikus törvényeket követve, lassan újra egyesülve más, fejlődő világokba kerülnének, amelyek elkerülhetetlenül vonzanák őket.
- De milyen fantasztikus és számomra elképzelhetetlen ez! – kiáltottam fel. - Azokkal a forgó sugarakkal, amelyeket a műhelyetekben láttam, meg tudnátok semmisíteni a Földet? – kérdeztem őt még mindig elkápráztatva a felismeréstől.
– Igen, pontosan ugyanarról a sugárról van szó! – válaszolta a doktor. – De, kedves barátom, emlékezned kellene arra is, hogy ott arról is magyaráztam, hogy ezeket a forgó sugarakat csakis hasznos és békés célokra használjuk fel, de amikor magas frekvenciának tesszük ki, akkor elképzelhetetlenül romboló ereje van! A mindent porrá alakító romboló sugár, amit az emberiségetek nagyon szeretne birtokolni, nem más, mint a gamma-sugár más elemekkel való kombinációja, és az csupán a forgó sugaraink segédeszköze!
Így van alapod arra, hogy pusztító erejét felmérjed!
A Földön nincs olyan kemény fém, ami annyira ellenálló lenne, hogy ne tudnánk könnyen átszúrni a műhelyeinkben. Sőt, vegyed figyelembe, hogy amit láttál, az már „csökkentett teljesítményű” forgó sugár volt, vagyis mentes volt minden káros hatástól. Ezért a döbbentél meg most!
– Számomra – mondtam – a magyarázatod még transzcendensnek tűnik, mert az értelmem nem ismeri bizonyos lehetőségeket, amelyek most még szerény felfogásom szerint megvalósíthatatlanoknak tűnnek. Mindazonáltal őszintén elfogadom a magyarázataidat, és megtiszteltetésnek érzem a tiszteletedetedet irántam. A magyarázataid annyira érdekesek és emelkedettek voltak, hogy úgy érzem magam mellette, mint egy apró hal, amelyet egy nagy folyóba dobtak.
- Nem vagy olyan kicsi, mint hiszed, barátom!
Te is isteni szikrával vagy megáldva, akárcsak én!
Azt hiszem, jól szórakoztathattalak a beszédemmel, mert úgy tűnik, nem vetted észre, hogy hamarosan megérkezünk az otthonodba! Mindjárt leszállunk annak a helynek a közelébe, ahol korábban felvettünk téged. -
Azonnal a kilátóablakhoz rohantam, ahonnan rögtöm megláttam a tengert és egy hegyláncot, és úgy tűnt, mintha óriási sebességgel ferde szögben siklanánk lefelé, mikor a legénység egyik tagja megmozdította az irányítópanelen lévő karok egyikét, és az űrhajó rögtön függőlegesen kezdett süllyedni, de még mindig óriási sebességgel.
Most már alacsonyan voltunk; oldalt láttam egy várost, ami Paraibuna lehetett, amikor egy gyors fordulatot téve a csészealj hirtelen megállt.
Először az volt az érzésem, hogy a talajra zuhanunk, de a csészealj körülbelül 20 méter magasságból lassú leszállásba kezdett, finoman megállva fél méterre a talajtól.
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Csillagközi kapcsolatok irodalma
- Kategória: Antono Rossi: Repülő csészealjal meglátogattam egy másik bolygót
ÚJRA A FÖLDI EMBEREK KÖZÖTT
Dr. Jânsle hosszú elbeszélése alatt észrevettem, hogy az űrhajónk belsejében a levegő hőmérséklete és a fényerő kissé megemelkedett. Kétségtelenül ez a kinti napfénynek volt köszönhető, azonban még csak időm sem volt arra, hogy részletesebben érdeklődjek efelől!
Az ajtó kinyílt, és kiszálltunk.
Szomorú voltam, és valami furcsa érzés kerített hatalmába. Valami különös dolog történt bennem: a környezetemet nyugtalanítónak, saját világomat idegennek találtam!
Mert hamar megszoktam a meglátogatott bolygó csodálatos tájait, leírhatatlan szépségét, és most úgy éreztem magam, mint aki egy gyönyörű szalonból kilépve hirtelen a vidéki kunyhójában találja magát.
Meglepett az a hely, ahol leszálltunk. Itt a mezőt satnya növényzet borította, sovány cserjékkel és ritkás fákkal, melyek egy barátságtalan környezetben nőttek.
- A folyó a közelben arra felé van – mondta Dr. Jânsle, és a megfelelő irányba mutatott.
Ugyanakkor megmérte a pulzusomat, a szemembe nézett, gyorsan megvizsgált, ahogy korábban is tette, majd megszólalt:
- Minden rendben van. Kevesebb mint egy kilométerre vagy attól a helytől, ahol felvettünk, ami felfelé van a folyón. Most már látom, mennyire örülsz, hogy meglátogattál minket. Ahogy ígértem, boldogan és egészségesen hoztalak vissza, és közben semmi rossz nem történt veled!
Tudtunk a jóságos szívedről, amelyben béke és alázatosság is volt, és örülünk, hogy lehetővé tehettük neked ezt az utat!
A másik két legénységi tag is elbúcsúzott tőlem; én is kezet nyújtottam Dr. Jânsle-nak, és az utolsó szavaim ezek voltak hozzá:
– Azt mondtad, hogy egy őszinte kézfogás többet ér egy halom gazdagságnál, ugye? Íme tehát az én őszinte kézfogásom.
– Kétségtelenül ez így van! – mondta.
Majd visszatértek a repülő csészealjba, és a bejáratánál állva barátságosan mosolyogtak rám.
Végül integettek, majd eltűntek a jármű belsejében, amely aztán körülbelül 20 méter magasra repült felettem a levegőben. Még mindig láttam őket, mert a csészealj ablakán keresztül felém néztek.
Majd a csészealj lenyűgöző sebességgel ért el egy bizonyos magasságot, kékes fénygömböt alkotva a perzselő égen, és másodpercek alatt eltűnt a szemem elől.
Nagy volt az az boldogság, ami ekkor elöntötte a lelkemet: könnyek szöktek a szemembe, mert felismertem: vannak emberek, igazi angyalok, akiknek a szívéből Isten örök és tiszta nagysága, a JÓSÁG sugárzik.
Néhány percig mozdulatlanul álltam, meggyőződve arról, hogy már értelmetlen a környéket felfedeznem, így csak a pontos időt próbáltam megtudni. Ránéztem az órámra, az 17 óra 6 percet mutatott. Megállt! Azt az időpontot jelezve, amikor előző nap délután felszálltam a repülő csészealjra!
A Nap magasságából itélve úgy délelőtt 10 óra lehetett!
Megpróbáltam a jelzett irányba haladni, és könnyű volt megtalálni a folyót a tájékozódáshoz. Végigsétáltam a partján, és hamarosan megtaláltam a horgászhelyemnél a mélységmérő kötelemet, ami egy kis bokorhoz volt kötve.
Egykori szendvicseim papírcsomagolásával a szél játszott a parton. Felkaptam a kötelet és folytattam a gyalogösvényt, amíg meg nem pillantottam a négy társam által felállított kunyhót.
Éppen egy kiugró lejtőn kapaszkodtam lefelé, amikor az egyikük, amikor meglátott, felkiáltott:
- Nézzétek, itt van Rossi! - rám mutatva.
Erre a másik három társam is kijött a kunyhóból, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy ott vagyok-e.
A sógorom elém rohant, alig várva, hogy kikérdezhessen:
- Mi történt veled, fiú? Hol töltötted az éjszakát?
Mindenhol keresünk.
Mibe keveredtél? -
Mivel Dr. Jânsle-nek megígértem, hogy nyolc napig titokban tartom a váratlan utamról szóló információkat, csak ennyit válaszoltam:
- Semmi sem történt velem. Csak lementem egy kicsit, és egész éjjel horgásztam!
- És hol vannak a halak, nem fogtál semmit?
- Bár úgy nézett ki, mint egy horgászhely, nem fogtam semmit!
- Nem úgy tűnsz, mintha egész éjjel kint lettél volna. Másképp nézel ki – mondta.
A sógorom kérdéseire, amennyire csak tudtam, válaszoltam, három társam pedig a sátor bejáratánál várt rám.
– Megtréfáltál minket – mondta az egyik.
– Azt hittük, meghaltál – mondta a másik.
Az egész folyóparton kerestünk, és nagyon aggódtunk érted!
Az elítélő vélemény egyhangú volt, a vádak ellenem egymás után záporoztak, keményen elítélték a viselkedésemért, és soha nem fáradtak bele, hogy a történtek miatt szemrehányást tegyenek nekem.
- Hát ez szép! Tegnap eltűntél, és most 10:30-kor újra felbukkansz; úgy nézel ki, mintha valami olyasmit ettél volna, amit nem szeretsz. Képzeld csak el, mekkora rémületet okoztál nekünk ezzel. Éppen be akartuk jelenteni az eltűnésedet a rendőrségen, azzal a feltételezéssel, hogy megfulladtál.
Rossi! Itt egy maradék szendvics meg egy kis alkohol. Egyél, mert délben indulunk.
Miközben ezt mondta, mutatott nekem néhány halat, amit sikerült kifognia. És nyomatékkal hozzátette:
- Ilyen az élet horgászként. Kilométereket gyalogolsz, és nem fogsz semmit. Legközelebb adok neked egy pár leckét, hogyan kell horogra akasztani egy dorádót!
- Nem akarok semmit, nem vagyok éhes – válaszoltam.
- Nem vagy éhes?! Hiszen egész éjjel ébren voltál! Ezt nekem most ne add be! Úgy szoktál enni, mint egy szörnyeteg, és most semmit sem akarsz? – hitetlenkedett az egyikük.
- Nézd - jelentette ki a másik. - Szerintem te valami vidéki lúzer házába mentél a folyóparton, és biztosan találtál egy vidéki lányt. A képed nem hazudik. Akármit is mondsz!
– Egy kicsit rosszul érzem magam – jelentettem ki, hogy lezárjam a beszélgetést.
– Attól, hogy rosszul érzed magad, még senki sem tűnik olyan furcsának, mint te. Állapotod aggasztó; biztosan valami csínytevést műveltél tegnap este! -
Segítettem nekik összepakolni a csomagjaikat, hogy betegyék az autóba, de São Pauloba való visszamenet belefáradtam a társaim fecsegésének a hallgatásába. Ez ment az egész út folyamán, bár útközben új dolgok is felmerültek, de valahányszor csak lehetőség nyílt rá, elismételték a feltételezéseiket rólam, hangsúlyozva közben azt a tényt, hogy rosszkedvű vagyok.
Azon az éjszakán nem tudtam aludni. Másnap reggel, ahelyett, hogy a szokásos munkába mentem volna, a városban bolyongtam, gondolataim mindig arra a bolygóra tértek vissza, ahová elvittek.
A város utcáin sétálva elmélkedtem a történteken; minden olyan valószerűtlennek és hihetetlennek tűnt számomra, mintha egy varázslat alól szabadultam volna fel!
Miután megvacsoráztam egy étteremben, elmentem egy moziba kikapcsolódni. Amikor a film véget ért, gondolataimba merülve távoztam, még mindig magamban merengtem mindazon, amit láttam.
Hiába próbáltam elterelni a figyelmemet vagy becsapni magam, a rögeszméim elárultak!
Eltelt a hét, és a jelenlétemben folyamatos megjegyzéseket tett a környezetem azzal a szándékkal, hogy valamit kiszedjenek belőlem. Éreztek valami rendelleneset körülöttem, de én úgy döntöttem, hogy csendben maradok!
A gyárban, a kávészünetben gyakoriak voltak az ilyen történetek.
— Észrevetted, mennyit változott Rossi azon éjszaka után, amikor eltűnt a folyóparton?
Azt hiszem, szellemet látott! – mondták egyesek.
- Így van, azóta ez a fiú elvesztette az életkedvét. Szegény, még mindig olyan szomorú, semmit nem mond magáról, egy kicsit elveszettnek tűnik! - mondták mások.
Egy este eszembe jutottak bizonyos részletek, amiket még Dr. Jânsle említett egyik beszélgetésünkben:
“... a Föld termékenyebbé válna, ha nők járnának rajta! A nő küldetése sokkal magasabb rendű, mint a férfié! Biztosíthatlak, hogy küldetésük rendkívül magas erkölcsi szintű, mivel veleszületett nemes érzésekkel rendelkeznek. Nem szabadna dolgozniuk sem az iparban, sem a kereskedelemben. Egészségük szempontjából elengedhetetlen lenne, hogy kedvező munkakörülményeket biztosítsatok számukra. Arcuk lebarnulna, egészségük pedig virágozna, ha tevékenységeiket főleg vidéken végeznék, és így testalkatuk karcsúsága hangsúlyosabbá válna. A természettel való folyamatos érintkezésén keresztül a nők egy napon felszabadulnának.”
“A növények pompásabbak, a virágok illatosabbak, a gyümölcsök pedig édesebbek lennének, ha nők gondoznák őket.” – órákat töltöttem azzal, hogy felidéztem Jânsle úr nagyszerű előadásait.
Azonban nem álltam el a hallgatásra tett ígéretemtől, herkulesi erőfeszítéseket tettem, hogy betartsam a szavamat. Úgy döntöttem, megvárom a jövő hétfőt, amikor lejár a határidő.
Azon a hétfői napon, a 15 perces kávészünetben összegyűjtöttem a gyár tíz művezetőjét, valamint a horgászbarátaimat, és mintha csak egy kerekasztal-beszélgetés részesei lennének, úgy döntöttem, összefoglalom nekik a történetemet!
Mondani sem kell, hogy kevés volt az idő a beszámolóra, hamarosan megszólalt a jel a visszatérésre.
Közben kérdések a kétséggekkel együtt özönlöttek hozzám.
Néhányan így szóltak:
– Nézd, én csak a saját nőinket részesítem előnyben, és nem akarok onnan egy gyönyörű hajadont!
Vagy:
– Nem tetszik az ötlet, hogy csak folyadékot igyak! Nekem nem.
Nincs is jobb, mint egy jó sült csirke farofával (pirított manióka körítéssel), vagy egy finom sertéskarajnál. Hát ez az élet! – kiáltotta egy másik!
Vagy:
– Azt hiszem, álmodtál. A folyóparton elaludtál, és most erről a másik világról mesélsz, ahol az embereknek csak két ujjuk van, a nőknek pedig nincs semmijük. Ezt nem hiszem el – mondta egy másik barátom.
Vagy:
Figyelj, amikor velem horgászni mész, nem fogsz elmenni mellőlem, érted? Ha megjelennek azok a férfiak, én is el akarok menni velük arra a bolygóra. Velem nem lesz félreértés, vagy megmondják, honnan jöttek, vagy megverem őket. – mondta az egyik horgásztárs.
A történetem azonnal elterjedt a gyárban, és kifelé menet egy maroknyi kíváncsi kollégával kellett szembenéznem, akik a részletek felől érdeklődtek. Válaszolnom kellett a kérdéseikre; ez egy igazi kihallgatás volt.
Otthonomban néhányan kerestek, kíváncsiak voltak a különös utazásom részleteire, így kénytelen voltam aprólékosan beszámolni nekik mindenről, ami velem történt a szombati 17:06-os indulásomtól vasárnap 10:20-i érkezésem időpontjáig.
Általánosságban elmondható, hogy míg egyesek hittek nekem, mások szkeptikusak voltak, megint mások pedig hitetlenkedtek. Én azonban teljesen meg voltam győződve arról, hogy mi történt velem!
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Csillagközi kapcsolatok irodalma
- Kategória: Antono Rossi: Repülő csészealjal meglátogattam egy másik bolygót
A VÉGKÖVETKEZTETÉS
Amikor Jânsle úr kérésére ezt az élménybeszámolót megírtam, arra szorítkoztam, hogy a lehetőségeimhez mérten elmeséljem az általam tapasztaltakat, ezért igyekeztem a leghihetőbben ábrázolni az utamat egy másik bolygóra anélkül, hogy a kivételes eseményekről szóló gyakori túlzásokat belekevertem volna. Végezetül íme annak az üzenetnek a tartalma, amit Dr. Jânsle még a tervezőirodában adott át nekem:
A JÓ AKARATÚ EMBEREKNEK
1) — mindannyian szomorúan állapítjuk meg, hogy a Föld lakói még mindig helyteten életfelfogásban élnek.
2) — Imádkozunk, hogy a földi emberiség megértő legyen egymás iránt és kölcsönös elfogadásban és tiszteletben éljenek a népek egymás mellett; hogy béke uralkodjon mindannyiuk szívében, és senki ne gyújthassa lángra a gyűlölet tüzét.
3) — Felszólítjuk az igaz lelkiismeretű embereket, hogy tegyenek erőfeszítéseket a Föld lakóinak szenvedésének és megpróbáltatásainak enyhítése érdekében, akik Isten törvényeinek általános nem-ismeretétől szenvednek!
4) — Örülünk a Teremtő előtt mindannak, amit az embertársaitok javára tesznek a Földön, és a bölcs mondással figyelmeztetünk benneteket: Segítsétek egymást, hogy ti is segítséget kapjatok!
Röviden, ez a Föld embereihez intézett nagyszerű üzenet összefoglalása, amelynek szóvivőjévé én lettem kinevezve, hogy felhívjam rá minden honfitársam figyelmét a földi bolygón!
Számomra kétségtelenül ez volt a legfontosabb ok azok között, amelyek arra késztettek, hogy közzétegyem ennek a példátlan utazásnak a beszámolóját.
Sajnos hiányoznak nálam azok az irodalmi képességek, amelyekkel egy kitalált történetet tudnék alkotni, ezért e küldetésem teljesítéséhez csak a földönkívüli barátaim üdvös segítségére támaszkodhattam, akik sokat segítettek e munka megvalósításában.
Azonban ha a csekély irodalmi képességeim nem elégítették ki a kedves Olvasót, tudd, hogy őszinték voltak szavaim, de szemrehányás nélkül elfogadom a kifogásaidat is.
És Jézus szavaira gondolva: „Az én Atyám házában sok lakóhely van.” (János 14:2), hálával búcsúzom az Olvasótól.
EGY NAGYON JÓ PÉLDA
- A földi ember egyik legnagyobb gonoszsága, hogy a szavakat csak agy által mondja ki!
- És ti - kérdeztem - nem mondtok ki agy által diktált szavakat? Ezt nem értem, Dr. Jânsle!
- Igen, a szavainkat mi is az agyban formáljuk, de mielőtt kimondanák őket, a szív tisztítja meg őket!
Mondok egy nagyon jó példát ehhez:
Amikor Jézus a Földön járt, olyan ember volt, mint mi, birtokolta veleszületett érzéseinket, szükségleteinket és érezte a fájdalmainkat.
A bolygón átívelő hatalmas küldetéséhez Jézus poggyászában nem vitt magával mást, mint egy kis ládát a legtisztább, makulátlan vörös drágakövekből.
Ládája tele volt ezernyi apró drágakővekkel...
Mindazok, akik meglátták a ládát és a drágaköveket, soha nem hagyták el Jézust, mindenhová követték őt, mindig abban a reményben, hogy kapnak majd néhányat ezekből a kövekből.
És Jézus, miközben a világot járta, időnként megállt, szelíd, derűs tekintetét az őt kísérőkre vetette, majd kinyitotta azt a csodálatos ládát, kiosztott néhány követ...
A tömeg túlcsordult az örömtől, és mély hálát adott Istennek!
Távoli vidékekről, messzi helyekről más emberek is özönlöttek oda, ahol Jézus volt, abban a reményben, hogy kapnak néhányat ezekből az apró drágakövekből, amelyek életük hátralévő részére gazdagítják őket.
Ruhája nem volt több egyszerű köpenynél; soha nem ékesítette magát gazdagon díszített és csillogó, arany szegéllyel és drágakövekkel kirakott ruhákkal. Mindig gyalog járt hosszú, kies ösvényeken. Kopár, barátságtalan helyeken is Jézus kezdetleges szandálban gyalogolt, soha nem használt drága, szakértők által készített lábbelit. Soha nem viselt tiszta bársony kalapot, még kevésbé gyémántokkal, smaragdokkal és rubinokkal kirakott aranykoronát.
Fedetlen volt a feje.
Amikor megkoronázták, ő elfogadta a töviskoronát, amely vércseppjeinek legtisztább rubinjaitól ragyogott. Ez egy igazi koronázás volt, amely tovább szentelte őt az örökkévalóságra.
A fényűző lakomák helyett, ahol fácán, homár és tejszínhab bővelkedik; ahol bőséges borokat szolgálnak fel, Jézus durva kövön sült kenyeret evett.
És az Isteni Mester földi útján új utazókkal találkozott, és új drágaköveket kínált nekik.
Jézus boldog volt, amikor látta a béke és a szeretet tükröződését követőinek arcán. Ők örültek, hogy milliomosok lettek, és hogy birtokolhatták azt a mesés vagyont, amely ezekből az apró, értékes gyöngyökből származott.
Jézus Krisztus, a mi Magasztos Civilizálónk és Legfelsőbb Lelki Vezetőnk, csodálatos ládikájában, amely valóságos forrás volt, még mindig ezernyi drágakövet tartott, amelyeket Isteni Gazdaként városról városra, kisvárosról kisvárosra, faluról falura, tanyáról kisvárosra és törzsről törzsre adományozott.
Szégyenteljes módon azonban a hivatalos személyek ezt nem akarták, és határozottan meggyalázva őt keresztre feszítették.
Arra kényszerítették, hogy egy nehéz, fizikai erejét messze meghaladó keresztet vigyen, amelyet Jézus – egy újabb halhatatlan példában – segítségkérés nélkül vitt fel egyedül a Golgota tetejére.
A keresztre feszített Jézus, hatalmas fájdalom közepette, már az élet haláltusájában, ismét felajánlotta egyik drágakövét – a legnagyobbat – így könyörögve:
„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”
És most Krisztustól meghagytuk a tanításaiban rejlő ezernyi értékes drágakövet, melyeket abból a legtisztább – megjelenésében kicsi, tartalmában végtelenül nagy – ládikából, edényéből merítettünk, ami az Ő SZÍVE volt!
Tehát ahogy látod, testvérem, hogy már nem állíthatod azt, hogy a természet sötétségben hagyott, mert Mindenható Isten elküldte neked Jézus Krisztust, azt a Felülmúlhatatlan Világosságot, hogy eloszlassa sötétségedet, és megvilágosítson téged az Élet Igazi Értelmében.
VÉGE
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Csillagközi kapcsolatok irodalma
- Kategória: Antono Rossi: Repülő csészealjal meglátogattam egy másik bolygót
További részek:
Egy újabb könyv, amit rég elfelejtettek. Egy újabb fizikai ufó-kontakt könyv.
Az ötvenes évekből, mikor még majdnem minden fizika ufó-kontakt történet a pozitív világokkal való kapcsolatról szólt.
Akkor a gülü szemű kis szürkék még a fasorban sem voltak.
Nem voltak x-akták, nem voltak elrablások, nem volt missing time, kieső idő, hogy az alatt a leányzók méhébe a kötelező félméteres tűt beledöfjék egy ufó-boncasztalon.
Nem voltak állatcsonkítások (alien harvest), nem volt ufók által felszippantott tehenek, nem volt Star Wars a saját hálószobádban, hogy egy szürke éppen el akart rabolni, de jött egy szőke űrtestvér és megmentett, miközben a házad udvarán lézeres űrcsata kezdődött az két faj között.
Majd másnap bekapcsoltad a tévét, ahol Almár Iván csillagész elmagyarázta, hogy miért nem létezhetnek ufók... hogy az ufók csak a nyugati dekadens társadalmak fantáziájának a terméke...
Szóval az ötvenes években még olyan naiv volt az emberiség, hogy azt hitte, hogy a Naprendszerben is van élet.
Hogy a Marson és a Vénuszon is egy emberi civilizáció van.
Ezért amikor abban az időben egy ufó leszállt egy nagyjából lakatlan helyen, hogy embereket vigyen el a saját bolygójukra az ő szabad akaratukból, hogy bemutassák neki, és így az egész emberiségnek is, hogy hogyan is tud élni egy emberi társadalom, amely már megszabadult minden sötétségtől, akkor sokkal kevesebb akadály kellett leküzdeniük, mivel az emberekben még sokkal kevesebb félelem volt a földönkívüliek iránt.
Ebből a korszakból származik Antonio Rossi története is.
Egy olasz származású brazil fémmunkás kozmikus utazása, aki 1954 tavaszán (nálunk őszén) szabadidejében éppen horgászott egy Sao Paulo melletti folyóban, mikor két teljesen meztelen, 2 méter magas, kopasz, de jó indulatú lény hozzá közeledett...
A története könyvalakban 233 oldalon először portugálul jelent meg 1957-ben.
Hihetetlen, hogy ezt a fontos kontakt-történetet ez a világ mára szinte teljesen elfejtette, pedig Rossi nem csak röpke benyomásokat szerzett egy másik fejlett bolygó életéről, hanem napokon át minden megmutattak neki ott! Most, 71 és fél évvel a kapcsolata után, megpróbálom az egész könyvet magyarra lefordítani.
Ez az első fejezete:
Antonio Rossi
Repülő csészealjjal meglátogattam egy másik bolygót ,
1957
Egy lenyűgöző beszámoló egy repülő csészealjjal tett utazásról egy másik bolygóra. Egy fejlett emberiség evolúciójáról és fejlődéséről, amely minden elképzelést felülmúl!
HÁLAADÁS.
A nemes szíveknek, akik oly könnyen megértették e történetek jelentőségét, és önzetlenül hozzájárultak terjesztéséhez, csak annyit mondhatok:
A szívetek tartalma
MAGA A NAGYLELKŰSÉG!
Nem tudom, hol, mikor vagy milyen körülmények között fogom nektek visszafizetni!
A. Rossi.
ELŐSZÓ.
A szerzőt tökéletesen ismerjük. Egy fémipari munkás, egyszerű, dolgos, segítőkész ember, erényes jellemmel, aki otthon és az utcán is példát mutat, ezért Antônio Rossi története érdemes a tanulmányozásra, különösen az evangélium fényében, amely azt mondja, hogy "...az én Atyám házában sok hajlék van".
Ostobaság lenne elképzelni milliárdnyi fénylő csillag életét intelligens élet nélkül, amelyek csak a szemünk számára díszítik az univerzum keretét!
Ha a szerző által bemutatott tudományos rész nem elégíti ki teljesen belső vágyainkat, akkor használjuk ki a műben található egészséges erkölcsi fogalmakat, amelyek képesek egy újabb evolúciós lépcsőfokra emelni minket.
Térjünk tehát rá, kedves olvasó, annak leírására, hogy mi az, amit, ha velünk történne meg, másoknak nehéz lenne elhinniük.
São Paulo, 1957. április 12.
LEVINO CORNÉLIO WISCHRAL tábornok
ELŐSZÓ.
Ezt a kozmikus utat példátlan körülmények jellemezték, a festői és szinte hihetetlen módon lezajlott kirándulásnak köszönhetően! Először is szeretném világossá tenni: nem áll szándékomban semmit senkire ráerőltetni vagy bármit misztifikálni.
Ha elfogadjuk azt az illuzórikus feltételezést, hogy a világegyetem végtelensége teljes dicsőségében csak azért van, hogy gyönyörködtesse a szemünket – akkor makacsul kitartunk a tévedésünk mellett!
Épp úgy, ha a kozmikus nagyszerűséggel szemben kicsinyesek magunkat, ha nem vagyunk hajlandóak elfogadni annak teljes valóságát, akkor megpróbáljuk becsapni magunkat azzal az illúzióval, hogy mi vagyunk az egyetlen intelligens lények a világegyetemben!
Így hát mi, akik felvilágosultaknak, kiváltságosoknak gondolják magukat, továbbra is inkább az ellentmondásokhoz ragaszkodunk, továbbra is elutasítva azt, ami mindig is logikus és egyetemes volt!
Megtanultam, hogy az igazságot mindenkinek hirdetni lehet és kell is, bármikor és bármilyen körülmények között, ezért született meg ez a könyv.
Ezért igyekeztem egyszerű nyelven és szerény tudásommal elmesélni a velem történteket, valamint azokat a lenyűgöző dolgokat, amelyeket ezen a csodálatos és különös bolygón láttam.
Így biztos vagyok benne, hogy Dr. Jânsle-n, e nagyszerű és testvéri földönkívüli barátomon keresztül meg tudom osztani e könyv tanítását, melynek szövege még így is messze elmarad a magasszintű világokból származó, fejlett lények valódi érdemeitől és nagylelkűségétől, amikben élnek.
Próbáljuk meg követni őket!
A. Rossi.
1. FEJEZET
A VÁRATLAN TALÁLKOZÁS.
Hogy enyhítsem az élet nehéz óráit és egy kis friss levegőt szívjak, havonta egyszer-kétszer, néhány barátommal Paraibunába, Sao Paulo állam nyugati részén fekvő városba utazom, abban a reményben, hogy horgászhatok azon folyóban, amelyről Paraibuna város a nevét kapta.
Halfajokban gazdagok azok a vízek, ahol gyönyörű és ízletes példányok vannak, melyek elérik a 12 kilogrammot is.
Zöld és gyönyörű hegyekkel és hatalmas kőbányákkal körülvéve a Paraibuna folyó szeli át a várost, amely 100 kilométerre fekszik Sao Paulo városától. (Megjegyzés: Sao Paulo-tól nyugatra, majdnem a tengerparton.)
A hegyek tetejéről káprázatos panoráma tárul elénk. Lent a kőmedrű folyó hömpölyög, csábít minket, hogy horgainkat a vizébe dobjuk, és fizikai pihenést, valamint órákig tartó zavartalan lelki békét kínáljon a fák barátságos árnyékában.
Egyszer egy átlagos szombaton, amikor megérkeztünk a folyópartra, miközben a társaim a sátrat állították fel, fogtam néhány szendvicset, egy machetét, csalit és zsinórokat, és elindultam, hogy megfelelőbb helyet keressek a horgászathoz.
Még nem találkoztam olyan horgásszal, akinek ne lennének technikai preferenciái és egy adott hely iránti vonzalma. Így hát egy ilyen helyet kerestem én is, távol a társaimtól.
Hamarosan rábukkantam egy ilyen hívogató helyre, letettem magam mellé a machetémet és a szendvicseimet, leültem és elmerültem a vízek látványába.
Áldott az ilyen idő, mikor letelepszik egy ilyen helyre az ember!
Ránéztem az órámra, 17 óra 20 percet mutatott ezen a gyönyörű tavaszi délutánon. A nap nyugaton kezdett lemenni, közben a hőséget némileg csökkentette néhány megjelenő felhő.
Ezután felhúztam a zsinórt, hogy ellenőrizzem, ráharapott-e a csalira valamilyen apró hal, majd megpróbáltam odébb dobni, közben csendben és figyelmesen vártam a megfelelő pillanatra.
Ebben a nyugodt lelkiállapotban voltam, amikor két furcsa, a miénktől eltérő lényt láttam lassan közeledni hozzám.
A távolság közöttük körülbelül harminc méter volt. Egy pillanatra nem tudtam, mit tegyek; csak nagy félelmet éreztem!
Amikor kb. 10 méterre voltak, talpra ugrottam, és el akartam menekülni előlük, de nem tudtam. A lábaim olyanok lettek, mint az ólom: teljesen a földhöz ragadtak. Kábultan és izzadva láttam, hogy felém jönnek. Az egyik két méterrel megállt előttem, a másik kissé hátrébb!
Rám meredtek, és a tekintetük az enyémbe szegeződött, miközben én ámulva néztem őket.
Képtelen voltam egyetlen hangot is kiadni, cselekvőképtelen állapotban voltam – így telt el egy drámai, véget nem érő perc!
Nem szóltak semmit, de széles mosollyal továbbra is engem bámultak.
Rám szegezték a tekintetüket, mintha a gondolataimban próbálnának olvasni.
Aztán gondolkodni kezdtem. Fokozatosan visszanyertem az önuralmamat, és némi nehézség árán megkockáztattam egy igen kifejezéstelen üdvözlést motyogva: Jó napot!
Legnagyobb meglepetésemre azonban nem kaptam választ, de a mosolyuk kifejezéséből ítélve láttam, hogy az arcukon atyaibbá vált és elégedettség tükröződött.
Mikor a félelem első benyomásait legyőztem, láttam, hogy más fizikai alkatú emberekről van szó, mivel teljesen meztelenek voltak.
Nem voltak nemi szerveik, nagyon magasak voltak, és körülbelül 120 kilót nyomhattak.
Csak két ujjuk volt mindkét kezükön és lábukon, és kopaszok voltak!
Mosolyogtak, és tekintetükből különös és kedves légkör áradt. Így hát összeszedtem a bátorságomat, egy „kissé halvány” mosolyt küldtem feléjük, és megkérdeztem:
- Akartok valamit?
Válaszul az elől álló, miután tagadóan megrázta a fejét, felemelte a karját, és a saját szemére mutatott.
Mivel nem értettem a gesztusát, rábámultam, és próbáltam értelmezni a titokzatos viselkedését.
Egy idő után a szemeimet valamiféle furcsa tisztaság járta át, amit az agyam érzékelt.
Az agyam szavak formájában vette azokat a gondolatokat, amiket azok a furcsa látogatók hozzám intéztek!
Nem szóltak semmit, mégis tisztán éreztem gondolataik kisugárzását, melyeket úgy fogtam fel, mintha artikulált mondatok lennének!
Egyetlen hang kimondása nélkül képesek voltak arra, amit mi „vizuális beszédnek” nevezhetnénk!
Tehát a néma tekinteten keresztül kommunikáltak a vizuális beszédet vagy vizuális telepátiát közvetítve!
Miközben igyekeztem figyelmemet intenzíven feléjük fókuszálni, elkezdtem megérteni, mit közvetítenek felém.
- Isten békéjével jöttünk! Egy másik bolygó lakói vagyunk, és ne félj, mert semmi baj nem érhet téged. Küldetésünk minden szempontból hasznos mind számodra, mind embertársaid számára.
Mivel pontosan megértettem, mit mondanak, felálltam a horgászszékemből, és ők folytatták a monológjukat.
- Bízz bennünk, csak azért jöttünk, hogy meghívjunk a mi világunkba. Nem kényszerítünk erre, csak meginvitálunk. Ha elfogadod ezt, néhány órán belül ott leszünk!
Ezen a ponton az agyam még jobban tudta követni a szavaik jelentését. Megmagyarázhatatlan módon tehát, anélkül, hogy képes lettem volna megmondani az okát, egyre könnyebben megértettem őket. Így tovább közvetítették felém vizuális beszédüket.
- Biztosítjuk, hogy ugyanolyan testi-lelki egészségben hozzunk vissza, mint ahogy most vagy, és majd mindent elmesélhetsz embertársainak, amit ott láttál és tanultál.
Gondolj bele, ez egy nagyszerű lehetőség számodra!
Közben gyanakodva oldalra pillantottam a machetémre – arra gondolva, milyen kiváló védekező fegyver –, amikor igazi meglepetésemre az egyikük, körülbelül három lépést téve felém, illendően és bizonyos eleganciával, lehajolt a fegyverért és felvette a földről!
Anélkül, hogy megértettem volna ennek a viselkedésnek az okait, láttam, hogy mosolyogva közeledik felém, és átnyújtja nekem a machetét, amit szorongva visszaakasztottam az övemre.
Ezzel a bizalomteljes gesztussal szembesülve elkezdtem tisztábban gondolkodni, és azon tűnődtem: ha akarnának, erőszakkal is elrabolhatnának, mert ők sokkal erősebbek, mint én; persze, békések, vagy talán nem ismerik a machetét?
Ezt mondtam magamnak, miközben továbbra is rájuk szegeztem a tekintetemet.
Szemükből együttérzés és derű áradt, amikor beszélgetőpartnerem a sziklák között az útra mutatva így szólt:
- Menjünk!
Innentől kezdve sor került az első párbeszédünkre is.
Bár szokatlan lelkiállapotban voltam, mégis feltételeztem, hogy nem agresszívek, hanem békés lények.
Megkérdeztem tőlük, miközben a tekintetemet rájuk szegeztem:
- Hogyan jutok el a ti világotokba?
- Hallottál már repülő csészealjakról?
- Igen, mondtam.
- Mi vagyunk az egyik ilyen korong legénysége.
Szeretnél te is vele menni? A hajónk a közelben vár!
Ez a mi járművünk, amit ti repülő csészealjaknak vagy repülő korongnak hívtok!
Elgondolkoztam; gyorsan rájöttem: sokkal intelligensebbek lehetnek nálunk, és nem kényszerítenek arra, hogy velük menjek, csak meghívnak.
- Gyere velünk, ha szeretnél! – tette hozzá a másik.
Majd megfordultak és elindultak, én pedig még vártam kicsit, miközben egyre inkább távolodtak tőlem.
Miután megtettek egy kis távolságot, úgy döntöttem, követem őket, hogy lássam, hová tartanak.
Utánuk mentem. Bármennyire is féltem, egy rövid távolságot megtettem a sziklák között, ügyelve arra, hogy lépést tartsak velük. Aztán, miután megkerültem egy nagy sziklát, életem legnagyobb meglepetése ért!
Egy mélyen fekvő helyen egy hatalmas és ismeretlen szerkezetre bukkantam!
Megdöbbentem, és tehetetlen voltam, hogy bármit is tegyek – megtorpantam!
Ámulva néztem arra a kolosszusra, amely áhítatot váltott ki belőlem, és kicsinynek éreztem magam a megismerhetetlen előtt.
Aztán rájöttem, hogy az a valami egy másik világból származik.
Természetesen egy anyagilag sokkal fejlettebb néptől kellett származnia!
Néhány percig megilletődött szemlélődőként vártam valami előre nem látható eseményre.
Különös szerkezet volt, semmihez sem hasonlítható, amit eddig láttam a 35 éves létezésem során! Egy teljesen polírozott tárgy volt, halványszürke színű, lekerekített alakú, és körülbelül 30 méter átmérőjű!
Magassága – a kupola felső részéig – körülbelül 9 méter lehetett.
A levegőben lebegett a talaj felett nagyjából fél méter magasságban!
Kifogástalan vonalai, aerodinamikus kontúrjai repülőmérnökeink legmerészebb terveire emlékeztettek. Soha nem tudtam volna elképzelni egy ilyen esztétikusan szép gépet - ilyen harmóniát, stílust és nagyszerűséget!
Ott azonban egy igazi, hiteles repülő csészealjjal találtam szemben magam!
- A hirdetés mentése sikerült
- Szülőkategória: Csillagközi kapcsolatok irodalma
- Kategória: Antono Rossi: Repülő csészealjal meglátogattam egy másik bolygót
2. Fejezet
Az utazás a repülő csészealjban.
További részek:
Miután néhány pillanatig eksztatikusan szemléltem ezt a gigantikus szerkezetet, úgy döntöttem, teszek még néhány lépést felé.
Lassan, ahogy közeledtem, kinyílt egy ajtó, és bent egy lényt vettem észre, aki pontosan úgy nézett ki, mint a másik kettő, akikkel beszéltem.
Aztán az a két lény, akiket követtem, rám néztek, majd egymás után beléptek a bejáraton, de előtte még megismételték a meghívásukat, hogy csatlakozzak hozzájuk!
Néhány pillanatig még álldogáltam annak a számomra ismeretlen nagy gépezetnek az ajtajában, soha nem is hallottam róla, legfeljebb csak a szenzációhajhász sajtó újságkommentjeiben.
Bevallom, féltem, de tele voltam intenzív kíváncsisággal is, vágytam arra, hogy megtudjam, milyen „ez” belülről.
Eltűnődtem a túlélési lehetőségeimen, azon, mi lenne a sorsom, ha beszállnék egy repülő csészealjba.
Azonban arra a következtetésre jutottam: „Biztos vagyok benne, hogy semmi sem fog történni velem, mert különben másképp viselkedtek volna.”
Miközben továbbra is ilyen kedves meghívásokat kaptam, e lények derűs tekintetének fényében, Istenre gondoltam, akire rábíztam most a sorsomat és az életemet.
Végül nem volt már több kétségem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek velük!
Beléptem a bejáraton, megpróbálva ugyanazokat a mozdulatokat megtenni, mint akik előttem mentek be. Azonban amint két lépést tettem befelé, megálltam, és visszafordultam, hogy megnézzem, nyitva van-e még az ajtó.
Majd a repülő csészealjban ránk váró harmadik legénységi tag felém fordult, és a következőket mondta:
- Neked nem fog történni semmi bajod, mégis szeretném tudni, hogy tényleg hajlandó vagy-e velünk jönni? Tényleg el akarsz a mi világunkba utazni, vagy csak megdöbbentett eddig, amit láttál?
Egy ilyen udvarias kérdéssel szembesülve így válaszoltam:
- Saját szabad akaratomból megyek.
Miután ilyen pozitív elhatározást hoztam, abban a pillanatban az volt az érzésem, hogy a határozott döntésem segít megnyugtatni az elmémet és nagyobb önbizalmat ad, mert úgy éreztem, visszanyertem az önuralmamat!
Most, sokkal nyugodtabban, teljes tisztánlátással, felismertem, hogy egy intelligensebb, bár furcsa lényekkel állok szemben, akiknek lassú, de harmonikus mozgásuk van; szokatlan, de nyugodt vonásaik mindenben a hozzáállás szilárdságát, a környezetük feletti uralmat tükrözik!
Válaszom után láttam, hogy ez a kérdező harmadik lény egy falon lévő tartály felé tart.
Körülbelül 30 centiméter hosszú volt.
Olyan volt a formája és a külseje, mint egy félbevágott tojásnak, teljesen átlátszó, és világosbarna folyadékot tartalmazott.
Lassú mozdulattal a lény benyúlt a tartályba, és a mellette lévő kis polcról levett egy tárgyat, amit egy kis pohárnak láttam, és megtöltötte a tartály annak folyadékával. Ehhez megnyomott egy gombot a tartály oldalán – egy gombot, ami olyan volt, mint a mi autóink indítógombja -, aminek következtében egy mézsűrű folyadék tört ki az alján lévő lyukon.
Aztán megmutatta nekem, hogyan kell inni, a szájába öntötte, és lenyelte, mintha élvezné a folyadékot. Majd vett egy másik poharat, és megismételte a műveletet, félig megtöltve azt is.
A pohárral a kezében odalépett hozzám, és a következőket mondta:
- Ahhoz, hogy utazni tudj, elengedhetetlen ennek a készítménynek a fogyasztása!
Miközben ezt mondta, átnyújtotta nekem a poharat. Közben zúgott az agyam: „Méreg talán? Vagy valami narkotikum, hogy kibírjam az utat?”
„Mi hasznom lesz ebből?” Miközben magamnak rögtön válaszoltam:
„Ez nem lehet méreg. Nem próbálnának meg ilyen nyilvánvalóan megmérgezni. Végül is – gondoltam –, ha meghalok, nem sok hasznukra leszek, és ha altató, akkor meg elkerülhetetlenül magamhoz térek.”
Éppen a gondolataimmal küzdöttem, amikor az illető ismét nagyon nyugodt hangon azt mondta:
- Rendkívül fontos, hogy megigyad.
Így hát számhoz emeltem a poharat, és finoman megérintettem a nyelvem hegyével a folyadékot.
Még lelkileg ingatag állapotban voltam, "élet és halál között", azok a lények előtt, akik gondosan figyeltek engem.
Ebben a gyötrődő pillanatban hirtelen kiittam a pohár tartalmát.
Valóban egy viszkózus folyadék volt, furcsa ízzel, egyfajta folyékony vitamin, amit általában böjt alatt szoktunk bevenni a kalciumpótlás érdekében.
Visszaadtam neki a poharat; ő gyengéden elmosolyodott, majd megkérdezte:
- Indulhatunk most már?
- Igen – válaszoltam neki.
Ahogy kimondtam az igent, a bejárati ajtó automatikusan becsukódik mögöttem. Mutattak egy ülést, amire leülhettem.
Én viszont egy kissé bizonytalanul, elkápráztatva mindentől, amit láttam, a kijelölt helyemre sétáltam.
Egy olyan környezetben éreztem magam, amiről álmodni sem mertem volna, ostoba állapotban voltam, úgy viselkedve, mint amikor egy gyermek egy varázskastélyban jár, mindent csodálattal teli tisztelettel nézve.
Hozzáállásom ekkor nem is lehetett volna más, és az érzéseim sem.
Körülnéztem a környezetemben.
Nem tudom megmondani, mennyi ideig vizsgálgattam azt a szobát, ahol ültem.
A szoba körülbelül nyolc méter átmérőjű volt, teljesen kerek, sima falakkal és ívelt, kupola alakú mennyezettel, és amely nagyon jól megvilágított volt.
Fontos kihangsúlyozni, hogy ott minden kör alakú volt! Nem volt egyetlen tárgy sem, ami ne lett volna gömbölyded vagy kerek!
A szoba közepén egy egyméteres sugarú, kör alakú asztal állt, amelyet egy tucat, a padlóhoz rögzített szék vett körül. Ezek a székek – nagyon hasonlóak a mieinkhez – körülbelül 60 centiméter magasak voltak, egyetlen lábuk volt, és szimmetrikusan helyezkedtek el a szobában, kivéve egy rejtélyes panelt a szoba oldalán.
Annak ellenére, hogy a fény erős volt, nem tudtam megállapítani az eredetét. A fény minden szögből egyformán intenzív és szórt volt.
Egyetlen árnyék sem vetült le, ez azt a benyomást keltette, mintha a fény mindenünnen a repülő csészealj mennyezetéről, falairól vagy a padlójáról egyszerre jönne.
Jelenlegi tudásunkkal soha nem leszünk képesek ilyen tökéletes és egyenletes fényszórást elérni.
Valójában mindenből ugyanolyan intenzitással vagy erősséggel áradt a fény, ami méginkább ráébresztett egy bölcs és jól ismert mondás igazságára: A jó fény a szemed élete!
Ebben az esetben megpróbálom leírni azt, amit a repülő csészealj belsejében láttam, anélkül, hogy összekeverném azt a korábbi tapasztalokkal.
A szoba teljes szerkezetét, kivéve a fent említett panel oldalát, egy sor apró ablak vette körül, amelyeket elválasztó vonalak tarkítottak.
Egyforma, ovális alakúak voltak, körülbelül 25 centiméter méretűek, és 1,80 méter magasságban helyezkedtek el, a modern épületekhez hasonlóan polírozott acélkeretekkel és apró ólomüveg ablakokra hasonlítottak.
Hiába próbáltam megtalálni az ajtót, amelyen beléphettem, az egy csúszó mozdulattal bezárult mögöttem, és a mélyedésben eltűnt, vagy legalábbis a rés észrevétlen maradt számomra.
Ebben a szobában, ami valójában egy félgömb volt, a leginkább felkeltette a figyelmemet, az kétségtelenül egyfajta műszerekkel teli pult volt, egyfajta hornyokkal, karokkal és gombokkal teli panel, középen egy képernyővel.
Az űrhajó „X” pontjának ott kellett lennie, ott kellett történnie a repülő korong mozgatóerőinek és minden eszközének vezérlésének, valószínűleg ez irányította a csészealj haladását a navigáció vagy a meghajtás terén!
Érdekes volt látni, hogy ez a panel is összhangban volt a korong falának lekerekített alakjával!
Még a pilótafülke sem kerülte el az egésznek a szisztematikus görbületét. Közvetlenül közepén emelkedett ki és homorú, fehér és ovális volt.
Voltak rajta gombok, mint a hangolókon, némelyek átlátszatlan voltak, mások világosabbak, intenzitásuk mértékében változóan. A karok mintha hornyokban vagy csatornákban futottak volna, és voltak ott más ismeretlen szerkezetek is, alattuk apró szimbólumokkal vagy mondjuk így: rövidítésekkel!
A bonyolult vezérlőelemek ugyanabból az anyagból készültek, egységes módon elrendezve, ami bizonyos harmóniát teremtett, tiszteletet keltve a hajó könnyű irányításának kétségtelen képessége iránt.
A szerkezet körülbelül három méter hosszú és 1,80 méter magas volt.
Minden szögből megvizsgáltam – de nem találtam semmilyen vezetéket, csatlakozót, mutatót, jelzőt, tárcsát vagy számlálót, amely megegyezett volna a kereskedelmi vagy turista repülőgépeinken használtakkal.
Ráadásul úgy tűnt nekem, mintha minden egyetlen darabból készült volna, mintha ugyanabból az anyagból készült egyetlen tömb lenne.
Ez a pont rendkívül fontos volt számomra, mivel évekig dolgoztam részlegvezetőként egy kohászati vállalatnál, így ismertem azokat a fizikai és kémiai folyamatokat, amelyekkel az ásványokat a fémek kinyerése érdekében vetik alá.
Azonban a Földön semmi hasonlóról nem tudtam, ami lehetővé tette volna számomra ezeknek a műszerek anyagának a felmérését vagy kikövetkeztetését.
Hiába erőlködtem, hogy bármit is megállapítsak. Hiába próbáltam megfejteni a rejtélyt, hogy megtaláljam a legapróbb részletet is, ami elárulná az összetételét!
Feladva aztán az ismeretlen irányítórendszer megfejtésnek a lehetőségét, figyelmemet a mellettem lévő lényekre fordítottam, amelyek arra késztettek, hogy beszálljak a járművükbe, és elkezdtem megfigyelni őket.
Épp a testi eltéréseiket szemléltem, beleértve a méretükben és erejükben mutatkozó különbséget is, amikor egy baljós gondolatom támadt: „Talán kísérleti nyúlként akarnának használni?”
Újra elfogott a fájdalom. És elviselhetetlenül erősödött, mert most nem a saját környezetemben voltam, hanem egy teljesen újban!
Szerencsére megérezték, hogy milyen lesújtó lelki állapotba kerültem, mint egy áldozat a hajójukon, ezért rögtön hozzám jöttek és a következő szavakkal próbáltak megnyugtatni:
- Nem azért jöttünk a bolygótokra, hogy emberekre vadásszunk.
Mi egy isteni küldetést teljesítünk. Valójában a béke küldetését, amely az „evolúció” nevű eszme körül forog, és amely teljesíti az Isteni Bölcsesség parancsait.
Ne félj, testvéred vagyunk, és barátok akarunk lenni a népeddel.
E látogatás után visszaviszünk téged a világodba, és biztosan kérni fogsz majd minket, hogy tegyünk még veled újabb utakat!
Az „Isteni Bölcsesség” kifejezés olyan jótékonyan visszhangzott a fülemben, hogy a béke érzését hozta el.
Soha egyetlen kifejezés sem hozott létre bennem ilyen átalakulást!
Újra megnyugodtam, és azt gondoltam: Hála Istennek, ők is istenfélők!
A történtek láttán azon tűnődtem: „Lehetséges, hogy hatalmukban áll ismerni a gondolataimat? Tényleg ennyire hatalmasak?”
Most, hogy nyugodtabb lettem, és hogy leplezzem a csalódottságomat, megkérdeztem tőlük:
- Miért nem indulunk el?
A válasz egy diszkrét mosoly volt, amely elárulta kérdésem naivitását, mire az egyikük aggodalmasan hozzátette:
- Régóta utazunk!
Anélkül, hogy uralkodni tudtam volna magamon, odarohantam az egyik kis ablakhoz, és kinéztem!
Csak az űr volt látható, semmit más.
Lábujjhegyre támaszkodtam, hogy kilássak a kis ablakokon, de hiába! Minden sötét volt! Minden irányba körbenéztem, de hiába próbálkoztam, nem láttam semmit!
Aggódva és láthatóan lesújtva fordultam a képernyő mellett, a panel közepén álló személyhez. aki felismerve a gyötrelmemet, nagyon kedvesen felajánlotta:
- Gyere és nézd meg a bolygódat, amelyet szabad szemmel nem fogsz tudni látni. Gyere és nézd meg ezt a képernyőt!
Ahogy közeledtem a panelhez, megnyomtak egy kis kart, mint egy villanykapcsolót.
Azonnal megjelent a Földgömb a képernyőn, lebegve az űrben, mintha tévében adták volna!
Egy nagy, zöldes gömb a képernyő közepén fokozatosan nagyobbodni kezdett, kontúrokat rajzolva ki, majd egymás után hegyek, tengerek, tavak és folyók látszottak!
Más gombok megnyomásával csodával határos módon átalakították a vetítést, és most egy panorámaképben egy hatalmas város jelent meg.
Ahogy a részletei tisztábban kirajzolódtak, felismertem Sao Paulo városát!
Láttam a Congonhas repülőteret, az Ipiranga Múzeumot, az Állami Bank épületét, a Martinelli épületét és a Brazil Bankot – Sao Paulo, a nagyváros összes főbb nevezetességét.
A tökéletességtől elbűvölve próbáltam megfigyelni a többi részletet is, amikor elkezdtek a város központi területére, a Sée Clóvis Beviláqua-ra koncentrálni.
Abban a pillanatban hihetetlen tisztasággal ismertem fel az arra haladó embereket. Láttam a járókelőket, az autókat, a buszokat, a végtelen sorokban az embereket háztetők alatt, sőt még az újságbódékban árult újságok feliratait is ki tudtam venni!!!
Mintha felettük egy öt méter magas platformon álltam volna, ahonnan beláthattam volna mindent – olyan tiszta volt a vetítés!
A képernyőre vetített részletek annyira aprólékosan láthatóak voltak, hogy azt hihetted, hogy részt veszel ebben az intenzív városi életben, anélkül azonban, hogy hallottad volna a motorok hangját vagy a járókelők beszélgetését!
