Tartalomjegyzék

Táplálkozás az APU-n

„Itt van”, felelte ő és odaadta neki azt a különleges darabka papírt, amit néhány órával azelőtt kapott.

„Gyere, magad kell, hogy odanyújtsd a dokumentumot.”

Ivánka kicsit zavartan lépett oda az asztalhoz, de Pedro előtte ment és végighúzta a kártyát egy a rejtélyes készülék hátsó részén lévő résen. Erre itt ott azonnal kigyulladtak kis lámpácskák és a készülék beszélni kezdett:

„Apui, 7000 éves, normálkoszt, intergalaktikus utazó, a civilizáló szervezet tagja, pozitív érdemek, az apuiak nem fogják elfelejteni.”

Egy emberhez hasonló kéz visszaadta Pedronak a kártyáját és azt mondta:

„Mindent a többiekért. Lépj be …!”

„Csináld ugyanúgy, ahogy én”, ajánlotta Ivánkának Pedro és félre lépett.

Így Ivánka ugyanúgy betette a kártyát a résbe és a következőt hallotta:

„Hölgy a Földről, látogató, 13 éves földi életkor, intenzív szenvedés-történet, gyenge egészség, épp most lett meggyógyítva, diéta 7, 14, 10 ½ és 21. Barátságból lett Apura hozva az ’Egy millió’ csoport által.”

A mesterséges kéz visszaadta Ivánkának a kártyáját majd a hang hozzátette: „Mindent a többiekért. Lépj be!”

„Milyen szép ez a terem! Hogy vagytok képesek ilyen pompás dolgok megalkotására?”

„Ez tehetségeinknek köszönhető, amelyek a folytonos tanulás és tanulmányozás által tökéletesedtek számtalan éven keresztül. Hogy tetszik neked ez az étterem? Egészen más, mint a földiek, ugye?”

„Igen, teljesen más, a Földön nem lehet elképzelni ilyet; valóban csodaszép.”

„Apun minden más, mint nálatok, és annak ellenére, hogy a Föld korábban Apu egy része volt. A véletlen elválasztotta őket egymástól és előidézte a földi elmaradottságot.”

„Mire szolgálnak ezek a kabinok és az asztalok miért annyira másak, mint nálunk?”

„Így szokásos, mert az élelmiszerek különbözőek. Ez vezetett az egyébként szokásos éttermek és felszerelésük más felépítéséhez. De csak gyere velem, akkor meg fogod érteni az okot is.”

Ivánka tovább ment és belépett az automatikusan kinyílt ajtón. A kabin belsejében egy kerek asztal volt két székkel, amelyek azzal a puha anyaggal voltak párnázva, amit a járműből ismert. A falakon minden mennyiségű színes gomb volt különböző feliratokkal, amelyeket Ivánka nem értett, valamint több különböző nagyságú képernyő. A kabin felszereltsége ugyan nagyon hívogató volt, de ahogy Ivánka nézte mindazt a sok ismeretlen készüléket, kicsit beleszédült. Pedro teljesen eltalálta a nyugtalanságát és segítségére volt:

„Foglalj először helyet, aztán mindent elmagyarázok neked. Először is egy nyugtató szert fogok megrendelni, mert látom, hogy meglehetősen izgatott vagy.”

„Hát igen, ez éppenséggel érthető ennél a sok meglepetésnél, nem gondolod?”

„Természetes, és mivel tulajdonképpen még elég keveset ismersz Apu életéből, jobbnak tartom, ha megelőzzük a kedélyállapotodat. Azt a ’gyógyszert’, ahogy a Földön hívjátok, és amit meg szeretnék rendelni, mi itt ’élelmiszer’-nek hívjuk, ugyanúgy, mint minden mást, amit a szervezet magához vesz.”

„Azt akarod mondani, hogy ha valaki eltöri a kezét, akkor is ’élelmiszert’ vesz be, hogy egyenesbe hozza a csontjait és meggyógyítsa a törést …?”

„Pontosan így van.”

„Miért mondjátok így?”

„Mi apuiak mindent élelmiszernek nevezünk, ami a szervezet jó közérzetéhez hozzájárul. Ezek különböző csoportokra vannak osztva, és mindegyik kap egy bizonyos nevet attól függően, hogy milyen hatása van a szervezetre, valamint egy utasítást, hogy hogyan kell bevenni.”

„Beletartoznak ebbe a napi használatú élelmiszerek is?”

„Igen, Ivánka, minden beletartozik”, felelte Pedro és leült. Aztán így szólt:

„Kérlek, add ide a kártyád!”

„Tessék, itt van!”, felelte Ivánka és odaadta neki.

„Most figyelj ide jól!”, biztatta Pedro és jobbra maga előtt megnyomta a következő gombot. Egy lassan nagyobbodó kerek nyílásból a falban feltűnt ugyanaz a beszélő készülék, amit Ivánka már ismert. Pedro behelyezte Ivánka kártyáját a megfelelő helyre, megnyomott egy másik gombot a bal oldalon és néhány pillanat múlva megjelent egy mesterséges kéz és eléjük tett az asztalra egy narancs színű tablettát. Pedro megfogta és odaadta Ivánkának.

„Vedd be, ez egy szer az életeszenciád serkentésére. Mi mindig veszünk be belőle, amikor más bolygókra utazunk. Sejtjeink mindenkori elhasználódásától függően tartunk egyfajta diétát azok regenerálódásáért. Az megerősíti belső egyensúlyunkat és pozitív bizakodást kölcsönöz számunkra. Nem érzünk sem szédülést, sem fáradságot, sem fizikai, sem pszichikai kellemetlenséget. A földi emberek táplálkozása abszolút hiányos és egyenlőtlen. Azt lehet mondani, hogy évmilliókkal kullog a kifogástalan táplálkozás mögött. Többek között ez is az egyik oka annak, hogy annyi betegség támadja meg a földi embereket, amelyek fizikai és pszichikai károkat is hátrahagynak.”

„Ezt hogy kell érteni? Kérlek magyarázd el nekem!”

„Előbb vedd be a tablettát! Te nagyon érzékeny vagy, és gondosan figyelned kell magadra. Vedd csak be, nagyon jó íze van.”

Ivánka a nyelvére tette a tablettát. Annak az íze olyan bonbonnak az ízére emlékeztette őt, amit egyszer egy osztrák őrmester ajándékozott neki egyik napi látogatása alkalmával. Ez az íz olyan finom volt, hogy nem várta meg, amíg szétmállik a szájában, hanem élvezettel elkezdte rágni. Néhány pillanattal később leírhatatlan erőt és örömöt érzett magában előtörni. Majdnem úgy tűnt számára, mintha Apun született, majd hosszú távollét után újra visszatért volna.

„Csodálatosan érzem magam, Pedro!”, kiáltotta és örömet sugározva nézett rá.

„Ennek örülök. Mostantól kezdve minden újdonsággal és ismeretlennel nyugodtan szembenézhetsz.”

„Kérlek, mondj nekem többet az itteni táplálkozásról!”

„A földi emberek régimódian és nem megfelelő módon táplálkoznak. Húst esznek, növényeket és azokból előállított élelmiszereket olyan primitív módon, hogy a más területeken elért haladáshoz viszonyítva szomorú látni ezt a visszamaradottságot a táplálkozás területén. Figyeljük meg egy felnőtt táplálékfelvételét. Akinek van rá pénze, az 24 óra alatt reggelit, tízórait, ebédet, uzsonnát és egy vacsorát engedhet meg magának. Ez összesen kb. 4 kg étel és kb. 3 l folyadék. De ez még nem minden. Ezt a keveréket, ami együtt nézve inkább hulladékra emlékeztet, az ember az egész nap folyamán magával hordja a gyomrában mindenhová. Egyedül az emésztés is kiválthat testi és lelki megterheléseket, míg a tartalom végül kiürül. Az ottani ember mindezeket a kellemetlenségeket magára veszi annak érdekében, hogy a szervezete számára egy pár száz kalóriát átalakítson életfenntartó energiává. Mi ezzel szemben nem tesszük ki a szervezetünket ilyen szenvedésnek. De hadd térjek még egy kicsit vissza az előbbi példára. Ha ezt a 7 kg nehéz keveréket beletennénk egy nagy tálba és megfelelő készülék segítségével hőhatással minden vitamint néhány perc alatt kivonnánk belőle, akkor meg lenne minden életfontosságú anyag, amire az adott embernek szüksége van ahhoz, hogy lendületben tarthassa a szervezetét mindenféle ’elkerülhetetlen’ fölösleg nélkül.”

„Miért, Apun nincsenek étkezések?”

„De vannak, csak kivonatok formájában. Nem ismerünk másik bolygót, ahol a táplálkozást annyira tökélyre vitték volna, mint mi.”

„Az imént megemlítetted, hogy a Földön a táplálkozás nagyon primitív, mert az emberek húst esznek. Miért, Apun az emberek nem esznek húst?”

„Így van, mi itt nem eszünk húst. Sikerült előállítanunk a növényekből egy olyan anyagot, ami a szervezet számára nagyobb hasznot jelent, mint a hús. Ezenkívül az apuiak nem tenyésztenek állatokat azért, hogy aztán leöljék őket. Ez hozzátartozik a mi íratlan szabályainkhoz és tiszteletben tartjuk. Az élet alapjait kémia, munka és mozgás képezik. Majdnem minden élőlény léte egy időben kezdődött. Az ember egy múlandó sejtcsoportosulás eredménye, ami egyedülálló és fel nem cserélhető mással. Ezért voltatok ti az elsők, akik továbbfejlődtek, felegyenesedtek, gondolkozni és alkotóan cselekedni voltak képesek. De ez még távolról sem jelenti azt a jogot, hogy más élőlényekkel táplálkozzanak, hisz ugyanúgy az állatok is felegyenesedhettek volna, mint pl. egy mosómedve vagy egy majom. Nem lehet addig érzésekről beszélni, önzetlenségről, igazságosságról vagy jóságról, amíg élőlényeket ölnek le azért, hogy velük táplálkozzanak. A növények magvai magukban rejtenek minden pozitív erőt, amire az embernek szüksége van a táplálásához, következésképpen nincs ok arra, hogy más élőlényeket öljünk le.”

„Az apuiak tehát nem ölnek le állatot?”

„Pontosan. Itt az állatok ugyanolyan biztonságban élnek, mint az emberek. Ők ugyanabban a segítségben részesülnek, mint az erdők és a növények. Itt minden élőlénynek ugyanolyan joga van az életre.”

„Pedro, vannak itt a földiekre hasonlító állatok is?”

„Már hallottad, hogy a Föld Apu egy része. Minden ott élő állat egykor az apui fauna része volt. Egyesek közülük kihaltak. Másokat újra Apura hoztunk, mert a Nap negatív ionjai által túl támadókedvűekké és az emberek számára veszélyesekké váltak. Később majd látni fogod őket, nagyon sok él belőlük az erdőkben és a folyóvidékeken. A Földön sok minden pontosan olyan, mint Apun. Az egyetlen különbség az ottani élőlények és növények valamint az itteniek között az, hogy a napsugarak az ottaniak sejtjeiben negatív ionok felszaporodását eredményezték, miáltal az élőlények agresszívek és egoisták lettek, a legtöbben vadak és negatívak. Ez a jelenség bizonyos férgeket is létrehozott, amelyekkel azonban könnyebb elbánni. Például nálunk nincsenek sem legyek, sem más rovarok vagy férgek, melyek a Földön sokféle problémát okozhatnak. Itt viszont megtalálható az összes lepkefajta, és még néhány más, számotokra ismeretlen állat. Meg fogod látni, milyen csodálatos dolgokat visznek végbe a pillangók, amikor eljön a szaporodásuk ideje.”

„Tudod Pedro … néha az az érzésem, hogy egy fantasztikus mesét mondasz el nekem, de aztán újra a valósággal szembesülök. És akkor arra gondolok, hogy milyen nagyszerű lenne, ha a földi emberek is képesek lennének létrehozni hasonló dolgokat.”

„Nem tehetjük mindenért felelőssé az embereket. Sok természeti jelenség hagyta hátra a nyomát náluk. Zay és sok ezer más apui mindig is fáradozott azon, hogy segítséget nyújtson a földi embereknek. És milyen eredménnyel? Ahelyett, hogy követték volna Zay tanításait, megelégedtek azzal, hogy őt dicsőítő énekeket énekeltek. Úgy mint ő, Noi, Ad, Am, Az és sokan mások is fáradoztak azon, hogy hozzájáruljanak a földi boldogság kialakulásához. Közülük senki sem várt ezért dicshimnuszokat, vagy hogy természetfölötti erőket tulajdonítsanak nekik. Ők azért jöttek, hogy a szeretetre tanítsák az embereket, hogy megmutassák nekik a testvériesség és az altruizmus értékét, hogy egymással egyetértésben éljenek. De pont az ellenkezője következett be. Az emberek az apuiakban a ’teremtő küldötteit’ látták, imádni kezdték őket, különleges díszes épületeket hoztak létre számukra, amelyekben azt hitték, hogy mentálisan kapcsolatba léphetnek velük és a legszebb áldozati adományokat mutatták be nekik. De még a tisztelők ezredrésze sem próbált meg az ő példájuk szerint élni pl. a szeretetben, a segítőkészségben, a nevelésben, a teremtő erőben, a munkában és a kutatásban. Nemsokára fogsz találkozni Zay-val, és ő még többet fog neked mesélni az emberekről.”

„Milyen szép ez a hely, Pedro! Hogy hívják?”

„Mire gondolsz, a városra vagy az étteremre?”

„A városra gondolok, hisz ezt itt étteremnek hívják, nem?”

„Helyes, földi nyelvre fordítva ezt a helyiséget ’étterem’-nek hívják. A várost pedig Yuuai-nak.

„Le lehet fordítani ezt a szót is?”

„Igen, ez körülbelül azt jelenti, hogy ’testvériesség’”

„Találó elnevezés!”

„Igen, ez egy alkalmas kifejezés, de vannak olyan bolygók is, amelyeknek ez nem szerepel a szóhasználatukban.”

„És miért?”

„A világűrben van egy csomó bolygó, amelynek lakói még nagyon elmaradottak, azok miatt a negatív ionok miatt, amelyekkel a légkörük meg van telve. Ezek az élőlények mindent elutasítanak, aminek a közösség számára van értelme, és azt is, ami arra serkentené őket. Ha az egyenlőségről és testvériességről beszélnél nekik és a kölcsönös szeretetről, akkor nagyon valószínűen a máglyán szeretnének téged elégetni.”

„Pedro, melyik nyelvet beszélték először az emberek a Földön?”

„Az ismert számodra, hogy az első Földön élt emberek Apuról származtak, és az ottani nyelven értették meg egymást. A kifejezési módjuk azonban sok millió év folyamán megváltozott. Különböző nyelvjárások jöttek létre, amelyek annyira elharapóztak, hogy a kulturális fejlődés és az általános megértés akadályaivá váltak. Ez a probléma azonban hamarosan eltűnik a Földről. A jelenleg ott tartózkodó apuiak abba az irányba orientálják az embereket, hogy hozzanak létre egy közös ’földi’ nyelvet. Ez persze el fog még tartani néhány évszázadig, de biztosan be fog következni, mert a Föld már nagy mennyiségű pozitív iont kap, ami képes megváltoztatni az emberek negatív szellemi tartását. Csak így lehet majd pozitív változást előidézni.”

„Éhes vagyok, Pedro. Hogy kell megrendelni valami ennivalót?”

„Itt nincs felszolgálás, mint a Földön. Minden automatákkal történik. Különböző készülékek már évmilliókkal ezelőtt átvették az emberi munkaerő szerepét.”

„Na és mit kell tennünk?”

„Azt rögtön meglátod.” Pedro megnyomott egy gombot a jobb oldalán lévők közül a középső sorban, mire megint kijött a falból a titokzatos készülék. Betette a kártyáját a résbe, és a következő szavakat lehetett hallani:

„Apui, normáltáplálkozás. XXY vitaminból semmi, de az XAAK vitamin előző adagját a másfélszeresére kell növelni.”

„Mit mond a készülék?”

„Leolvassa a kártyámról a táplálkozási tervemet.”

„Ez mit jelent? Kérlek, magyarázd el nekem!”

„Mint már mondtam neked, Apun egy kicsit másképp táplálkozunk. Az egészségünket ötnaponként ellenőrzi a rendszer. Az erre a feladatra specializálódott készülékek minden kártyán feljegyzik a következő öt napra szóló táplálkozási tervet. Ezzel visszaszerezhetjük az esetleg elvesztett energiát.”

„Azt jelenti ez, hogy tehát nem lehet azt enni, amire épp kedve lenne az embernek?”

„Bizony nem, az nem megy. Mindenki csak azt eheti, ami a kártyáján meg van adva.”

„És ha valaki úton van? Akkor hogyan oldjátok meg a táplálkozás problémáját?”

„Ez egyáltalán nem probléma. Betesszük a kártyát a készülékbe és annak elektromos agya megbíz másokat, hogy készítsék el a megfelelő táplálékot.”

„El lehet végezni ezt az egészségügyi ellenőrzést a bolygó minden pontján?”

„Úgy van. Az egészségügyi ellenőrzést mindenütt el lehet végezni, sőt, az elő is van írva. Anélkül nem kapunk sehol ennivalót.”

„És ha valaki elveszti a kártyáját?”

„Az ritkán fordul elő. De ha mégis megtörténne, akkor informáljuk erről az egyik olyan készüléket, amilyet a bejáratnál láttál. Az aztán megkeresi a kártyát. De már azalatt, amíg keresi, kapcsolatba lép a főirodával, ahol készítenek egy másolatot.”

„Mennyi ideig tart ez?

„Ez a távolságtól függ, de Apu egyik helyéről se telik többe, mint 15 perc.”

„Ilyen rövid időbe?”

„Hát persze, itt minden perfektül meg van szervezve, semmiről nem feledkezünk meg.”

Időközben a tálaló gép mesterséges keze négy kis tányért tett az asztalra.  Ezek egy ragyogó, áttetsző anyagból készültek és egyenként 2-5 tarka, cseresznye nagyságú tablettát tartalmaztak. Ezt egy további, valamivel nagyobb tányér követte, amin egy csipesz-szerű eszköz volt, valamint egy kis üveg alkalmazkodó színű folyadék, és egy kis doboz, melynek fedelén egy speciális mechanizmus volt.

„És ez mi, Pedro?”

„Ez az ebédem, Ivánka.”

„De hisz ezeken a tablettákon kívül nincs itt semmi, amit meg lehetne enni. Azok meg inkább úgy néznek ki, mint egy gyógyszer.”

„Teljesen igazad van. Ez valójában gyógyszer. Ezek a tabletták nemcsak hogy megszüntetik az éhséget, hanem még más gyenge pontokat is korrigálnak a szervezeten belül. Az apui élelmiszerek vitaminok és ásványi anyagok koncentrátumai tabletta formában. A mi emésztőrendszerünk minimálisra fejlődött vissza, és már csak kevés szervünk van, ami hasonlít a földi emberek szerveire.”

„Akkor mit esztek a Földön vagy más bolygókon?”

„Azok, akik a Földre utaznak, hozzá vannak szokva a földi táplálékhoz. Néha azonban ott is előállítjuk az itt megszokott koncentrátumokat. A Földön számtalan növény van, amelyek sok vitamint tartalmaznak és nagyon kalóriadúsak. Az elmúlt évezred során gyakran hoztunk ’pozitív’ növényeket a Földről Apura, mert azokat a Földön nem hasznosítják.”

„Hogyhogy? Apun nincs elég növény az apuiak táplálására?”

„Dehogyisnem, van több is, mint elegendő. De ha azt vesszük észre, hogy valami abba a veszélybe kerül, hogy negatívvá válik, például ha egy haszonnövény kezdi elveszteni a hatását, akkor azokat bolygóotthonukról inkább idehozzuk Apura. Feldúsítjuk őket pozitív ionokkal és itt termesztjük őket. Néhány esetben később visszavisszük őket az eredeti bolygóra, hogy újra alkalmazkodni tudjanak az ottani körülményekhez.”

„Istenem, milyen különleges a ti életetek!”

„Ne csodálkozz, Ivánka, idővel meg fogod látni, hogy ez az élet meglehetősen kellemes.”

„Na mit csináljak a kártyámmal?”

„Add ide, megmutatom, de csak most az egyszer. Aztán majd megteheted magad. Ajánlatos, hogy ezekben a dolgokban minél hamarább kiismerd magad.”

„Nem fogom elfelejteni, Pedro.” Majd odaadta neki a kártyáját.

Pedro végighúzta azt a résen és Ivánka a következőt hallotta:

„Földi hölgy, kapott egy adag pozitív vért, a tüdő karbantartása végrehajtva, még gyenge állapot. XXY, K, B vitaminokból dupla mennyiség. YYCRA-ból háromszoros mennyiség, XXXY vitaminból semmi, általános erősítőszerek dupla mennyisége, földi táplálék.”

A mesterséges kéz visszaadta Ivánkának a kártyáját és három tányért tett az asztalra evőeszközökkel. Aztán levest tálalt fel, valamint egy másik fogást, ami földi módon volt elkészítve. Nagyon hasonlított arra az ételre, amit néhány évvel ezelőtt Savo pópa házában kapott.

„Mire valók az XXXY vitaminok, amelyekről a készülék azt állítja, hogy egyikünknek sincs szüksége rá.?”

„Ezek olyan pozitív vitaminok, amelyek a növekedést szabályozzák, és erre pillanatnyilag nincs szükségünk.”

„Hogy értsem azt, hogy pillanatnyilag? Később netán szükségünk lesz rá?”

„Igen, de csak azért, hogy a mirigyeket életben tartsuk, nem azért, hogy növekedésünket serkentsük.”

„Pedro, ezen a tányéron hús van, pedig azt mondtad, hogy itt az emberek nem esznek húst.”

„Igen, úgy van, mi nem eszünk húst. Amit itt látsz, az szintetikus és a laborjainkban készül. Kóstold meg! Mindenki, aki előtted evett ilyet, azt mondta, hogy nagyon ízletes. Én magam még nem próbáltam.”

Huzakodva vette Ivánka a kezébe a kést és a villát és levágott egy darabot. Kicsit kelletlenül gondolt valami idegen ízre, amire számított, mindenekelőtt azért, mert a Földön nem gyártanak ilyet. De amint megkóstolta az első falatokat, csodálkozott az aromás ízen, ami még finomabb volt, mint az állati hús. Ivánka átélte az első csodák egyikét, amit a távoli űrtestvérek létre tudtak hozni.

„Pedro, csak nem ugratsz engem?

„Miért tennék ilyet?”

„Miért? Nos, te el akarod velem hitetni, hogy ez itt mesterséges hús. Holott ez valójában sokkal ízletesebb, mint amit valaha is ettem.”

„Az, hogy ízlik-e neked, az teljesen tőled függ. De ez valóban szintetikus étel. Ha akarod, akkor az ebéd után megmutatom neked a gyárat, hogy meggyőződhess róla. De attól eltekintve nekünk a kötelességeink közé tartozik, hogy megmutassunk neked mindent az életünkből. Hisz ezért vagy itt.”

„De hát ennek természetes húsnak kell lennie, hisz még vér is van rajta!”

„Az nem valódi vér. Ez az anyag is a laboratóriumainkban készül, bár az alkotórészek ugyanazok, mint a hagyományos vérnél.”

„Nem fogom elfelejteni, Pedro. Hogy teljesen őszinte legyek, mindazok után, amit eddig átéltem itt, nem csodálkoznék azon, ha lombik-emberek is lennének itt!”

„Ha,ha,ha!” Pedro élvezettel nevetett.

„Miért nevetsz? Valami butaságot mondtam?”

„Hát már hogyne nevetnék. Azt mondtad, hogy nem csodálkoznál, ha nálunk lenne lombikból született élet. Való igaz, hogy már sok millió éve ismerünk egy méhen kívüli szaporodási módot, melynél az élet mesterségesen előállított csírasejtekből jön létre a laboratóriumainkban.”

„Hogy, kérlek? Istenem, micsoda misztérium!”

„Ez nem misztérium, Ivánka, engem is ilyen módon nemzettek. Ahogy már mondtam neked, a bolygónk akkoriban számos negatív befolyás miatt szenvedett, amelyeknek volt káros hatása a növényekre, az állatokra és az emberekre. A robbanás által, melynek során a naprendszer és más galaxisok is keletkeztek, Apu annak a veszélynek is ki volt téve, hogy sterillé válik. Volt egy idő, amikor a fajunkat a kihalás fenyegette.”

„Kihalás? Az hogy volt lehetséges? El tudod magyarázni?”

„Egy faj ugyanúgy megbetegedhet, mint egy ember, egy állat vagy egy növény. Felléphet például egy negatív ionok által okozott epidémia, ami közvetlen vagy közvetett hatást gyakorol a szaporodásra. Gyenge élőlények születnek tökéletlen szervezetekkel, amelyeknél korrektúra csak nagyon nehezen lehetséges. Ha nem sikerül megállítani ilyen hiányosságokat egy bizonyos időn belül, akkor néhány évszázad alatt az egész faj megváltoztatja a megjelenését. Egy ilyen kritikus pillanatban kezdték el a mestereink a mesterséges szaporodási kísérleteket. Az volt a céljuk, hogy a szaporodási sejtek bizonyos alkotóelemeit mesterségesen állítsák elő, hogy élőlényeknek a méhen kívüli (in vitro; lat.: lombikban) megtermékenyítésénél alkalmazzák őket. Cél az volt, hogy az ilyen csecsemők erősebbek és pozitívabbak legyenek, mint a hagyományos úton nemzettek. A kísérletek teljes sikerrel zárultak és tudósaink néhány ezer év múlva képesek voltak a méhen kívüli szaporításra.”

„És milyennek érzed, hogy nem egy anyaméhben fejlődtél ki?”

„Mire gondolsz ezzel? Hogy milyennek érzem …?”

„Hát én úgy képzelem, hogy kicsit furán érzi magát az ilyen ember, mintha kőből vagy fából faragták volna.”

„Én ugyanúgy érzem magam, mint te, Ivánka. Hisz az élet kémián és mozgáson alapszik. A szaporodás pozitív alkotóelemei laza csoportosulásokban rejlenek vagy koncentrált formában a férfi és a nő szerveiben és mirigyeiben, azzal a különbséggel, hogy az utóbbiak aktiválására az anyaméhben kerül sor, mert ott koncentrált formában fordulnak elő. Ha azonban a szabad csoportosulásokat azonos feltételek között keverjük el a koncentrátummal, akkor nem csak ugyanazt az eredményt kapjuk, hanem még jobbat, mert itt akaratilag be lehet avatkozni. Azoknak a szociális érzéke, akik nem egy anyaméhben nőttek fel, ugyanolyan, mint azoké, akik abban fejlődtek. Társadalmunk minden tagja ugyanahhoz a nagy családhoz tartozik. Az anyák ugyanannyi törődést kapnak és részükről minden apuit ugyanúgy szeretnek, mintha a saját gyermekeik lennének. Meg tudom érteni, hogy ezt nehéz felfognia egy olyan földlakónak, aki egy családban él. De ott minden pozitívumot beárnyékol az egoizmus, itt azonban más a helyzet. Ebből az életformából fejlődik ki a mi kiegyensúlyozottságunk, a munkánk, a tanulmányozás – amelynek köszönhetjük a különleges képességeinket – a testvériesség, a haladás és minden élőlénynek a szeretete. Ezért szeretnénk, hogy a Kozmosz is egyetlen egyesült családdá váljék. Ez a célunk.”

Ivánka elgondolkodott. Ez a különleges gondolatmenet nagy hatással volt rá, és a kísérőjével szemben egy kicsit kellemetlenül érezte magát. Annak ellenére, hogy nemes létét évekkel azelőtt megismerte a dubrovniki strandon, az a gondolat, hogy ő egy lombikból származik, megzavarta. Amint pontosabban megnézte, ellenőrizhetetlen ellenszenvet érzett magában. Úgy tűnt számára, mintha Pedro egyik pillanatról a másikra egy fából vagy kőből lévő tárggyá változott volna, mintha nem élőlény lenne. Pedro olvasta a gondolatait, megfogta a kezét és a szemeibe nézett:

„Jobban érzed-e már magad?”

„Igen”, felelte Ivánka és a kétség és zavar eltűntek belőle, mintha elfújta volna őket a szél.

„Akkor eszünk tehát tovább?”, kérdezte a férfi, mialatt a kabin falának egy része észrevétlenül mahagóni színűvé vált.

„Ezt hogy csináltad?”

„Tetszik neked ez a szín?”

„Igen, kellemes kontrasztot képez a kabin többi részéhez, de hogy csináltad ezt?”

„Az én szemem számára pillanatnyilag ez a szín nagyon kellemes, ennyi az egész.”

„El lehet azt is érni, hogy a kabin egyszerre több színű legyen?”

„Természetesen, ez a pillanatnyi óhajunktól függ.”

„Akkor én azt szeretném, hogy az egyik fal szivárványszínű legyen, a másik meg olajzöld.”

„Rendben van”, felelte Pedro örömmel, „gondolj rá egyszerűen!”

Amíg Ivánka még hallgatott, az általa kiválasztott falak azonnal a kívánt színűre változtak.

„Óh, ez kedves. Most megtanultam, hogyan láthatok kívánság szerinti színeket”, örvendezett Ivánka és folytatta az evést.

Még amíg a mesterséges húst kóstolgatta, az apuiak ezen rendkívüli termékét, egy sor kérdés ment át a fején a sok minden újdonságról és ismeretlenről. Világosabban szerette volna látni ezt a rejtélyes életet ilyen messzire a Naptól és a Földtől. A kabinban most csend honolt. Ivánka tekintete átsiklott arra a szokatlan szalonra, ahol számtalan színes csillagocska és figura csillogott villogott. ’Hány különböző világ, mennyi érték és csodás alkotás, de szörnyűség és nyomor is kering egyfolytában a titokzatos világűr mélységeiben’, gondolta Ivánka és felsóhajtott. Egy pillanatra abbahagyta az evést. Újra ellenszenv ébredt benne a mesterségesen nemzett Pedroval szemben. Talán egy hasonló lény volt ő, mint az a gép, amelyik az ételt szolgálta fel. Pedro kitalálta a gondolatát és mosolygott, de nem szólt semmit. Tisztában volt azzal, hogy Ivánkának még emésztenie kell az apui életstílus sok meglepetését. Biztosítani akarta számára azt az időt, amire szüksége volt, hogy feldolgozhassa magában a számára még idegen valóságot és kialakíthassa a saját véleményét róla.

Ivánka folyamatosan azzal volt elfoglalva, hogy összehasonlítsa mindazt, amit itt látott, hallott, a földi hasonló dolgokkal, ahol felnőtt és megismerte a nyomor fojtogató érzését. Újra Pedrót figyelte. Elidegenítő volt számára az a gondolat, hogy ő nem férfi és nő szerelme által jött a világra, hanem egy kémcsőben lévő keverék által, amit egy ismeretlen személy állított össze. Sokkal könnyebben megbarátkozhatott volna Apunak ezzel az összes csodájával, ha nem tudott volna meg semmit a kísérőjének a létrejöttéről. Hirtelen egyedül érezte magát, mintha csak egy fenyőfa mellett állt volna, melynek sűrű ágai ugyan megvédik a túlzott napsugaraktól és az esőtől, de amely nélkülöz minden emberi melegséget. ’Miért is kellett ezt elmondania nekem! Ezt nem kellene tudnom.’ Pedro érezte a nyugtalanságát és elhatározta, hogy segít neki.

„Nyugodj előbb meg”, szakította félbe a gondolatait, „tedd félre a kétségeidet, én is ugyanúgy hús-vér ember vagyok, mint te. Fogd meg a kezem! Érezd a szívem dobogását és lásd meg, hogy nem vagyok más, mint te. Ha végeztünk, magammal viszlek, és megmutatom neked a készülékeket. Akkor meggyőződhetsz arról, hogy egy nagyon izgalmas folyamatról van szó, talán a máig legkényesebbről az egész univerzumban. Én biztos vagyok abban, hogy a földi embereknek is sikerülni fog ez a következő évezredben. Ez egy logikus következtetés, hisz a Föld összes lakójával együtt Apu egy része, és így idővel ott is mindenki ugyanúgy fog élni, mint itt. Mi készek vagyunk arra, hogy hozzájáruljunk a dolog sikeréhez.”

Ivánka abbahagyta az evést. A tabletta csodálatra méltó kellemes érzést okozott benne. Ehhez járult még az az érzés, mintha a kulturális és intellektuális tudása a sokszorosával kibővült volna, mintha intenzív tanulmányokat tudhatna maga mögött. Az eddigi csüggedését egy természe-tes kíváncsiság váltotta föl, amit Pedro részletesebben meg akart ismerni. Ivánka lassan kinyújtotta a kezét, mintha egy lánghoz közelített volna. Pedro keze is elindult az övé felé, majd a baljával óvatosan megérintette Ivánka jobb kezét. Ivánka megérezte az emberi test melegét és határtalan jóérzés töltötte ki.

„Nem fogom elfelejteni, Pedro, nem fogom elfelejteni. Már nem olyan fontos, hogy hogyan jöttél a világra, nem kell többet tudnom a te származásodról. Meggyőztél arról, hogy egy ugyanolyan ember vagy, mint a földiek. Nekem egyedül ez számít.”

Pedro szelíden megszorította a kezét. Ivánka elpirosodott és szó nélkül egymás szemébe néztek. Mély csend állt be. A titokzatos mindenség két gyermeke. Őt 14 évvel ezelőtt egy földi anya szülte a Nap sugarai alatt, a királyok, a pénz és a nyomor birodalmában. A férfi pedig egy lombikbébi volt, aki 7000 éve a pozitív ionok fényében született Apu testvérbolygón, ott, ahol nincs pénz, nincsenek királyok és próféták. Két élőlény különböző galaxisokból, akik különböző módon léptek be az életbe, de ugyanazzal a céllal: hogy szeressenek, dolgozzanak, utódaik legyenek és békében éljenek.

„Egyél tovább, Ivánka és igyekezz! Az idő múlik és még annyi minden látnivaló áll előttünk.”

„Jó, Pedro. Nem fogom elfelejteni. A hús kitűnően ízlik és megszeretném enni az egészet.”

Pedro megnyomott egy gombot a kabin bal falán, mire egy üvegszerű eszköz jelent meg, ami úgy nézett ki, mint egy fedeles láda. Az eszköz összeszedte az üres tányérokat, majd bezárult és újra eltűnt a falban.

„Ez mi, Pedro?”

„Ez a készülék begyűjti a használt tányérokat a mosogatáshoz.”

„Nekem olyan, mintha ennek az asztalnak ugyanaz lenne a funkciója, mint a vasútnak, mindent szállítanak vele.”

„Igen, néha teljesen úgy néz ki a dolog. De ez tulajdonképpen inkább egy vitaminlerakat, ami igény szerint az egyes kabinokba szállítja a vitaminokat.”

„Azt jelenti ez, hogy egy kabinnak a látogatói egy központból kapják a dolgokat?”

„Pontosan, Ivánka. Az a készülék, amelyik a kártyáinkat ellenőrzi, elolvassa, hogy mi áll rajtuk. A hang más készülékeket aktivál, amelyek végrehajtják az utasításait, tehát ide hozzák a vitaminokat, ráteszik a tányérokra végül elviszik a megfelelő kabinhoz.”

„És hogy szállítják a folyadékos táplálékokat? Hogy jutottak pl. ide az én tányérjaim a földi módon elkészített ételekkel?”

„Ugyanúgy, mint az én tablettáim. Azzal a különbséggel, hogy a földi táplálék egy másik helyen készül, mert olyat ritkábban rendelnek. De a szállítás módja ugyanaz.”

„Ilyen táplálékot csak a földi emberek vesznek magukhoz?”

„Többé-kevésbé igen. Vannak azért apuiak is, akik földi táplálékot esznek. Például azok, akik egy időre a Földre fognak utazni. Mert ott annak érdekében, hogy ne tűnjenek fel, ugyanúgy kell, hogy táplálkozzanak, mint az ottaniak mind.”

„Meg van tiltva az apuiaknak, hogy a Földön felfedjék a kilétüket, Pedro?”

„Nem, ellenkezőképpen. Földi feladataink egy része abban áll, hogy felfedjük magunkat, hogy az emberek tudomást szerezzenek létezésünkről. Valójában azonban alig van olyan földi ember, aki el meri mondani, hogy mit látott vagy hallott, attól való félelmében, hogy bolondnak nyilvánítják. Azokat, akik a földi szabályok ellen lázadoztak vagy a mi jelenlétünkről beszéltek, mindig abszolút különcnek bélyegezték meg. Az ő beszámolóikat vagy agyrémnek nevezték vagy csodának, és néhány év múlva legendák lettek belőlük. Így a legjobb módja annak, hogy a Földön működjünk, az inkarnáció.”