8. Fejezet
Az alkalmazott pszichoterápia
Beléptünk egy nagy parkba, ahol több ezer lombos fa állt, törzsük és ágaik világosbarnák voltak, leveleik pedig vöröses-sárga árnyalatúak, mintha majdnem szárazak lettek volna, amelyeket a Nap perzselte volna meg.
Mégis buja virágzású fák voltak hatalmas, tányér méretű virágokkal, melyek közepén négy fehér, ovális szirom állt kereszt alakban. A szirmok közepéből gyönyörű, karcsú bibék emelkedtek ki!
Ezek a fák terápiás hatásúak voltak, igazi egészségjavítók.
Kisugárzásuk aktívan hozzájárult a betegek gyógyulásához és felépüléséhez, ahogy erről az elválaszthatatlan vezetőm tájékoztatott.
Közben örömmel láttam felbukkanni madarakat is, melyek minden félelem jele nélkül, közömbösen közeledtek felénk minden oldalról, mintha üdvözölni akartak volna minket.
Nem voltak szárnyaik, hanem csak hártyák a hátukon. Természetes könnyedséggel tudtak szökkenni, és akár 20 méteres távolságot is könnyedén át tudtak ugrani. Nem volt tolluk, viszont a színük változatos volt!
Örültek a jelenlétünknek, hangokat és trillákat adtak ki. Néhányan tisztán és vidáman csiripeltek, kellemes érzést és örömet okozva nekünk; mások, a földi madarainkhoz nagyon hasonló trillázással, szertelen játszadoztak, élvezettel ugráltak fel a házak tetejére, majd onnan le a földre lenyűgöző könnyedséggel.
Gyorsan jártak, és a lábaik, nagyon hasonlóak a mi madarainkhoz, három ujjban végződtek: kettő előre, és egy harmadik, erősebb, hátrafelé nyúló.
Megtudtam, hogy ezek házimadarak, egyaránt utcán és házakban élve, ugyanúgy vitaminokkal táplálkoznak, mint e bolygó polgárai. Mindenki tart egy edényt a kertjében, ahová rendszeresen tesz ki nekik élelmet.
Nagyjából akkorák voltak, mint a mi házigalambjaink, és hasonló szokásokat követtek, de soha nem másznak fákra vagy virágágyásokba. Úgy tűnit, ösztönösen igyekeztek nem ártani a növényeknek és virágoknak, és a vadmadarainkkal ellentétben nem pusztították vagy csipkedték a növényzetet sem.
Ezek a madarak, mivel szorosan kötődnek az emberekhez, mindenki kedvencei, és kiegészítik e bájos metropolisz lakóinak közösségi életét, annak ellenére, hogy szinte mindig magas hangon énekelnek.
Bár csiripeléseiket túl magasnak találta a fülem, azonban énekük egyáltalán nem volt zavaró, nem ütközött a levegőben zengő állandó természetes zenével.
Hozzá kell tenni, hogy ennek a különös bolygónak a teremtményei egyfajta hallási kétértelműséggel rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra, hogy két dallamot halljanak egyszerre minden nehézség nélkül!
Tovább sétáltunk a fák között, és elértünk egy ponthoz, ahol tucatnyi kis asztal állt, amelyek kommunikációs képernyőkkel voltak felszerelve, ezeket a videotelefonokat pedig négy szék vette körül.
Továbbmenve egy hatalmas udvarba léptünk be, melynek közepén körülbelül harminc, vékony, fehéres füstréteg által alkotott kört vettem észre, melynek mindegyikében egy ember volt!
A fent említett körök átmérője mintegy három méter volt, magasságuk kb. öt méter, és átlátszó, enyhén matt üvegcsövekre hasonlítottak, melyek valóságos kerek függönyöket alkottak!
A fent említett füstkörökhöz nagyon közel további körülbelül 60 oszlop állt, nagyjából nyolc méter magasak, melyeknek tetején egy, a mi reflektorainkhoz nagyon hasonló szerkezet helyezkedett el, mint amilyeneket a sportpályáinkon is használunk! A különbség csak az volt, hogy fókuszáló üveget itt egy lyukakkal teli lemez helyettesítette.
- Mit jelentenek ezek a körök, bebörtönzik az embereket?
- Nem. - mondta a beszélgetőpartnerem. - Ezek mentálisan betegek, akiket bezártak ezekbe a gázsugarak által létrehozott kör alakú kamrákba, hogy megfelelő kezelésben részesüljenek. Így, anélkül, hogy ártanánk nekik, vagy akár a mozgásukban korlátoznánk, jótékony kezelést tudunk biztosítani számukra, amelyet oszlopok tetején elhelyezett eszközök sugarai bocsátanak ki. -
És anélkül, hogy félbeszakította volna a témát, így folytatta:
- E különös rendszer révén az elemek jótékony kombinációi a beteg felépülését segítik elő. Ilyen erőteljes behatások esetén olyan hatásokat tapasztalnak, amelyek váratlan reakciókat váltanak ki belőlük. Hatásukra ezek a szerencsétlen lények menekülni akarnak, ütnek, rúgnak, fejüket beverik, fenyegőznek azzal, hogy ki fognak törni a kamrából.
- De nem lenne jobb börtönben és mozdulatlanul hagyni őket, mint így tartani őket? – kérdeztem diszkréten.
- Tekintettel arra, hogy a reakciók könnyen befolyásolják a betegek agyát, elengedhetetlen, hogy mozgásuk akadálytalan legyen; hogy az izmok és az idegek szabadok legyenek, hogy a kapott kezelés ne legyen hiányos vagy korlátozó. A végtagok kényszeres lebénítása, amely az ideg- és keringési rendszerre hat, olyan jelentős zavarokat okozhat, amelyek csökkentik a kezelés hatékonyságát!-
Még mindig kíváncsi voltam és alig vártam, hogy megtudjam, hogyan vannak bezárva ezek a betegek a gázfalak közé, ezért Dr. Jânsle szólt, hogy kövessem őt.
Egyfajta zenekari pavilonhoz hasonló pódiumhoz vitt, ahol a padló előtt egy számos karral ellátott vezérlőpanel, tetején pedig egy közönséges parabolaantenna méretű kör volt rögzítve, amely nagyon hasonlított egy hatalmas, kerek képernyőre. A pódium közepén egy kis asztal állt a hozzá tartozó székkel és kommunikációs kijelzővel.
Odaérkezve Dr. Jânsle bemutatott a vezérlőnek, miközben mondott neki valamit, amit nem értettem. Mindenesetre a vezérlő odajött hozzám, és megkért, hogy figyeljek a képernyőre.
Miközben ezt tettem, tökéletesen és tisztán láttam az összes füstkamrát a benne ülőkkel együtt! Aztán Dr. Jânsle felvette az asztalról a videotelefon-fejhallgatót, és a képernyőbe kezdett nézni. Nem sokkal később egy lény feje jelent meg a képernyőn, és észrevettem, hogy valamit közvetít felé. Egy gyors beszélgetés után a fókuszban lévő személy eltűnt, majd az orvos nyugodtan visszatette a videotelefon-fejhallgatót az asztalra.
Felkeltette az érdeklődésemet, hogy bár a tekintetemet az orvosra szegeztem, semmit sem értettem abból, amit a videotelefonon keresztül beszélgettek egymással. Talán e bolygó nyelvén tették ezt.
Dr. Jânsle ekkor testvérileg átölelt, és a zenepavilontól a szanatórium termei felé vezetett, majd így szólt hozzám:
- Állj meg itt! Bezárlak az egyik ilyen szobába! De ne félj, mert semmi különös nem fog történni veled!
Körülnéztem, hogy látok-e valami szokatlant, és észrevettem a földön egy körülbelül két centiméter széles homorú barázdát, amely egy apró lyukakkal teli kört szegélyezett.
Az orvos kissé hátrébb lépett, és a pavilonban lévő kezelőre nézett, aki megmozdított egy kart a panelen. Azonnal egyetlen sugárral egy átlátszó felhő képződött körülöttem. A földön, a lábam alatt egy felhő kezdett sűrűsödni, akkora erővel, hogy körülbelül 20 centiméter magasságba emelt!
Így hirtelen fogoly lettem!
Ráléptem arra az alaktalan tömegre a lábam alatt, de olyan érzés volt, mintha egy vaskos vattacsomót préselnék össze. Valami gáz halmazállapotú anyag volt, de ugyanakkor bizonyos fokú tágulást mutatott.
Nyugtalanul és elégedetlenül nekidőltem a körülöttem lévő falnak, és először megpróbáltam a kezemmel ledönteni, de megmagyarázhatatlan módon a falak visszatértek az eredeti helyükre!
Kint a barátom a felhőfalon keresztül nézett rám, és onnan szólt nekem:
- Próbálj meg kiszabadulni abból a felhőcsőből, ha tudsz!
Testemmel megpróbáltam neki feszülni a rugalmas fal ellen, ami egy átlátszó gumilapra hasonlított, de hiába. Minden erőmet egyetlen pontra koncentráltam, hogy kiszabaduljak ebből az excentrikus börtönből, melynek falai különböző intenzitású nyomásnak engedtek ugyan, de mindig visszatértek a kiinduló helyzetükbe.
Kezdtem kétségeesni ebben a fogolyszerű állapotban, és mivel már nem tudtam türtőztetni magam, felkiáltottam:
- Nem fogok kijutni innen! Nincs az az erő, ami képes lenne erre!
Dr. Jânsle ekkor vidám mosollyal a vezérlőhöz fordult, és természetesen az ő vizuális nyelvén kérte, hogy oldják fel a fogságomat.
Azonnal éreztem, hogy a puha felhőréteg eltűnik a lábam alól, és ereszkedni kezdtem, mintha egy liftben állnék. Amikor teljesen eltűnt, és éreztem, hogy szilárd talajon van a lábam alatt, körülöttem lévő fal is egy szempillantás alatt eltűnt, mintha egy vízelvezető csatorna ereszei szippantották volna be, vagy maga a légkör oldotta volna fel!
Sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, amint kiértem a felhőfülkéből.
- Várj egy pillanatot - mondta nekem Dr. Jânsle, amikor szabadnak látott.
Ő közben a felügyeletükért felelős személlyel beszélgetett.
A felhőcső lakói, akik közül néhányan kényelmesen elterülve heverésztek a felhő puhaságán, amely felvette testük anatómiai formáját, csendben maradtak; mások, meglepődve váratlan jelenlétemen, egzotikus, sőt vicces pozíciókat vettek fel!
Miután a szemle befejeződött, odamentem Dr. Jânsle-hez, és megkérdeztem:
- Miért van itt annyi őrültség, amikor ezen a bolygón nincs jelen a túlélésért folytatott küzdelem és megannyi más, ami a földi viszonyokra jellemző?
- Valóban, az őrület ilyen esetei éppen a bolygónkon uralkodó életmóddal szembeni ellenállás!
- Hogyan lehetséges ez? – kérdeztem sürgetően.
- Nagyon Logikusan. Nézd meg az életünket: ez egy nagyon nyugodt, csendes élet; nincsenek olyan problémáink, mint amilyenekkel a földiek nap mint nap szembesülnek, és amik egész életük során végigkísérik őket.
Ám néhány ide született teremtmény még nincs megfelelően felkészülve erre a békességgel, kedvességgel, tisztelettel és kiteljesítő munkával teli életre. Még nem integrálódtak be a mások szeretetének magasztos küldetésébe, és idegenkednek a magasabb szintű tanulmányoktól is, ami így elkerülhetetlenül mentális problémákat okoz nekik!
Hogy érthetővé tegye magát, nagyjából ezt a hasonlatot hozta fel:
- Kétségtelen, bármelyikünk megőrülne, ha állandóan egy olyan szobában kellene ülnie vagy dolgoznia, ahol egy valaki énekel és zongorázik, miközben egy másik a rádió keresőjét hangolgatja, ugyanakkor egy csapat boldog gyerek lármásan játszik odakinn!
Nálunk a béke utáni vágy egyes embereknél állandó mentális megszállottsággá válik, ami arra készteti őket, hogy minden ellen lázadjanak.
Ez pontosan az ellenkezője annak, ami a Földön történik, ahol a nagyvárosok intenzív nyüzsgése miatt a teremtmények idegrendszere annyira megváltozik, hogy sokszor őrült dolgokat követnek el. -
Majd egy távolabb parkoló repülő korong felé integetve a vállamra tette a kezét, és továbbmentünk.
Közben az állandó kísérőtársam rám nézett:
- Biztosan éhes vagy. Ebédeljünk nálam?
Örömmel fogadtam el és megköszöntem neki a meghívását, különösen mivel így lehetőségem lett más emberekkel is kapcsolatba lépni és megismerni az életmódjukat. Igazán boldognak éreztem magam, és bementünk a repülő korong belsejébe, ami odaérkezett hozzánk.
Először lassan emelkedtünk, majd Dr. Jânsle stabilizálta a szerkezetet, így körülbelül 10 méterrel az épületek felett tudtunk repülni körülbelül 40 kilométer/órás sebességgel.
- Úgy tűnik, a doctor, hogy nem sietsz – állapítottam meg.
- Ó, az időnk szinte végtelen, de a tér még annál is kiterjedtebb és váratlanabb, ami keretek kötött a törekvéseink végbemennek. Haladásunknak mindig célorientálnak, de óvatosnak kell lennie a cél elérésének az érdekében!
A repülő korong nyugodtan és stabilan siklott a levegőben, mint egy varázsszőnyeg az Ezeregyéjszaka meséiből; nesztelenül, a legkisebb imbolygás nélkül mozogva. Lábunk alatt, folyamatos sorrendben vonultak végig a házak, és a kupoláik alatt látni lehetett az embereket, akik a mindennapi teendőiket végzik.
A virágok sokfélesége és bősége által elénk táruló látvány mesebeli viragos kertre hasonlítottak.
Az utazás során az volt az érzésem, mintha mozdulatlanul állnánk, és a város mozogna a hajó alatt.(!) Számtalan madarat láttam a járdákon vagy az épületeken, amikor megkérdeztem tőle:
- Van itt valami fegyveres erő?
- Ha szeretnéd látni a hadseregünket, sajnálom, nem teljesíthetem a kívánságodat, mert nem tudom megtenni!
- De hát mi az oka ennek a nagy óvatosságnak? - kérdeztem határozottan.
– Egyszerűen az, hogy nincsenek fegyveres erőink! – felelte mosolyogva.
– Népünknek nincs szüksége fegyveres erőkre vagy rendőrségre a törvényei betartatásához. És ami a jogok teljes körű gyakorlását vagy a magántulajdon védelmét illeti, még a nők vagy gyermekek védelmére sincs szükségünk a földiek által sokat dicsért fegyveres erőre! Akik itt élnek, azok kellően át vannak hatva felelősségtudattal és a szükséges lelki képességgel ahhoz, hogy megfelelő módon tudjanak viselkedni. Ezért nincs szükségünk kényszerre!
- Szóval azt akarod mondani, hogy itt nincs meg a háború vagy a támadás veszélye?
- A háború szó még csak nem is létezik a nyelvünkben! Jelentése számunkra a Teremtő törvényei elleni vétséggel egyenlő!
Itt az érzések tisztasága és spontaneitása uralkodik mindenkinél, kizárva ezzel az olyan jellegű veszélyeket, amik olyan beteg egyének agyában születnek meg, akiket, kedves barátom, épp az imént látogattál meg!
- És nem félsz más világok inváziójától?
- Nem! – válaszolt nyugodtan, majd kihangsúlyozta:
- Hogy lecsillapítsam a félelmeidet, ami oly jellemző a földi emberi természetre, mert tükrözi környezetének a viszályait, amiben él, biztosíthatlak arról: az elmaradott vagy alsóbbrendű világok űrhajói - amíg azok maradnak - soha nem tudnak eljutni ide! Viszont soha nem fog megtámadni minket magasabb vagy fejlettebb világokból senki; csak magasabb tanításokat és hasznos dolgokat kaphatunk tőlük egy kulturális csere eredményeként, ha méltóak vagyunk rá, éppen azzal, hogy már lemondtunk az erőszakról!
