9. Fejezet
Ebéd Dr. Jansle-nál
Körülbelül tíz perccel azután, hogy megkezdtük lassú városnézésünket, folymatosan ugyanolyan panorámát látva, az idegenvezetőm és társam felgyorsította a repülő korongot, olyannyira, hogy a kilátás addig halványult el, amíg a látvány részletei eltűntek, és a repülőgép sebességének növelésével minden hatalmas sötét folttá változott!
Ilyen körülmények között körülbelül négy percig utaztunk, mikor eszembe jutott megkérdezni:
- Doktor, megmondaná nekem, mi ennek a bolygónak a neve?
- Megmondom őszintén, nagyon kevés haszna lenne annak, hogy ismerd ennek a bolygónak a nevét, és ennek nagyon egyszerű oka van!
- És mi az? – kérdeztem érdeklődve.
- Hogy a földlakók még nem ismerik ezt a bolygót, és így nem is találnák meg. Nem számít, hogy a bolygónkat mi hogyan nevezzük a nyelvünkön. A földi csillagászoknak pontos adatok kellenének ahhoz, hogy beazonosítsák azt, így önmagában értelmetlen lenne megemlíteni a nevét, hogy mi mit adtunk neki! (Megjegyzés: a doktor valójában azért nem adta meg a bolygója a nevét, mert akkor ez a tiszta bolygó a földiek által mentálisan beszennyezhető lenne!)
A témát lezárva, Dr. Jânsle az irányítópanelen lévő karokkal manőverezett, aminek következtében a korong függőlegesen leereszkedett egészen a rezidenciája ajtajáig. Ezt a manővert kifogástalan ügyességgel hajtotta végre, ami egy nagyon képzett pilóta képességeit mutatta!
Majd mosolyogva hozzátette: - Megérkeztünk!
Kiszálltunk, és három vidám gyerek jött elénk, boldogan és mosolyogva, hogy megöleljék Dr. Jânsle-t.
– Ők az én gyermekeim! – egymás után rájuk mutatva. – A legfiatalabbat Jerle-nek hívják; ezt Petreu-nak, ezt pedig Davará-nak – mondta mosolyogva.
Megpróbáltam a tőlem telhetően legjobb érzésekkel átölelni a gyerekeket, de még messze álltam attól, hogy ugyanolyan kifinomult érzésekkel rendelkezzem, mint amiket ők hordoznak a lelkükben!
Három másik ember várt ránk az ajtóban: Vanaá, Dr. Jânsle felesége, és a szülei, akiknek a neve Papa Leejo és Mama Anauá volt. A szokásos bemutatkozások után bevezettek a házba, és kényelmesen helyet foglaltunk az asztalnál.
Az asztal rendesen meg volt terítve, ami azt jelentette, hogy tizenkét nagy, folyadékkal teli edénnyel és két kancsóval volt megrakva.
A házigazda rám nézett, és a nyolc kisebb edényre mutatva elmagyarázta, hogy mit kell tennem:
- Ez a nyolc étel, a másik négy pedig ital. Kövesd az utasításaimat: tedd a szádba az ételt, és élvezd; a nyelveddel tíz-tizenötször nyomd a szájpadlásodhoz, amíg felhígul és lé nem lesz belőle.
Ne csinálj belőle szertartást, csak tölts magadnak olyan színű folyadékot, ami a legjobban tetszik!
Miközben ezt mondta, átnyújtott nekem egyet a közös csészéink helyett használt kehelyszerű edényekből, amelyeket ebéd közben kellene használnom. Az ő ajánlását követve először egy könnyen elérhető rózsaszín folyadékot töltöttem magamnak.
Megízleltem, és nagyon finomnak, kellemesnek, könnyen emészthetőnek találtam!
Dr. Jânsle figyelmesen, ugyanakkor barátságos arckifejezéssel nézett rám, és kiváncsian mosolygott, mintha azt kérdezné: - Milyen ízű volt?
A jókedvét látva, megmertem kérdezni tőle, hogy miért ilyen hatalmas ez az egész asztal - körülbelül 18 méter átmérőjű -, amikor valójában csak néhányan ülnek a szélén?
Hozzátéve:
- Nem kéne ennek az asztalnak kisebbnek lennie? Miért nem hagytak egy üres, kör alakú részt a közepén, hogy kevesebb anyag legyen felhasználva?
- Az ötleted dicséretes, ám ebben az esetben nem alkalmazható, mivel alakja és mérete más követelményeknek felel meg. Az egyik funkciója éppen az, hogy felfogja és visszaverje a forgó sugarakat, megvilágítva a környezetet. Ez helyettesíti a ti világotokban használt bonyolult világítási rendszert.
- Forgó sugarak? – ismételtem ösztönösen.
- Ez a nevünk egy bizonyos fajta projektált, kivetített erőre.
Tudom, hogy semmit sem értettél meg belőle, de szavaid nagy meglepetést tükröznek amiatt, hogy feltártam előtted egy olyan elnevezést, amit még sohasem hallottál! Ugyanígy reagálnál, ha megmondanám, hogy milyen nevet adtunk ennek a bolygónknak!
Azonban amikor meglátogatjuk a repülő korongok gyártó részlegeit, tartok egy kis bemutatót arról, hogy mik is azok a forgó sugarak. Lehetőségem lesz bemutatni neked ezt a nagyszerű erőt, amelyet itt használunk, és amely még ismeretlen a ti világotokban!
Megköszönve az értékes felvilágosítást, kértem, hogy feltehessek neki még néhány kérdést, feltéve, hogy ezzel nem leszek tolakodó és hogy válaszol rájuk.
– Tegyél fel annyi kérdést, amennyit csak szeretnél, és én megpróbálok válaszolni rájuk, ezzel tájékoztatva téged. Azonban figyelmeztetlek, hogy kénytelen leszek magamat arra a tudati szintre korlátozni, amelyben a Földön felnőttél, azaz a saját elképzeléseidre fogok támaszkodni, hogy megértsd a dolgokat. Különben érthetetlenek lennének azok általunk használt kifejezések és fogalmak.
– Teljesen egyetértek – mondtam. – Most pedig azt szeretném, ha elmagyaráznád, hogy miért csak távoli helyeken landolnak nálunk a repülő csészealjak és miért nem lakott központokban?
- Azért, mert előre látjuk a káros következményeket, ha egy űrhajó nálatok egy nagyvárosban landol!
Vegyük például ezt a hasonlatot:
Ha egy gránátot robbantanánk fel egy bozótosban, amelyet madárrajok népesítenek be, el tudnád képzelni a pánik mértékét? Az eredmény: halálesetek, sérülések, menekülések és rémület. Ez az, ami elkerülhetetlen lenne a Földön, ha sűrűn lakott területeken landolnánk!
- És miért pont engem választottatok ki arra, hogy meglátogassam ezt a bolygót, és nem egy tudóst?
- Ebben az esetben nem igazán választás kérdése volt, hanem egy szerencsés lehetőség a részedről. Ösztönösen közeledtél ahhoz a helyhez, ahol a földi kirándulásunkon voltunk.
Véletlenül egyedül voltál, és tökéletes fizikai állapotban, ezért úgy döntöttünk, hogy meghívunk.
Így is történt, ezzel elindítva egy olyan eszmecserét, amely majd még esetleg kibővül.
Azonban azt elmondhatom, hogy ha tudós lennél, ugyanilyen fizikai állapotban, akkor nem hívtunk volna meg erre az utazásra!
- De vajon egy tudós ide érkezése nem adna-e neki lehetőséget olyan tudás megszerzésére, amely képessé tenné arra, hogy a Föld népeinek életminőségét javítsa?” – tettem hozzá, mivel nagyon érdekelt a válasz.
Kicsit kételkedő hangsúllyal a következőket mondta nekem:
- A földi geológiai korszakokat a Föld tudósai különböző szakaszokra osztják: paleozoikumra, vagy földtörténeti ókorra; mezozoikumra, vagy földtörténeti középkorra; kainozoikumra, vagy földtörténeti újkorra. Az emberi tudomány fejlődését szintén szakaszokra osztjátok: kőkorszakra, bronzkorra, vaskorra, acél és elektromosság korára, és jelenleg az atomkor hajnalát élitek.
Hasonló jelenségek történtek a mi bolygónkon is, ahol jelenleg egy olyan evolúciós fázisban vagyunk, amely messze túlmutat a földi atomkoron, és amelynek a lehetőségét az emberiségetek még csak most kezdi megpillantani!
Ezeket az utalásokat pedig azért tettem, hogy megmutassam: kevés vagy semmilyen haszna nem lenne egy vaskorszakbeli tudóst az atomkorszak összetett problémáival szembesíteni, tekintve, hogy az utóbbi sokkal fejlettebb! Ehhez széleskörű és átfogó ismereteket kellene átadni a vaskorszakbeli tudósnak az atomkorszakról, amire még nem ért meg, valamint megfelelő eszközöket kellene biztosítani számára ahhoz, hogy a szakterületén tevékenykedhessen.
Nos, ha egy tudós jött volna a helyetted, annak nem sok értelme lett volna, mivel egy elismert földi tudós néhány órás látogatása csak teljes összeomlást okozott volna a tudatában, minden konkrét eredmény nélkül!
Így azt kell mondanom, hogy nagyon nagy szakadék tátong a földi tudomány jelenlegi szintje és a miénk között!
Annyira jelentősek a különbségek, olyan mélyrehatóak, hogy egy földi tudós itt megbénulna, képtelen lenne felfogni a dolgok értelmét. Ez egyenértékű azzal, mintha egy általános iskolás diáknak, aki alapvető matematikai ismeretekkel küzd, nagyon bonyolult polinomegyenleteket mutatnánk, amelyeket aztán zavartan nézne, anélkül, hogy bármit is megértene belőle!
Azonban mi csak akkor adhatunk át bizonyos tudást egy földi tudósnak, ha ő biztosan képes lenne jótékony változásokat előidézni vele a Földön.
De akinek az elméjét a becsvágy uralja, az abba a veszélybe kerülhet, hogy a személyes érdekek lesznek nála az elsődlegesek, így a megszerett tudását könnyen más népek feletti uralomra használnák fel! -
Majd hozzátette:
- Alapvető törvény, hogy a tudományos fejlődésnek összefüggésben kell állnia a spirituális fejlődéssel! Mivel azonban a Földön ez nincs így, ez a disszonancia örök testvérgyilkos háborúkat hozott az emberiségre, megteremtve a túlélésért folytatott küzdelmet, száz más megoldhatatlan problémával együtt, amelyek keserű csapásokat és szenvedéseket hoztak az embertársaikra! -
E mélyreható gondolatok végén a poharamba néztem, és láttam, hogy semmi sem maradt benne!
Amikor bármilyen folyadékot iszunk, legyen az víz, tej vagy kávé, a pohár alján mindig marad valami folyadékmaradvány. Ám ez itt nem történt meg! A felszolgált vitamindús folyadék nem hagyott foltot vagy nyomot; egy olvadt óngolyóra hasonlított, amely nyom nélkül eltűnik!
Akkor értettem meg, miért csak egyetlen pohárnyi italt adtak nekem ennyi ételhez! A folyadék érintkezés nélkül volt benne, anélkül, hogy bármilyen maradványt, ízt, illatot hagyott volna maga után.
Nem kell vízzel mosni őket, mert maguktól megtisztulnak a poharak, edények.
Ez valószínű a vízfelhasználásuk gondosságából származik, mert bolygójuk felépítése eltér a miénktől; az övék teljes egészében szárazföldből áll, nem olyan, mint a miénk, ahol a Föld felszínének 71%-t víz borítja.
Ekkor a doktor, aki most már a házigazdám is lett, kért Vanaá asszonytól egy másik kelyhet, letette mellém, és egy másik edényre mutatott.
- Ez folyékony búza, azaz vitaminokkal dúsított kenyér. Tudom, nagyon fogod szeretni. Általában más anyagokkal keverjük össze. Nézd a kelyhet, ugyanazokat a fehérjéket tartalmazza, mint amikor nálatok a húst a kenyérre teszitek!
Valóban, ez a keverék más színű volt, mint az előző poharamban lévő folyadék, és én is vettem belőle. Elkezdtem inni a „húst kenyérrel”, és isteninek találtam az ízét, mintha egy igazi mesterszakács készítette volna el!
Dr. Jânsle további folyadékokkal teli edényekre mutatott, megnevezve a tartalmukat: ez tojás, ez karfiol, az pedig rizs. A bal oldali bolygónk alapvető élelmiszere, amelyet olyan gyümölcsből nyerünk, amely a Földön nem létező vitaminokat tartalmaz. Próbáld ki, kóstold meg, hogy milyen finom!
Már jóllaktam, de a gyomrom mégsem volt tele, és úgy éreztem, hogy még sokat tudnék inni. Azok a jelentéktelen cseppek, amiket megittam, nem keltették bennem azt a benyomást, hogy lakomázom, pedig valójában ez történt!
Emlékezve a korábbi beszélgetésekre, megkérdeztem, miért van itt munkabeosztás, mire a házigazdám így válaszolt:
- Nem tekinthetjük teljes értékűnek azt a polgárt, aki nincs tisztában az életünk minden területén elért számos eredménnyel.
Célunk mindig az, hogy embertársainkat támogassuk és önzetlenül segítsünk nekik. Csak ez a gyakorlat az együttérzéssel párosulva teszi tartóssá egy bolygói tarsadalom békéjét és folyamatos fejlődését, másrészt csakis az önzetlen cselekvésén keresztül lehet megerősíteni a szeretetet!
- Az általad feltárt igazságok alapján arra a következtetésre jutottam: az én népem soha nem lesz képes idáig egyedül eljutni!
- A “soha”, az egy elfogadhatatlan kijelentés! Mert valamikor biztosan el fogtok tudni jutni. De egyelőre még azt az anyagot sem fedeztétek fel, amely annyira ellenálló, hogy a külső környezet nem tudja erodálni, ahogy a gravitációs energia felszabadítására vonatkozó törvényeket sem!
- De ez az anyag létezik a bolygómon?
– Természetesen, de rossz helyen keresitek! Továbbra is a kemény, nagy ellenállású anyagok után kutattok, miközben a rugalmas és rendkívül puha anyagok között kellene keresnetek! Ehhez tanulmányoznotok kellene a mágneses erőket és a mágnesességet szabályozó törvényeket.
Ezeknek a törvényeknek a megfelelő ismerete hatalmas területet szabadítana fel a tudatotok számára az atom, az elektromosság és minden más, általatok még nem jól definiált fizikai jelenségek működésének a megértésre!
A mágneses energia univerzális erő, az élet minden elemének alapvető része! Azonban hogyan tudna a földi tudomány kilábalni a tudatlansága ebből a mocsarából, hogyan léphetne túl a megértés hiánya miatt okozott súlyos problémáin?
A tudósaitok még az elektromosság pontos definíciójával sem rendelkeznek, nemhogy a mágnesesség meghatározásával, amelyek viszont egymástól függő erők! Az emberiség tudósai még mindig a vákuumban való elképzelésekre korlátozzák magukat, és arra próbálnak tudományos elméleteket kreálni. Ezért vannak még mindig a hatalmas nehézségek nálatok, számtalan leküzdhetetlennek látszó akadály és évekig tartó eredménytelen kutatás, amelyek mindig folyamatos kudarccal végződnek! -
Röviden ez volt Dr. Jânsle összefoglalója a földi tudomány helyzetéről!
- Tehát az az anyag, amiből a repülő csészealjad készült, rugalmas?
- Amikor megérkeztünk a bolygótokra, milyen alakú volt a járművünk? – kérdezett vissza a doktor.
- Nagyjából őrbódé alakú.
- Nos, a rugalmassága miatt van, hogy miért vesz fel bizonyos alakot földet éréskor, és miért vesz fel lapos korong alakot nagy sebességgel haladva, ahogyan azt több ezer embertársad is láthatta és tanúsíthatta!
- És mi ez az anyag, doktor?
- Egy olyan anyag, amely nagyban különbözik a földiek által használtaktól, összetételében csak egyetlen általatok ismert elem található meg benne, a foszfor!
- De a foszfor gyúlékony – tettem hozzá.
– Barátom, a repülő csészealjakat a kozmoszból nyert energia, az anyag elemeinek és azok kombinációja, valamint olyan elvek működtetik, amelyeket a tudományotok még nem ismer! Elégedett vagy a magyarázatommal?
– Teljesen elégedett! – mondtam. – És elnézést kérek a túlzott kíváncsiságomért, mivel tudom, hogy még nem értem meg arra, hogy részletes ismeretekkel rendelkezzek a repülő csészealjak működéséről és összetételéről – jelentettem ki szokatlan hangsúllyal!
– Nagyon szeretnék mindent részletesen elmagyarázni neked, de erre nincs meg a felhatalmazásom.
És engedd meg, hogy emlékeztesselek, kedves barátom, hogy milyen nagy megtiszteltetésben részesültél, hogy elhoztak téged erre a tiszta bolygóra, ugyanakkor épp úgy nekünk, mint a földieknek, vannak törvényeink, amiket nem szeghetünk meg. Mindenesetre még adok felvilágosítást erről a témáról. -
És a doktor folytatta tovább a tájékoztatást, amit én a legjobb tudásom szerint próbálok visszaadni.
- A repülő csészeajainkban használt rugalmas anyag rendkívül porózus. Amikor a csészealj forgása leáll, pórusai bezárulnak, viszont ha elkezd forogni, akkor más alakot vesz fel, mint nyugalmi állapotában. Ebben a forgó állapotban a pórusok kitágulnak, hogy segédenergiát vegyenek fel. A jármű tehát egy porózus, rugalmas rétegű anyagból áll, amely a saját tengelye körül forog, és minél jobban forog, annál laposabb lesz.
A külső segédenergiát a pórusok átmérője szabályozza, és minél nagyobb a csészealj gyorsulása, annál több energiát vesz fel. Természetesen ennek a tágulásnak vannak korlátai is, hogy ne essen szét a jármű.
A csészealjnak nincs földi értelemben motorja, benne minden csendesen működik. A jármű belsejében teljes kényelemben utazhatunk, és nemcsak a kívánt irányt, hanem a sebességét is egy egyszerű mechanizmussal szabályozzuk.
- Tehát az alap és a felső kúp közötti központi tengelynek erősnek kell lennie?
- Tévedés! Nincsenek tengelyek! A csészealjaink a bolygók mágneses elvei szerint forognak! Bolygóknak sincs mechanikus tengelyük, mégis állandóan forognak az űrben. Egy csészealj megépítése és működtetése tehát annak a teremtő mérnöki csodának a megértésén alapszik, hogy hogyan működnek a bolygók és a naprendszerek!
- Köszönöm szépen a magyarázatokat! Nagyon hálás vagyok a türelmedért és kedvességedért, hogy tájékoztattál engem! - Ezeket a szavakat mély érzelmek hatása alatt mondtam.
Épp befejeztük az ebédet, mikor doktor barátom, más edényeket is mutatott nekem, mondván: ebben árpa van, ebben bor, a másik kettőben pedig olyan ital, ami nem létezik a Földön.
Megkóstoltam az italokat, de őszintén szólva nem ízlettek! Éles, meghatározhatatlan, vizes édesség ízük volt, amit nem tudok elmagyarázni. Az egyik olyan erősnek tűnt, mint az olasz aromás fernet szeszesital, de más ízzel - talán azért, mert a legcsekélyebb alkoholtartalom sem volt bennük.
Közben észrevettem, hogy a család többi tagja különös kíváncsisággal figyel, talán a saját bensőséges elképzeléseiken belül elemezve engem. A legkisebb gesztusom sem maradt észrevétlen számukra, a legkisebb arckifejezésem sem, mert folyamatosan helyeslően rázták a fejüket!
Ezután Dr. Jânsle engedélyt kérve felállt, hogy négy dobozt hozzon a polcról, kettőt-kettőt vett elő, az asztalra tette őket, aztán hozzám fordulva ezt mondta:
- Kóstold meg a gyümölcsnektárral készült desszertjeinket! Biztos vagyok benne, hogy ízleni fog neked!
Megfogtam az egyik dobozt, kitöltöttem belőle a poharamba, és megkóstoltam. Meglepő módon finom papaya, valamint narancs, ananász és avokádó ízét éreztem.
- Azt hiszem, tele vagyok! Biztosan nem tudnék semmi mást enni három napig! – tettem ezt a kijelentést válaszul arra a makacs kérésre, hogy meghívtak még egy másik desszertre.
Ekkor Dr. Jânsle ismét felállt, és egyenesen felém nyújtott egy újabb poharat, benne sötét folyadékkal:
- Azt akarom, hogy idd meg! – mondta határozottan.
- Kedves doktor, sajnálom, már tele vagyok, kérem, ne kínáljon többet. – feleltem neki. – A mértékletességet részesítem előnyben.
Ám ő ragaszkodott hozzá, hogy igyam meg a folyadékot, így hát kérésére, hogy ne tűnjek udvariatlannak, mégis megköszöntem és elfogadtam.
Képzeljék el a meglepetésemet, amikor a számban éreztem a finom és pótolhatatlan kávénkat! Annyira meglepődtem, hogy nem tudtam megállni, hogy ne kiáltsak fel: - Milyen kedves ez tőled, doktor!
- Mi általában nem iszunk kávét – mondta Dr. Jânsle. - Mi egy másik gyümölcsöt használunk helyette, ami előnyösebb is, mert tele van vitaminokkal. A kávé, amit élvezel, csak egy kémiai vegyület, amelyet kifejezetten azért készítettünk el most, hogy kellemes meglepetést okozzon neked! -
Miközben ezt mondta, felém nyújtotta a kezét, én pedig őszinte hálával megráztam, majd így folytatta:
- Érzem a hálád őszinteségét! És nekünk egy szeretetteljes kézfogás emléke milliószor többet ér, mint egy teli kincseskamra!
Indulnunk kellett, így Dr. Jânsle családjának a legőszintébb köszönetemet fejeztem ki a kedvességükért és a nagylelkű vendégszeretetükért, majd szívből búcsút vettünk egymástól.
Dr. Jânsle is búcsút vett a szüleitől, feleségétől és gyermekeitől.
A ház széles járdáján a parkoló buszszerű repülő jármű felé mentünk.
Ám hirtelen a lelkem legmélyéből szíven ütött egy kérdés:
“Honnan tudnak ennyi részletet rólunk???”
“Úgy beszélnek rólunk, mintha mindig velünk éltek volna!"
