Tartalomjegyzék

A nyugalmi fázisok az Apu-n

„Mi, hogy lehet-e itt aludni? Talán úgy gondolod, hogy az apuiak nem alszanak? Akkor tévedsz. Természetesen ilyesmit is teszünk, különben mi sem lehetnénk halhatatlanok. Nekünk mindenesetre kevesebb alvásra van szükségünk, mint a földi embereknek, mert Apun kisebb a gravitációs erő.”

„Bocsáss meg Pedro. Kérdésem nyilvánvalóan nem tetszett neked. Nem akartalak megbántani. Csak egyszerűen megkérdeztelek anélkül, hogy jobban belegondoltam volna..”

„Nem kell, hogy bocsánatot kérj. Egy apui sosem sértődik meg. Ilyen csak akkor fordulhatna elő, ha az apui valamely negatív bolygó egyik lakójába van inkarnálódva és emiatt úgy kell reagálnia, mint egy közülük. De eredeti személyében sose érzi magát megsértve. Nincs semmi negatívum a lényében, függetlenül attól, hogy természetes vagy mesterséges módon jött-e a világra. Az egyik is, a másik is 100 %-ig pozitív irányultságú. Most meg menjünk egy kicsit pihenni, ha erre vágysz.”

„Igen, Pedro, menjünk, nagyon fáradt vagyok.” Erre felálltak és kimentek a teremből.

A szabadban egy fényes nappal fogadta őket, a fény alkalmazkodott kinek-kinek a jó érzéséhez. Épp akkor szállt le egy jármű az étterem ajtaja előtt. A három utas kiszállt, majd Pedro és Ivánka foglaltak benne helyet. Pedro megérintette a mellényén lévő jobboldali gombok egyikét és azt mondta: „Az XY nyugalmi zónához, kérem!”

A jármű gyorsan emelkedett és elszállt a város fölött. Egy pár pillanat múlva leszállt néhány ház előtt, amelyek ennek az óriási városnak a jobb kezét alkották. Az ajtók kinyíltak és mindketten kiszálltak. Virágokkal és gyeppel ellátott tágas parkok vették körül a házakat egy pillangó formájában. A fölöttük lévő légtérből fény sugárzott különböző színekben és erősséggel az emberekre és erőt kölcsönzött nekik és páratlan örömöt. Ivánka azt kívánta magának, hogy soha többet ne kelljen innen elmennie.

„Ez az egyetlen hely, ahol aludni lehet vagy vannak még mások is?”

„Természetesen vannak mások is, ez százezerből egy, ami ebben a városban van.”

„Miért, itt az emberek nem a saját házaikban alszanak?”

„Mint már tudod, a mi életünk és a nap lefolyása egy kicsit más, mint nálatok. Mindenki lakhat a családjával egy saját házban és ehet ott, ha szeretne, de ennek kevés előnye van. Az emberek szilárd szabályok szerint szentelik magukat a munkának, hogy hozzájáruljanak minden apui és a világmindenség különböző lakóinak jólétéhez. A földi emberek a feletteseik utasításai szerint dolgoznak és azzal a szándékkal, hogy a pénz által a lehető legtöbb előnyhöz jussanak. Az apuiak másfélesége épp abban áll, hogy mindenkit altruista és felelős gondolkodásban nevelnek. Az egyének arra törekednek, hogy a feladatait a többiek javára lássák el, és ide tartoznak a távoli galaxisokban lévő lakók is. Emberemlékezet óta úgy élünk, mint egy nagy családban azzal a mottóval, hogy „mindent a többiekért”. Minden apui egyben pozitív ionok forrása is, amelyek besugározzák Aput és az univerzum többi bolygóját.

Ha férfi és nő találkozni akarnak a munka után, akkor azt megtehetik a saját házukban vagy egy tetszőleges pihenőközpontban. A kettő között nincs nagy különbség, mivel mind a magánházak, mind a közösségi házak ugyanazzal a bútorzattal vannak felszerelve. A kényelem mindkettőben ugyanaz, mivel minden apui termék ugyanazt a minőséget képviseli. Ezt rögtön magad is megállapíthatod.”

Egy mellénygomb megnyomása elég volt ahhoz, hogy kinyíljon az ajtó, ami zajtalanul becsúszott a falba. Egy tágas kerek belső udvarra jutottak tarka gyeppel. A falakat apró, világító tollacskák borították, amelyek színei titokzatosan pislogó lángokra emlékeztettek. Tarka virágözön szegélyezett egy hullámos cikcakk-utat tarka fák és szökőkutak között. Kis, mágikus csillagocskák táncoltak vibrálva fel, le. Az egész teret finom, halk hangzások töltötték meg, amilyet Ivánka már az étteremben is hallott. Ezek egy olyan harmonikus légkört teremtettek, amilyet a Földön nem ismerünk.

„Egy pompás hely, Pedro!”, kiáltotta Ivánka és utána nézett néhány elbűvölően finom tollazatú madárkának, amelyek vidáman csipogva ott repkedtek a csillagocskák között. Akkor észrevette, hogy az a finom zene a madaraktól jött. „Nézd ezeket a madarakat! Nem elragadóak?”

„Igen, azok.”

„Ilyenek nincsenek a Földön, sose hallottam, hogy ilyenről beszélt volna valaki.”

„De Ivánka, van a Földön is ilyen. Csak az emberek nem figyelnek rájuk, és ahelyett, hogy tenyésztenék őket, hogy még tökéletesebbek legyenek, megölik őket a tolluk miatt”, mondta Pedro miközben ment a járdán. Minden belső ívnél volt egy ajtó. Pedro megállt az egyik előtt és így szólt Ivánkához:

„Aludjunk egy szobában, vagy szeretnél inkább egyedül lenni?”

„Egy kicsit félek, Pedro. Legyünk inkább ugyanabban a szobában.”

„Akkor válasszuk a következőt”, mondta Pedro és odament a következő ajtóhoz. Egy párocska ment el mellettük és a háttérben gyerekhangokat lehetett hallani.

„Ó, itt alszanak a gyerekek is?” Ivánka meg volt lepve.

„Nem, Ivánka, csak a felnőttek, de ott hátul van egy vizsgálati helyiség a 2-5 évesek számára. Épp most ért véget az egészségi teszt és mennek haza. A gyerekeknek ugyanolyan hangja van, mint minden más bolygón, legyen az a Föld, Pi vagy Mu …”

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és egy közepes nagyságú kerek szobát láttak maguk előtt középen egy kerek asztallal és két székkel. Mellettük oldalt volt két óriási kerek ágy, hosszú, sűrű és tarka pehelyből készült takarókkal. Mindegyik ágy mellett volt egy ovális készülék, ami egy vastag lapú nagy könyvre hasonlított. Az ágyak oldalsó részén néhány centiméterre egymástól különböző alakú gombok voltak elhelyezve. Kb. 1 m-el a mennyezet alattig a helyiség ugyanolyan harmonikusan volt kialakítva, mint kint a járda. A falakat tollak, virágok, térképek és képernyők díszítették, és minden ragyogó, egymással harmonizáló színben tündökölt. A színek illettek a padlóhoz és Ivánkának úgy tűnt, mintha a szőnyeg sok tarka, selymes szivacsból állt volna.

„Pedro, ez milyen helyiség?”

„Ez egy hálószoba.”

„És ezek itt az ágyak?”

„Helyes, Ivánka.”

„És miért kerekek?”

„Apun nincsenek derékszögek, minden le van kerekítve, csak a tompa szög pozitívabb valamivel.”

„És mire szolgál ez a pehely az ágyon? Plédeket nem használnak Apun?”

„Nem, Ivánka, azokra nincs szükségünk. Ahelyett vannak pozitív szivacsaink és más anyagok, amilyenek a Földön még nincsenek.”

„És mivel takaróznak az emberek?”

„Különböző lehetőségek vannak arra, hogy melegen tartsuk magunkat. A hálószobáinkban lehet használni a falak, a padló, a mennyezet vagy az ágy hőjét.”

„Tehát nem kell betakarózni, ha ezeken az ágyakon alszunk?”

„Hát az sem kell. De aki szeretné, az betakarózhat.”

„De mivel?”

„Nézz ide!”, felelte Pedro. Megnyomott egy gombot az ágy szélén és a pehely szétnyílt, mint egy tarka rózsa virágszirmai. A virág közepén egy finom pehelyből készült kerek matrac tűnt fel, valamint több kerek, különböző nagyságú párna ugyanabból az anyagból.

„Oh, Pedro, milyen csodaszép!”

„Igen, ilyen még nincs a Földön, mert pozitív energiára van hozzá szükség, ami ott ismeretlen. Megmutassam, hogyan működik a mechanizmus?”

„Nem fogom elfelejteni.”

„Figyelj ide jól és próbálj meg mindent megjegyezni. Minden a gondolataid parancsára történik. Ha ezt elfelejted, nem tudod teljesen élvezni azt a kényelmet, amit az ágy kínál. Ezzel a gombbal kinyithatod az ágyat, hogy le tudjál feküdni. Ez meg itt a nehézségi erőt szabályozza, amaz meg a többi bolygóval történő kommunikációra szolgál. Láthatod a lakókat a különböző helyeken. A másik gomb az Apun belüli kommunikációhoz való, ezzel pedig a képernyőket állíthatod be. Azokkal a gombokkal ott zenét hallgathatsz, olvashatsz, szabályozhatod a világítást, valamit megrendelhetsz és még sok minden mást is tehetsz.”

„Azt mondtad ’nehézségi erő’? Mi az?”

„Ez azt jelenti, hogy kívánságra lecsökkentheted a saját súlyodat. Az apuiak számára az alvás optimális pihenést jelent, és ők élvezik ezt. Az alvás alatt néhány szerv még dolgozik tovább, és ezt a munkát megkönnyítendő szüntetjük meg a nehézségi erőt. Ez az érintett szervek számára kevésbé megerőltető.”

„Ha tehát valaki befekszik ebbe az ágyba, akkor kisebb a súlya?”

„Helyes, Ivánka. A súlyt lecsökkentjük egész addig, amíg már nem lesz súlyunk. Na, feküdj be! Aztán nyomd meg ezt a gombot és meg fogod látni, hogy nem érzel majd többé súlyt. A tested súlyát minimumra csökkentjük le, épp csak annyira, hogy ne lebegjél.”

„És aztán hogyan tudok kitakarózni és újra felállni?”

„Egy gondolat elég a felkeléshez, és az ágy ugyanolyan gyorsan ki fog nyílni, mint ahogy becsukódott.”

„És hogy tér vissza a nehézségi erő, ha fel szeretnék kelni?”

„Az ágy kinyílásával egyidejűleg a test is visszanyeri azt a súlyát, ami azelőtt volt.”

„Mondd már, Pedro, milyen nagy a hatósugara ezeknek a készülékeknek?”, kérdezte Ivánka és a falon lévő képernyőkre utalt.